Vujicsics Tihamér, a tragikusan fiatalon, 46 évesen elhunyt zenekutató, zeneszerző és hangszeres muzsikus valódi hivatásának az összehasonlító népzenekutatást tekintette. A magyar-balkáni-keleti zenei kapcsolatok, főként a motívumvándorlások álltak kutatásai középpontjában.
Vujicsics Tihamér 1929. február 23-án született Pécelen, és 1975. augusztus 19-én hunyt el Damaszkuszban, egy repülőgép-szerencsétlenségben. Tanult a Nemzeti Zenedében, majd a konzervatóriumban, végül a Zeneművészeti Főiskolán. Kórusművei és táncjátékai, kísérőzenéi valószínűleg kevéssé ismertek, de ha azt mondjuk, Princ, a katona, A Tenkes kapitánya vagy Bors, egy generáció azonnal felidézi Vujicsics Tihamér szerzeményeit. A humor sem állt tőle távol, számtalan paródiát írt népszerűsítési céllal.
„Tihamér, a csillogó tekintetű, krúdysan bohém, csupaszív zenemágus nem érhette meg a nagypapakort, 46 évesen repülőszerencsétlenség áldozata lett. Emlékezetünkben mindig felsőlángon égő, barkós, fekete férfiként él, egyszerű fekete ruhában, cérnavékony, napraforgósárga nyakkendővel, aki megszállottan belefeledkezve szólaltat meg minden hangszert. Maga volt a természeti csoda. A görögkeleti püspök vikárius fia tíz nyelven beszélő, európai műveltségű zeneszerző, virtuóz előadó lett. Hagyatékában Kodályénál is gazdagabb, ritkaságokkal teli makedón, szerb, sokác, albán, magyar, perzsa népzenekincs, táncjátékok, alkalmi művek, 137 filmzene, egy opera, a délszláv folklórt kutató zenetudósi munkák sorakoznak.
Nemhiába akart tengerészkapitány lenni, Taskenttől Marokkóig terjedt zseniális, az autentikus népzenét a modern hangzással ördögien ötvöző melódiáinak „táptalaja”. Műveiben eleven realitássá vált ez az ezerszínű szövevény. Játékos iróniával és távolságtartó humorral álmodja meg a legmodernebb zenét, a csupahumor zeneparódiát, vígjátékokhoz írt kísérőzenéit, Az árgyélus kismadarat, vagy a Vasas egyesületnek írt sportindulót. A béke arca című remek paródiája három tétel beat zenére, dzsessz-zenekarra és a Zeneakadémia új orgonájára. 1959-től kezdve gyakran szerzett filmzenét, tévéjátékok, hangjátékok kísérőzenéjét.
Gyakran szerepel is a filmen. Anarchista zongoristát játszik a Bors tévésorozatban. Összesküvőként tűnik fel a Sirokkóban, ahol a szabadban szólaltat meg egy lehangolt zongorát. Legnagyobb filmes munkájának Banovich Tamás Az életbe táncoltatott lány című egészestés táncjátékfilmjének a zenéjét tartotta: több, mint fél évig dolgozott rajta.
Emlékeinkben talán mégis a legelevenebben az egyik korai felvétele él: amint Szabó István Koncert (1961) című kisfilmjében megjelenik a Duna-parton és megszólaltatja a zongorát. Alakja ezzel a zene, a közösség, az együttlélegzés örök mítoszává válik” – írja róla Fazekas Eszter a Vujicsics Együttes honlapján.
Réz Pál az Új Írásban megjelent nekrológjában így emlékezett vissza utolsó találkozásukra: „Utoljára az utcán találkoztunk, egy perzsa-angol szótár volt a kezében, megkért, hogy kérdezzem ki, már tud vagy száz perzsa szót, Iránba készül, ösztöndíjat kapott, hogy megkeresse a Rákóczi-induló forrásait. Hogy egy olyan verset találjon, amely a perzsa nemzetről és népről szól, azt akarja megzenésíteni, hogy különböző népek vallomásainak, önjellemzéseinek nemzeti zenéjük hangulatára épített ciklusává bővítse. A francia, orosz, német, magyar, szerb, amerikai, görög, olasz vers már megvan. Érdekes, mondta fanyarul, az angoloknak nincs ilyen versük, legalábbis nem nagy költőiknek. Ez volt az utolsó mondat, amit hallottam tőle.”
