Nem volt még különlegesebb Papageno-címlap, mint a februári, amelyen Bagossy László látható. A rendezővel a kép történetéről és a február 23-án bemutatásra kerülő Hurok című előadásról is beszélgettünk.
– Hogyan készült a fotó?
– Nagyon meglepődtem, amikor fölkértek, hogy legyek a címlapon. Általában érkezni szokott egy ismeretlen fotós, aki japán turista módjára pár perc alatt kilő rám egy-két sorozatot, aztán örökre elköszönünk egymástól. Csak erre van pénz és idő. Ezért megkértem a fiamat, aki még nincs húszéves, és a Kisképzőn tanulja a fotózást, hogy készítse ő a képet. Tudtam róla, hogy művészetként tekint a szakmára, és hogy máris nagyon elkötelezetten és szenvedélyesen műveli. Mégis arra számítottam, hogy egy szép zakóban, frissen mosott hajjal, előnyös profilból (és némi retus segítségével) a valóságosnál szebben és boldogabban bámulhatok majd az olvasók szemébe. A fiamnak azonban más tervei voltak. Majdnem egy teljes napon át dolgozott velem, fényeket mért, lámpákat és állványokat igazított, beszélt hozzám, keresgélt rajtam, és bosszantóan ritkán exponált. A képen nem látszik, hogy fekszem, szerinte ugyanis egészen másképp ha tígy az arcizmokra a gravitáció. Miközben a kamerájával fölém hajolt, szabad kezével mint egy szobrász vagy régész simitgatta, rendezgette a vonásaimat. Ilyesmiről még csak nem is hallottam korábban. De nem ellenkeztem. Mostanában nagyon ritkán látom. Örültem, hogy együtt lehetek vele.
Mivel analóg technikával dolgozik, némi késéssel szembesültem az eredménnyel: egy vonat gázolta ember, akinél nem találtak papírokat, és nem tudják azonosítani. Ez volt az első gondolatom. Aztán még sok minden más is, de mert a fiam túlságosan jól ismer, nem tudtam cáfolni a kép állításait. Viszont arra számítottam, hogy a Papageno egy ilyen típusú fotót nem fogad majd el, és arra kértem a fiamat, hogy gondolkozzon B tervben. Ő azt mondta, hogy nem lehet szó B tervről, ha nem tetszik, más fotóst kell találni. Ez imponált. Erről a megalkuvásoktól mentes hozzáállásról nem szívesen beszéltem volna le a fiamat. Ráadásul a Papageno szó nélkül elfogadta a képet.
– Nem ismerve a történetet, bevallom, azt gondoltam, a Hurok finoman szólva sem hurráoptimista világa inspirálta a képet.
– A közös pont talán éppen ez lehet:
a mostani politikai környezetben is megalkuvások nélkül dolgozni, nem finomkodni, esztétizálni, utalgatni arra a valóságra, amiben élünk.
És az Orlai Produkciós Iroda meg a FÜGE részéről fel sem merült semmiféle megalkuvás ennek a darabnak a színpadra állításával kapcsolatban. A Jurányi, ahol majd az előadás látható lesz, szintén olyan hely, ahol kísérletező, színházi nyelveket kereső csapatok dolgoznak, egyáltalán nem ideális anyagi körülmények között, mégis örülve a saját belső szabadságuknak.
– Egy Kerékgyártó Istvánnal készült interjúban hangzott el, hogy a darabot évek óta szeretted volna itthon is megrendezni, de visszautasítással találtad magad szembe.
– Az Orlai Produkció és a FÜGE viszont bevállalta, és egy nagyon jó csapatot sikerült összehozni. A részükről nem merült fel politikai vagy esztétikai aggály, és így azt csinálhatjuk, ami a dolgunk: színpadra segítünk egy kortárs darabot, ami a mára reflektál, és megpróbáljuk ezt úgy megtenni, hogy a korlát csak a saját tehetségünk lehessen.
