Amit alkottam, jó – művészeti pályázatot hirdetett a Párbeszéd Háza

Szerző:
- 2019. március 8.
Berend Iván: Hajnali fény (tavaly kiállított pályamű)

Amit alkottam, jó címmel képző- és iparművészeti pályázatot írt ki a Párbeszéd Háza, a jezsuiták budapesti kulturális és lelkiségi központja. A rend a 2019-es évben a hivatás témájára fókuszál, ennek jegyében várják az emberi identitásunk lényegét kifejező alkotásokat március 25-ig.

- hirdetés -

A pályázat címe a bibliai teremtéstörténetre, azon belül is az Isten képmására teremtett ember eredendő értékességére utal. „Isten nem gyárt selejtet” – summázza Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, a Párbeszéd Háza igazgatója. Ebből fakad alapvető emberi identitásunk, és ebből bontakozhat ki hivatásunk is.

Nem véletlenül születünk a világra, minden embernek van hivatása. Ezt mi most nemcsak szakmaként értelmezzük, hanem a lehető legtágabban, mint életünk célját. Tehát nagyon nagy teret adunk az alkotóknak – magyarázta Kákonyi Júlia, a Párbeszéd Háza képzőművészeti programjainak vezetője.

Az Amit alkottam, jó lehetséges olvasata az is, hogy egy művész egészséges önbizalommal tudja mondani: amit létrehozott, az fontos, jelentőségteljes, jó. Kákonyi Júlia szerint – aki maga is alkotó, elsősorban keramikus – a művészek általában meg vannak győződve arról, hogy amit alkottak, az jó. Igaz, vannak vívódó típusok is.

A címnek ez az olvasata is adja magát, de szándékunk szerint itt inkább az az oldal volna hangsúlyos, hogy az alkotó mit gondol a létezésről és emberi mivoltunkról.

A bibliai háttér nem jelenti azt, hogy csak szakrális műveket várnának. „Olyan alkotásokat várunk, melyek tükrözik az EGY ezer arcát, tükrözik világunkat mint ezerarcú csodát. Olyan új alkotásokat várunk, amelyek láttatják a szépet a szép által, amelyek valami eredetit, páratlant és pótolhatatlant hoznak létre, hasonlót ahhoz, akik mi emberek vagyunk, a Titok megismételhetetlen másai” – olvasható a kiírásban.

Gvardián Ferenc: Az Ószövetségi szentháromság című ikon parafrázisa (tavaly kiállított pályamű)

Fontos kikötés, hogy kizárólag e felhívás nyomán készült új alkotásokat várnak. A műfaj, a technika terén szabad kezet kapnak a művészek, az ikon és a fotó kivételével. A munkákat művészekből, egyházi és múzeumi emberekből álló rangos zsűri értékeli két fordulóban, a legjobb alkotásokból kiállítást rendeznek a Párbeszéd Háza dísztermében április 12. és május 28. között. A legjobb alkotások készítőinek az önálló kiállítás lehetőségét is felkínálják.

A Párbeszéd Háza 2018 tavaszán hirdetett először képzőművészeti pályázatot, az Olajág Keresztény Művészeti Társasággal közösen. A Megújító érintés című felhívás és kiállítás az élő, igényes és modern egyházművészetet volt hivatott előmozdítani. Olyan alkotásokat vártak, amelyek tükrözik a mai emberek életérzését és képesek megszólítani hívőket és keresőket egyaránt; nem okvetlenül vallásos tárgyú, de kultikus térben vállalható műveket, amelyek láttatják a nem láthatót.

Angyal Júlia: Naphimnusz (tavaly kiállított pályamű)

A téma olyannyira megragadta a művészeket, hogy csaknem 190 alkotó közel 800 műve érkezett be. A pályamunkák nagy száma miatt a zsűrizés tovább tartott a vártnál. A direktórium által kiállításra juttatott 49 művész alkotásaiból végül 2018. május közepén nyílt meg a tárlat, amely június végéig volt látható. A tavalyi tapasztalatok miatt idén háromban maximálták az egy személy által leadható művek számát.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Superbrands 2022
Superbrands 2021
Superbrands 2022
Superbrands 2022
ICMA logo
Member of IMZ
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo