A moszkvai Húsvéti Fesztiválon ad koncertet a Cantemus Gyermekkar

Cantemus Kórus - forrás: Müpa

A Szabó Dénes karnagy vezette gyermekkar május 5-én egy moszkvai veteránotthonban lép fel, másnap pedig a Csajkovszkij Koncertteremben állnak színpadra, ahol a Húsvéti Fesztivál gálakoncertjének befejező fellépőjeként énekelnek. Május 7-én a Szent Péter és Pál-katedrálisban lépnek fel, 8-án pedig a Moszkvától 100 kilométerre lévő Szerpuhov város színháztermében adnak koncertet.

A 2002-ben alapított moszkvai Húsvéti Fesztivál óriási tömegeket vonz minden évben, 2003 óta már egész Oroszországban szerveznek köré zenei eseményeket. Az ötletgazda és máig a fesztivál művészeti vezetője Valerij Gergijev karnagy, aki a Mariinszkij Színházzal és Moszkva önkormányzatával közösen egy komplex zenei rendezvényt álmodott meg.

Ide kapcsolódik:
Tarolt a Cantemus Kórus Dél-Koreában

A rendezvény a nagy szimfonikus zenekari művek, a kamarazene és a kórusmuzsika bemutatása mellett egy speciális csengő-, valamint harangzenei hetet is magába foglal.

Ide kapcsolódik:
Májusban először érkezik hazánkba a moszkvai Dorosz Kvintett

A moszkvai Húsvéti Fesztivál világsztárokat és feltörekvő ifjú tehetségeket hív meg a világ minden tájáról, ezért az egyik legszínvonalasabb művészeti fesztiválként jegyzik.