A hitelkártyával működő zongora és a végkifejlet felé tartó rohanás – Igudesman, Joo és a Parasztbecsület a Bartók Plusszon

Igudesman és Joo A Little Nightmare Music című előadása - fotó: Bartók Plusz Operafesztivál

Péntek este két, egymástól nagyon különböző műfajú előadást láthatott a fesztivál közönsége, mindkettőt szabadtéren. Igudesman és Joo A Little Nightmare Music-estjét a Nyári Színházban és Mascagni Parasztbecsület című operáját a Kálvária-dombon.

Végletes érzelmek elé nézett, aki jelen volt a két előadáson. A klasszikus  zenei humor létezik az internet világában, mémek, szó-, és képviccek, videók formájában, és egyre több az olyan csapat, amelyik ezt képviseli. Akár humorban, akár abban, hogy klasszikus zenei főprofilból kiindulva keverik a rock- és a klasszikus hangzást. Ezek mögött rendszerint komoly menedzsment van és igen extravagáns a külsejük. Nyilván azzal  céllal jöttek létre, hogy meghódítsák a fiatalabb rétegeket és jó sokat keressenek vele, nincs is ebben semmi rossz.

Igudesman és Joo duója az egyik legkiválóbb az ilyen „new wave” formációk közül. Kitűnő zenészek és nagyon viccesek is, erőlködés nélkül. Zenei gegek és poénok, félreértések, nézeteltérések, nyelvi humor, ez előadói stílusuk lényege, amely azonnal levette a lábáról a miskolci közönséget.

Igudesman és Joo A Little Nightmare Music című előadása – fotó: Bartók Plusz Operafesztivál

Gyakran csinálnak viccet a klasszikus zene „hiányosságaiból”, mint amikor egy lassú tétel közben elalszik a zongoránál Joo. Igudesman pedig a sok virtuóz megmozdulás után hirtelen nem is talál vissza az eredeti darabhoz… Élnek a lehetőséggel, hogy megszólítsák, bevonják a közönséget, nevetve múúúú-zunk, mint a tehenek, vagy épp az ír sztepptáncnak tapsoljuk az alávalót. Természetesen a nyelvi humor is megvan, és külön figyeltek arra, hogy elhangozzanak magyar fordulatok is. A közönség imádta ezt és gesztusként is jól hatott.

Igudesman és Joo A Little Nightmare Music című előadása – fotó: Bartók Plusz Operafesztivál

Az egyik legnagyobb ötlet a hitelkártyával működő zongora, ami folyton kéri a pin kódot, utána pedig a nyomógombok segítségével kínál fel választásokat a menüpontokból. Mindannyian ismerjük ezt az érzést, amikor épp megpróbálunk valamit elintézni telefonos ügyfélszolgálat segítségével (hátráltatásával?). Klasszikus zenei környezetben ez pedig különösen vicces és hatásos.

Műfaji sokszínűség jellemezte a produkciót: volt itt minden, barokk, romantikus, modern klasszikus, világzene, pop, még a Smoke on the water nyitó riffje is megdörrent.

Azonban nemcsak vicceskedtek a fiúk, a zenei teljesítményt is nagyon komolyan vették. Joo többek között előadta kisfiának írt altatódalát, mi meg vártuk a poént, de nem jött. Megérhettük, hogy van, amiben nincs humor, de nagyon fontos, mert személyes. Kiérdemelte a nagy tapsot.

Az egész előadásból sütött  a jókedv, a természetesség. Az pedig, hogy különböző világokat mutattak meg és helyeztek egymás mellé, egyértelmű üzenet arra, hogy találjuk meg mindenben a közös pontokat. Hiszen minden átjárható, csak az utat kell hozzá meglelni.

Parasztbecsület – fotó: Bartók Plusz Operafesztivál

A Parasztbecsület kései előadását egy kevés előítélettel vártam. Azt gondoltam, hogy látunk majd egy tipikus fesztiválprodukciót, kisebb-nagyobb bakikkal, technikai nehézségekkel, hatásos tömegjelenetekkel a nagyon jól ismert műben, rutinszerűen.

De a produkció ennél több lett, szinte tökéletes. Nagyon szépen szólt a zenekar (Miskolci Nemzeti Színház Zenekara), az énekesek kitűnőek voltak, hitelesek, hangban is, színészként is. (Turridu: Hector Lopez Mendoza, Santuzza: Balga Gabriella, Lucia: Dobi-Kiss Veronika, Alfio: Haja Zsolt, Lola: Balog Eszter)

Az opera ez elejétől kezdve magával ragadott. Kocsár Balázs karmesternek igaza volt, megfelelő helyszínt találtak az előadáshoz.

Parasztbecsület – fotó: Bartók Plusz Operafesztivál

A társulat kiválóan bánt a térrel, a kórus és a táncosok is épp annyira voltak közel, hogy a hiteles jelenlét érzetét keltsék bennünk. Paolo Panizza ért a feszültségkeltéshez és a fényeket is nagyon hatásosan használta fel. A Kálvária-domb nem mondható jellegzetes színházi játszóhelynek, mégis minden a helyén volt.

Ide kapcsolódik:
Hatásos, értelmezhető, vitatható - Miskolcon debütált Hamar Zsolt Kékszakállúja

A kápolna, a rét, az egész helyszín illik a mű hangulatához. Alkalmas arra, hogy megadja a szükséges aláfestést. Új értelmezésre nincs is szükség, de a Parasztbecsület egyébként is az eredetileg megírt környezetben hat a legjobban. Az előadás meg tudta mutatni a vallásos áhítat és az egyéni szenvedélyek közötti ellentétet, kellő súllyal éreztetve azt, ahogy a szereplők rohannak az elkerülhetetlen végkifejlet felé. A darab végén, a Turridu meggyilkolása után vörös fényben úszó Kálvária-domb látványa pedig többet mondott minden szónál.