1896. április 16-án született és 1978. július 12-én hunyt el Makláry Zoltán színművész.
Rákosi Szidi színiiskolájában 1914-ben kezdte tanulmányait, de az I. világháborúban a frontra vezényelték, majd hadifogságba került, és csak 1919-ben szerzett oklevelet. Ezt követően játszott a Magyar Színházban, a Renaissance Színházban, a Vígszínházban, 1935-től 1968-ig, nyugdíjazásáig, a Nemzeti Színház tagja volt.
Emblematikus alakításai közé tartozik a Ványa bácsi, a Dandin György és A képzelt beteg címszerepe, A revizor Polgármestere, a Bánk bán Tiborca, a Csongor és Tünde Kalmárja, a Liliom Ficsúrja, a Tartuffe-ben Orgon és a Liliomfiban Szellemfi. 1923-tól mintegy másfélszáz filmben játszott (Egri csillagok, Hyppolit, a lakáj, Szent Péter esernyője, Talpalatnyi föld, Emberek a havason, Körhinta, Föltámadott a tenger, Hannibál tanár úr, Mese a tizenkét találatról, Édes Anna, Aranysárkány, Egy szerelem három éjszakája, Angyalok földje stb.). Önszántából, ereje teljében vonult vissza a színjátszástól, másfél évtized színpadi szünet után 1977-ben, az Amerikai cigaretta című filmre mondott újra igent. 1951-ben érdemes, 1955-ben kiváló művész lett, 1954-ben Kossuth-díjjal ismerték el.
„Kisember-specialista volt. Margón élő embereket elevenített meg többnyire.
Az élet mellékszereplőinek adott színpadi és moziéletet.
A mellékszerepeket tette főszereppé – írta róla a Kritika című lapban megjelent nekrológ szerzője. – Makláry a konkrét valóság ismerője és kutatója volt. Megszemélyesített alakjainak egész élettörténetét folytathatta volna bárki, a színrelépés előtti és kimenetele utáni meghosszabbításban. Konkrét társadalmi figurákat alkotott. Nem általában véve volt munkás vagy paraszt, lumpelem, alámerült, jobb napokat látott értelmiségi. Miközben minden színészeti teremtménye a társadalom életébe elszakíthatatlanul bekötött lény volt, egyénített és egyszeri eset művészi megnyilatkozásával találtuk szemben magunkat.”
