A legutóbbi cikkből megtudhattuk, hogy Patachich Ádám püspök zenekara 1762-től számítva két évig vezető nélkül maradt. 1764 elején Bécsben viszont végre meglelte azt a személyt akit hosszú ideje keresett: egy báli fogadás alkalmával meghalotta játszani, és rögtön megkedvelte az udvar legelismertebb és legfelkapottabb hegedűművész-zeneszerző-karmesterét, Karl Ditters von Dittersdorfot.
Egy régebbi írásból kívánok feleleveníteni pár gondolatot, amely Thurzó Sándor (nagytatám), valamint Tuduka Oszkár tollából származik. Ez a cikk a helyi Fáklyában jelent meg 1967. augusztus 11-én. Cikkük címe az volt, hogy: „Koncertek a XVIII század derekán”.
A püspöknek annyira megtetszettek Dittersdorf zenei kvalitásai, hogy egy sikeres privát tárgyalást követve leszerződtette, és megbizta nagyváradi zenekara vezetésével. Arra is felkérte is, hogy tetszése szerint bécsi illetve prágai muzsikusokkal bővítse együttesét. Dittersdorf – mivelhogy minden anyagi támogatást megkapott – kitűnő erőket válogatott össze, sőt ismert művészeket is hozott magával 1764. április 1-jén. Pár nappal később, komoly próbákkal a hátuk mögött a zenekar Dittersdorf irányításával nagy sikerrel mutatkozik be a közönség előtt a püspöki udvarban. Ettől kezdve minden vasárnap és kedden hangversenyeket rendeznek.
Karmester és zenekara
Dittersdorf a bécsi udvari zenekar hegedűseként kezdi pályáját, de érdeklődése korán a zeneszerzés felé fordul. Művészetében a Haydn-i klasszikus stilusirányzat követője. Jól értett a zenekarhoz, muzsikájában vaskos, de egyben egészséges humor jelentkezik. Írt oratóriumokat, miséket, kantátákat, szimfóniákat, operákat. Életrajzát – amely az itteni évekről is beszámol – élete alkonyán mondta tollba fiának.
Nagyváradi zenekarát 34 tagúra duzzasztja, és köztük találjuk a cseh származású zeneszerzőt is, Wenzel Pichlt, aki koncertmesterként, valamint Dittersdorf oratóriumainak szövegírójaként jeleskedik. Ez a létszám igen tekintélyesnek tekinthető ebben az időben, hiszen a nagy európai zenekarok is alig-alig rendelkeztek ennyi taggal. Ráadásul az együttes összetétele is érdekes. Sokan közülük libériás inasokból, a püspöki udvar személyzetéből kerültek ki, sőt a karmester egy alkalommal egy olasz származású szakácsra bízott operaszerepet.
Dittersdorf jól felismerte a népben rejlő tehetséget, a muzikalitást értékelni tudta.
Ezt bizonyitja egyik megemlékezése is, melyben egy csehországi élményéről ír elragadtatással. Ugyanis a szabadtéri előadásra összegyült parasztok együtt énekelték – szinte hibátlan pontossággal – a bemutatott opera egyes részeit.
Oratóriumok
A fiatal karmesternek csakhamar az a gondolata támadt, hogy nemcsak zenekari hangversenyeket ad, hanem oratóriumokat, és operákat is színre visz. Új gazdája pedig minden segítséget megadott, hogy művészi elképzeléseit valóra válthassa.
Ezeknek a műveknek tárgya természetesen a kor ízlésének megfelelő volt. Nagy sikert aratott Izsák című oratóriumával, amelyet Metastasio tragédiája nyomán írt.
Hadd idézzek egy korabeli beszámolót: „A díszes terem egészen megtelt előkelő vendégekkel, akiket először is azzal lepett meg a házigazda, hogy a zenekar tagjait igen ízléses uniformisban ültette a rivalda elé. Újabb meglepetés volt a scenirozott oratórium diszlete: Ábrahám lakóháza a ligetben. Igen stílusos munka, s a jelmezek is egészen újak voltak. Az értékes muzsika elragadta a hallgatóságot és az előadás után körmöcnyi anyagokkal megtöltött szelencét kapott ajándékba a zeneszerző. A hallgatóság pedig még négy esztendeig mindenáron hallani kivánta a zenésített oratóriumot, amit a püspök böjtkor mindig színre is vitt.” Az összes előadás között ennek volt a legnagyobb sikere. Ez ösztönzi aztán Dittersdorfot arra, hogy világi tárgyú és vidám darabokat is műsorra tűzzenek, mint A halottak birodalma, Sybilla asszony nem iszik bort, stb.
Vígopera
Érdekes története van az Amore in musica című vígoperának is. A fiatal karmester megismerkedett Jurkovits pénztárnok leányával, és csakhamar megszerette. Ám sem a konzervatív gondolkodású apa, sem a lánya nem kedvelték a művészeket, így Dittersdorfot kikosarazták. Az elkedvetlenedett muzsikus Bécsbe ment felejteni. Itt ismerkedik meg Metastasio darabjával, operát ír belőle, és ezzel tér vissza Nagyváradra. Az előadás nagyszabású voltáról az is tanúskodik, hogy ebben nemcsak az udvari zenekar tagjai vettek részt, hanem az akkor a városba helyezett Neu-Kleinhold ezred zenészei is, élükön a zenebarát ezredessel, Hohenlohe-Schillingfürsttel.
Ettől kezdve az egyházi zene mindinkább háttérbe szorult és kezdetüket veszik a véget nem érő mulatságok, zenés játékok, lucculusi lakomák, amelyeket tánccal kötöttek egybe.
Feloszlatták a zenekart
A főbb tisztek egyre több szórakoztató előadást, mulatságot eszeltek ki, és egyszer az ezredes népszínmű előadással lepte meg a püspököt. Dittersdorf megjegyezte, hogy az előadást lakodalmas menet zárta be. Patachich püspök – viszonzásul – névnapján táncmulatsággal egybekötött álarcos menetet rendezett. Ez volt a felélénkült püspöki palotában az utolsó mulatság.
Patachich ellenségei jelentették a történteket a bécsi udvarnál, és ennek hatására Mária Terézia titkára utasítást ad a zenekar feloszlatására. Dittersdorf 1769-ben visszetér Bécsbe, és ezzel véget ért egy eredményekben és sikerekben gazdag évtized, majd hosszú időre megrekedt városunk a zenei élete, amely majd csak a XIX. század első felében kezd újra felvirágzani, főleg az opera területén.