Csuprik Etelka zongoraművész, a Lembergi Zeneakadémia professzora Nagyszőlősön, Kárpátalján született, de mindig is különösen fontos volt számára, hogy szoros kapcsolatot tartson fenn a magyarországi közönséggel. A magyar kultúra ápolásáért és a klasszikus zene legmagasabb minőségű interpretálásáért a rendkívüli elhivatottsággal munkálkodó művésznőt az ukrán állam is elismerte: 1994-ben Ukrajna Érdemes Művésze, 2016-ban Nemzet Művésze címmel tüntették ki.
Csuprik Etelka csodagyerekként kezdte pályáját. A zenéhez való különleges érzékével, valamint kitartó gyakorlással már igen korán magas szintre emelte mind technikai tudását, mind pedig művészi kifejezőképességét hangszerén. A legnevesebb nemzetközi zongoraversenyek díjazottjaként számos fesztiválon, elismert zenekarok szólistájaként lép fel a mai napig, és olyan lemezkiadó világcégeknél rögzített ezidáig több mint 30 albumot, mint a Naxos, a Philips vagy az Amadis. 2018-ban két új lemeze jelent meg Magyarországon az IJMPS kiadó gondozásában, most pedig további felvételekkel örvendezteti meg közönségét, melyeknek elkészítésére Budapesten került sor. Ennek kapcsán beszélgettünk a művésznővel.
– Milyen érzésekkel áll színpadra a magyar fővárosban?
– Budapest az én legdrágább városom! Minden szegletében nagyon szeretek sétálni. Itt másképp is zongorázom, hiszen ez az a hely, ahol igazán magaménak érzem a közönséget. A magyar ajkú emberek – a világ bármely pontján éljenek is – szeretik Budapestet, és az az igazság, hogy ez velem sincs másképp.
Már régóta játszom itt rendszeresen, amit Izsák Józsefnek is nagyban köszönhetek. Régi ismeretségünk után 2017-ben találkoztunk ismét, amikor a magyar nagykövet meghívására két nagy koncertet is adtam a budapesti Zeneakadémián. A hangverseny után József – aki egyébként remek hegedűs – együttműködést ajánlott nekem, és leginkább a vele kialakult gördülékeny és derűs közös munkának köszönhetem, hogy újra és újra magyar színpadra léphetek.
Fontos múltbéli pillanatok fűznek Budapesthez: 1991-ben részt vettem a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi zongoraversenyen, ahol a 3. díjat adományozta nekem a szakmai zsűri, amelyben a világ legnagyobb művészei foglaltak helyet. Már nem is emlékszem, hogy hány országból érkeztek zenészek, de még mindig bennem van az a felemelő érzés, amikor a Zeneakadémia Nagytermében számos versenyző közül átvehettem az elismerést.
Ukrajnában és a világ más pontjain sokat koncertezem, de szeretném, hogy a magyar publikum is folyamatosan halljon engem, lássa a munkámat.
Kiterjedt repertoárral rendelkezem, amelyen természetesen szerepelnek magyar szerzők művei, Liszt Ferenc, Bartók Béla vagy Kodály Zoltán szerzeményei, de eljátszottam már Mozart és Beethoven összes zongoraszonátáját is. Tavaly felléptem Sárospatakon a V4 Nemzetközi Zongorafesztivál nyitókoncertjén, ahová egykori tanítványom, Gyöngyösi Ivett meghívására érkeztem, akkor egy gyönyörű Chopin-művet adtam elő. Legközelebb októberben Gödöllőn, a Királyi Kastély Dísztermében fogok játszani.
– Ezúttal milyen céllal érkezett Budapestre?
– A mostani budapesti látogatásom miértje egy igen különleges felvétel elkészítése volt. Nemrég kiadásra került egy stúdiófelvételem, amely hosszú idő után az első Magyarországon készült lemezem volt, később pedig egy korábbi, lembergi felvétel anyagát, Grieg a-moll zongoraversenyét öntöttük CD formába. Ekkor merült fel J. S. Bach a Das wohltemperiertes Klavier I-II kötetében található 48 Prelúdium és Fúga stúdiófelvételének ötlete, amelyre most újra Budapesten kerülhetett sor.
Az itteni publikum számomra egészen más, mint a többi országé, ahol megfordultam. Az az érzésem, hogy Magyarországon más füllel és szívvel hallgatnak engem.
– Mi motiválta arra, hogy ilyen széles repertoárt alakítson ki?
– A zene számomra nem csupán hivatás, hanem egy olyan örömteli, természetes tevékenység, mely értelmet ad az életemnek, és amelyhez a kezdetek óta állandó belső energiatartalékokkal rendelkezem.
– Kárpátalján milyen zenei élményekből töltekezik?
– Jelenleg a Lembergi Nemzeti Mikola Liszenko nevét viselő Konzervatórium professzora vagyok, valamint a Lembergi és Kárpátaljai Filharmónia zongoraművésze, de Ungvár szólistája is voltam évekig. Mindkét helyen aktív és lelkes magyar közönség van. Gyakran rendezünk a kárpátaljai magyarság számára különféle programokat, koncerteket, magyar nemzeti ünnepek alkalmával is. Ezt a kitartó érdeklődést, úgy gondolom, hogy a kárpátaljai emberek különleges fogékonysága, tudatossága és a magyar kultúrára való igénye tartja fenn.
– A klasszikus zene mellett még más műfajokra is jut ideje?
– Úgy vélem, hogy nem is igazi zenész az, aki csak kottából játszik. Három éves koromtól kezdve vagyok szerelemben a zongorával, öt évesen pedig már a színpadon álltam Kárpátalján. Attól fogva folyamatosan kapom a felkéréseket, emiatt tehát az improvizáció fontosságára már korán rájöttem.
„Ha az ember el tudja érni, hogy kialakuljon benne a rögtönzési képesség, akkor valójában bármit el tud játszani.”
Én azonban a klasszikus zenénél maradok mindörökké, mert számomra abban található meg az igazi „isteni kód”. Hiszek abban is, hogy létezik egy földöntúli, reinkarnáció szerű kapcsolat a zeneszerző és az előadóművész között. Ehhez viszont teljes valójában meg kell érteni a szerzőt. Bach zenéje nagyon összetett. Ha képesek vagyunk a befogadására – és ő is úgy látja onnan, fentről, hogy rászolgáltunk – akkor örökre benne maradhatunk a világában. Olyan ő, mint a gyökér a fának. Művészete, tudása a zene fundamentuma. Rá épül aztán Mozart és Beethoven, és a fa lombkoronájában ott a többi nagy szerző, mint például Chopin, Liszt és sorban a többiek.
Én gazdag embernek tartom magam, mert ebben a zenében élhetek. Minden tehetséges muzsikusnak azt javaslom, hogy próbáljon meg ugyanígy bekerülni Bach világába, ha jelen akar lenni abban, amit csinál. A Bachhal való szoros kapcsolat a művészek minden más zeneszerzőhöz való viszonyát megváltoztatja.
– A tanítványainak általában milyen tanácsokat ad?
– A koncertezés és felvételkészítés mellett már harminc éve dolgozom oktatóként is, de valójában már 14 éves korom óta tanítok. Igyekszem határozott egyéniségeket nevelni még a legszerényebb, legfélénkebb gyerekekből is.
Minden tanítványomnak szeretnék mélyen belenézni az életébe, mivel meg akarom érteni, mire képesek, mik a valódi céljaik.
Habár látom, hogy nem lesz egyesekből nagy előadóművész, én sosem hagyok fel az ő ösztönzésükkel sem, hiszen lehet, hogy valakiből remek tanár válik, akinek nagy felelőssége lesz a következő generációk kinevelésében. Még a gyerekeknek is azt tudom csak javasolni, hogy tekintsenek magukba, és próbálják meg megtalálni a legfontosabb célt az életük adott időszakában, majd pedig a munka révén jussanak el a saját legmagasabb nívójukhoz! Fontosnak tartom, hogy soha ne hanyagolják el a klasszikus zenét, mert egyszer csak az is kihal a populáris kultúra elnyomása alatt. Előadóművészként egyébként nem könnyű sok időt áldozni a tanításra, és érzem, hogy rengeteg feladatom van még játékosként.
Csuprik Etelka J. S. Bach a Das wohltemperiertes Klavier I-II kötetének 48 Prelúdium és Fúga stúdiófelvétele szeptember 2-án jelent meg.