Gyerekkora óta két téma foglalkoztatja és tölti ki életét: a zene és a világpolitika. Előbbi örömet okoz, utóbbi leginkább csak bosszúságot. Valóban, a politika számára már korai éveiben is nagy csalódással járt. Fischer Ádám történetének második fejezetét közöljük.
Nemzedékek óta számos zenész került ki a Fischer családból, többé vagy kevésbé sikeres művészek; Fischer Sándor inkább az utóbbiak közé tartozott. Életében az egyetlen nagy siker örömet és fájdalmat egyaránt okozott számára. Fájdalmat azért, mert nem az általa komponált zeneművek, avagy kitűnő librettófordításai váltak népszerűvé, hanem egy operett dalszöveg – „Társtalanul járogat az orvos, / Csak egy régi divatú, vén ernyőt hordoz…” –, melynek zenéjét Huszka Jenő szerezte, s amelyet az ’50-es években a rádióban mindenki számtalanszor hallott, s ezért a fél ország dúdolt.
Bővebb információ az életrajzi könyvről ide kattintva.
A háború előtt Fischer Sándor sokáig bizonytalan szerződésekkel dolgozott különböző budapesti színházaknál. Első végleges munkahelyéhez csak 1946-ban jutott, amikor a Magyar Rádió vezető zenei dramaturgja lett. Ezzel az állással függött később össze, hogy Ádám iskolai pályafutásában változás állt be. Három osztályt végzett a kísérleti zeneiskolában, ahol egy-egy alkalommal a látogatásra érkező Kodály Zoltánt is láthatta, sőt tagja volt azoknak a gyerekdelegációknak, amelyek a mesternek születésnapján virágokat adtak át és jókívánságokat közvetítettek.
Innen került negyedik elemistaként vissza Pestre, a Rökk Szilárd utcába, a Magyar Rádió zeneiskolájába. Itt testvérével, Ivánnal együtt ő is énekelt a gyermekkórusban, amelyet a rádióstúdió, ezenfelül pedig az Állami Operaház is foglalkoztatott.
A két testvér lakásuk ablakából gyakran kíváncsian s vágyakozva nézte az Operaházat, amelyet azonban hamarosan belülről is megismerhettek. A kilencéves Ádám már egyike volt a kis statisztáknak, akik A varázsfuvolában Sarastrót lelkesen integetve köszöntötték (halkan a melódiát is zümmögte, holott ezt megtiltották a gyerekeknek).
Havi három-négy előadás és a próbák során ily módon bepillanthatott a kulisszák mögé, megismerte a színpad felépített és festett, megvilágított és jelmezbe öltözött világát, amelyben egy régi színházi bölcsesség szerint mindennek hamisnak kell lennie azért, hogy valódiként hasson. Ugyanebben a Mozart-operában az időközben már tizenkét éves Ádám (majd aztán Iván is) szoprán hangjával a három fiú egyikeként énekelt.
Fél emberöltővel később Fischer Ádám bevallja, hogy a szíve még mindig izgatottan ver, ha A varázsfuvola első felvonásának vége felé a harsonákat hallja, amelyek az ő belépését előzték meg.
A varázsfuvola különben is mondhatni Fischerék családi operájává vált: Ádám és Iván első és második fiúként a magyar nyelvű előadásban az édesapjuk által fordított szöveget énekelték. A gyerekkórussal a testvérek Muszorgszkij Boris Godunovjában és Verdi Otellójában is felléptek. Ádám már korán tapasztalta, hogy a színpad mindennapi életében a keresetlen, durva hang még a legmagasztosabb pillanatokban sem kizárt.
A librettó szerint a gyerekkórus tagjai az Otello második felvonásában egyenként Desdemona, a mór szelíd neje elé járulnak, hogy neki átnyújtsanak egy-egy szál virágot. Egyik ilyen alkalommal, mikor a sor Ádámon volt, ahelyett hogy Desdemona kezébe tette volna, a földre ejtette a műrózsát. A talpig fehérbe öltözött énekesnő arcáról az ügyetlen kis közjáték alatt egy pillanatra sem hervadt le a kegyes mosoly, miközben a fogai közt sziszegte: „De hülye vagy, édes fiam!”
