Stradella operája és francia jazz a Gramofon toplistáján

Il Trespolo tutore - forrás: instytutopery.art

Egy 17. századi kalandos életű operaszerző egyetlen vígoperája és a jazzben szokatlan hangszerösszeállítással felálló francia zenekar lemeze került szeptemberben a Gramofon-toplista harmadik helyére.

Végre nemcsak operahősként, hanem operaszerzőként is megismerhetjük Alessandro Stradellát, a 17. század legkalandosabb életű komponistáját. Paradox módon ezt az izgalmas figurát épp az operairodalom legbárgyúbb szerzője volt képes „megörökíteni”: Flotow „romantikus operájának” (1844) címszereplőjét azért nem ölik meg a bérgyilkosok, akiket szerelmének gyámapja küldött rá, mert zenéje oly nagyon elbűvöli őket…

A történeti Stradellának (1639–1682) ennél jóval mozgalmasabb és tragikusabb sors jutott. Nemesi család tagjaként és igényes egyházi művek komponistájaként a pápa kegyeltje lett; Róma első nyilvános operaházának szerzőjeként pedig a rekatolizált, trónjáról lemondott svéd királynő, Krisztina fogta a pártját. Mégis menekülnie kellett az örök város szigora elől a liberálisabb Velencébe, ahonnét azonban megint csak tovább kellett állnia – Torinóba, miután beleszeretett tanítványába, egy befolyásos velencei patrícius kedvesébe. E viszony még diplomáciai bonyodalmakhoz is vezetett a Savoyai Hercegség és Franciaország között: Stradella munkaadója, Johanna hercegnő XIV. Lajosnak tett szemrehányást, amiért a zeneszerzőt több tőrszúrással megsebesítő merénylők a torinói francia nagykövetségen találtak menedéket.

A gyilkossági kísérlet évekkel később, Genovában végül mégis sikerült. Ám előtte Stradella Genova vendégszeretetét is meghálálta a zenéjével, többek között három operával a Teatro Falcone számára. Ezek egyike az Il Trespolo tutore („Trespolo gyámatya” vagy „A rozoga gyámatya”), a szerző egyetlen vígoperája. Közel 340 év után Varsóban adták most először újra elő, lengyel zeneakadémiai operatanszakok végzős hallgatóinak bámulatosan érett előadásában. Stradella „poszt-cavalliánus” és „pre-belcantiánus” zenéjének hiteles megszólaltatásáról az az Andrea di Carlo gondoskodott, aki a komponista szülőhelyén, Nepiben fesztivált is alapított a helység leghíresebb fiának tiszteletére. A rendező Paweł Paszta pedig a vizsgaelőadások szerény körülményei között is ügyelt arra, hogy a majd kétórás előadás alatt a szereplők mindvégig intenzíven, a legapróbb részletekig kidolgozott koreográfiával legyenek jelen a színpadon. Budapest irigykedhet Varsóra!

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

Bizonyára nyomós oka van annak, hogy a BMC kiadványai között kitüntetett helye van a francia jazz képviselőinek. Jobban kellene ismernünk a nagy ország jazzéletét ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni, milyen rendű és rangú muzsikusokat vesz pártfogásába a kiadó, ráadásul a Nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatása nélkül. Hugues Mayot szaxofonos-klarinétosnak, aki egyebek között a Radiation 10 nevű csoport és a Magma együttes tagjaként, Marc Ducret és André Minville partnereként is ismert, ez a második lemeze, amelyet 2017-ben egy francia stúdióban vettek fel. Az együttes több tagja ilyen-olyan módon kötődik a BMC-hez, az előzmények ismeretében a hangszerösszetétel már nem is tekinthető különlegesnek.

A kvintettben Theo Ceccaldi hegedül, Valentin Ceccaldi csellózik, Joachim Florent bőgőzik. Ütőhangszer nincs, van viszont fagott, amely köztudomásúan nem tartozik a jazz házi hangszerei közé. Szerepeltetésének oka nem az, hogy megszólaltatója Sophie Bernado, Mayot élettársa; a szimfonikus zenekarok nélkülözhetetlen instrumentuma a jazz és a kortárs zene kapcsolatát érzékelteti.

Ez az elejétől a végéig megkomponált zene messze áll a jazz törzsvonalától, amely jószerivel csak Mayot szaxofonfrázisaiban és rögtönzéseiben jelenik meg.

A többi hangszer, a kompozíciók és a hangszerelés inkább a klasszikus, még inkább a kortárs zenéhez kapcsolják a hat szerzeményt; más szóval a klasszikus zene és a jazz korántsem egyedülálló ötvözetével állunk szemben. Az amerikai eredetű jazz megszüntetve meghaladásának igénye elsősorban az Európa nyugati felében élő muzsikusokat készteti folyamatos útkeresésre.

Hugues Mayot L’Arbre Rouge – forrás: BMC

A L’arbre rouge jelentése magyarul vörös fa, ami termékeny zöld gondolatokat indíthat el érzékeny fejekben, ahonnan már csak egy ugrás a klímaváltozás. Közelebb juthatunk a lényeghez, ha a repetitív zene erős hatására mutatunk rá a gondosan megmunkált, izgalmas hangszerelési megoldásokkal élő, a figyelmet ébren tartó, nagyszerű akusztikus hangzást nyújtó darabokban. A prímet érthetően a fúvós és vonós hangszerek viszik, de a zene egyaránt bővelkedik kiállásokban és polifonikus részekben. Remek hangszeresek alkotják az együttest, bármelyikük kiemelése a többiek rovására történhetne. Ha mégis, már csak az érdekesség okán, a fagott ritkaságszámba menő szólamai külön érdemesek a figyelemre.

Cím: Stradella: Il Trespolo tutore

Kiadó: Dux – Karsay és Társa

Katalógusszám: Dux 8512

Cím: Hugues Mayot: L’arbre rouge

Kiadó: BMC Records – MG Records

Katalógusszám: BMC CD 273