Szerző: Mesterházi Máté – Turi Gábor / Gramofon

Egy 17. századi kalandos életű operaszerző egyetlen vígoperája és a jazzben szokatlan hangszerösszeállítással felálló francia zenekar lemeze került szeptemberben a Gramofon-toplista harmadik helyére. Végre nemcsak operahősként, hanem operaszerzőként is megismerhetjük Alessandro Stradellát, a 17. század legkalandosabb életű komponistáját. Paradox módon ezt az izgalmas figurát épp az operairodalom legbárgyúbb szerzője volt képes „megörökíteni”: Flotow „romantikus operájának” (1844) címszereplőjét azért nem ölik meg a bérgyilkosok, akiket szerelmének gyámapja küldött rá, mert zenéje oly nagyon elbűvöli őket… A történeti Stradellának (1639–1682) ennél jóval mozgalmasabb és tragikusabb sors jutott. Nemesi család tagjaként és igényes egyházi művek komponistájaként a pápa kegyeltje lett; Róma első nyilvános…

A Gramofon-toplista második helyén egy manapság ritkán emlegetett zeneszerző, Othmar Schoeck A Dürande-kastély című operájának felvétele és napjaink egyik legkeresettebb jazztrombitása, Ambrose Akinmusire szerepel. Leghíresebb operája, a Penthesilea (1927) drezdai sikere után a német romantikától elvarázsolt, svájci komponista, Othmar Schoeck (1886–1957) „engedett hazájában rossznéven vett vonzalmának, és a náci Németországban kereste a nemzetközi elismertséget. […] A Das Schloss Dürande 1943-as ősbemutatója a Berlini Staatsoperben önkéntelenül is tükrözte a Harmadik Birodalom »isteneinek« reáltörténelmi »alkonyát«. Hogy Hermann Göring birodalmi marsall mint a Porosz Állami Színházak főnöke az Eichendorff nyomán született szövegkönyvtől elborzadt […], az kevésbé jellemző, mint a kastély felrobbanása a mű…

A Gramofon toplistájának harmadik helyére Händel Budapesten, tíz évvel ezelőtt, Kovalik Balázs rendezésében nagy sikerrel bemutatott operája, a Xerxész, valamint az egyik legkiválóbb magyar jazzhegedűs, Lantos Zoltán új albuma került. Akármennyire találónak tűnik is Donna Leon szellemes Dickens/Wilde-anekdotája a három CD-t tartalmazó doboz kísérőfüzetében: a barokk zenéért közismerten rajongó, amerikai krimiszerző – Comissario Brunetti „szülőanyja” – téved, amikor Händel Xerxészében (1738) a brit lélek iróniára hajló természetét véli fölismerni. Mert ha ez az irónia a barokk zenés színpadon egyáltalán megnyilvánult, akkor már sokkal inkább Purcell semi-operáiban vagy éppen Monteverdi shakespeare-i magaslatokon járó, kései remekeiben. A Xerxész manapság Händel legnépszerűbb művei…

A zenészek elől mostanra minden akadály elhárult, így szabadon foglalkozhatnak Bartók zenéjével: így kerülhetett egy kortárs „amerikai opera” mellé a Modern Art Orchestra a műzene, a népzene, a kortárs zene és a jazz elemeit felhasználó Bartók-feldolgozása a Gramofon júliusi toplistájának második helyére. Operáról szóló operát – Gassmann L’opera seria-jától (1769) kezdve Mozart A színigazgatóján (1786) át egészen Richard Strauss Ariadné Naxoson-jáig (1912/16) – ismerünk épp eleget. Strauss utolsó színpadi műve, a Capriccio (1942) egy világégés közepette bírt foglalkozni azzal az operaesztétikai problémával – hogy tudniillik a szöveg fontosabb- e vagy a zene –, amelyet már Mozart vetélytársa, Salieri is tárgyalt…

A Gramofon kritikusai ebben a hónapban Montverdi örökérvényű operájának egy kivételes interpretációját és fiatal magyar jazzgeneráció egy legkiemelkedőbb alkotójaként és előadójaként számon tartott Tálas Áron új lemezét gondolták a legjobbnak. A lírai és drámai színeket egyaránt felvonultató, úgynevezett lirico spinto-szerepkörben sztárrá lett, mexikói-francia Rolando Villazón jócskán meglepte a világot, amikor – több mint tíz éve – kilépve hagyományos operai repertoárjából, Monteverdi műve, a Combattimento di Tancredi e Clorinda (1624) „narrátoraként” azaz Testo-jaként tűnt föl az Emanuelle Haïm vezette Le Concertd’ Astrée Monteverdi-lemezén. Az operaközönség csodálatát Villazón ezek után már csak azzal tudta fokozni, hogy 2016 őszén magát Orfeót (1607) szólaltatta…

Avishai Cohen egy kvintettel készített lemez után most kvartett-anyaggal jelentkezett, a megszokottól kissé eltérő felfogásban. A jazztrombitás Cross My Palm With Silver című albuma mellett Händel Ottonéjának a Deccánál megjelent, George Petrou által vezényelt felvétele foglalja el a szeptemberi Gramofon-toplista harmadik helyét. Az első Händel-életrajz (1760) szerzője, John Mainwaring számol be a következőkről: egy nap a mester (franciául) kérdőre vonta szoprán sztárját, Francesca Cuzzonit, amiért az nem akarta elénekelni az általa alakítandó hősnő – Theophanu bizánci hercegnő – gyönyörű áriáját az Ottone című operában. Ó, hölgyem, nagyon is tudom, hogy ön valóságos női ördög; ám meg fogja látni, hogy én…