Legutóbb ott hagytuk abba, hogy zavaros átmeneti időszak után a török 1541. augusztus 29-én csellel elfoglalta Budát, s megkezdődött a másfél évszázados uralma. A ragyogó palotaegyüttes lassú pusztulásnak indult, amelyet Buda 1686-os, nagy katonai erőket igénylő visszavívása tetőzött be.
Sorozatunk előző részei itt olvashatók: 1. rész, 2. rész, 3. rész
Még azt megelőzően, 1578-ban villám csapott Zsigmond Friss palotájába, amelyet a török lőporraktárnak használt. A detonáció és a tűzvész olyan mértékű volt, hogy az alapfalakig megrázta és megsemmisítette a gótikus királyi palota északkeleti részét. S ami a középkori épületekből Buda visszafoglalása után még megmaradt, azt az 1700-as évek elején elkezdett új királyi palota építésekor rombolták le.
A törökre mért végleges katonai csapás, majd a Rákóczi-szabadságharc után merült fel az igény, hogy a palota romhalmazának helyén új magyar királyi rezidenciát építsenek – bár sem III. Károly, sem Mária Terézia nem gondolta komolyan, hogy Budát uralkodói székhelyként használja. Az 1710-es évek végén először egy kisebb négyzetes, puritán épületrész készült el, majd a magyar urak sürgetésére 1750 körül folytatódott az építkezés, s a korábban elkészült részhez U alakban két új épületszárny csatlakozott. 1772-ben a királynő a palota egy részét átmenetileg az angolkisasszonyoknak, majd 1777-ben a Pestre költöző nagyszombati egyetemnek engedte át. Ő maga csak egyszer, 1764-ben szállt meg benne. A 18. század utolsó éveitől 1849-ig a királyi palota a Habsburg–ház magyar nádorainak rezidenciája lett. 1849 májusában, a honvédostrom során súlyos károk érték.
Ma ez a palotarész, az ún. Mária Terézia-szárny, amelyet a 19. század végén tovább bővítettek, a Magyar Nemzeti Galéria otthona. A második világháborús pusztítások után e szárny termeit sikerült viszonylag legjobban az eredeti állapotuknak megfelelően helyreállítani. Itt, a ma D-vel jelölt épületrészben helyezték el a Galéria legrégibb emlékanyagát: a földszint előcsarnokában a középkori kőtárat, a dunai traktus öt egybenyíló, barokk boltozatos termében a táblafestészet és faszobrászat emlékeit, illetve a D és C szárnyat összekötő épületrészben a reneszánsz kőtárat. A földszintről két patkó alakú lépcső vezet fel az első emeleten lévő egykori trónterembe, ahol most 15-16. századi nagyméretű szárnyasoltárok láthatók.
Maga a terem a Mária Terézia-szárny legnagyobb belső tere. Franz Anton Hillebrandt tervei alapján 1755 és 1780 között létesült. 1890-es évek első felében, a krisztinavárosi palotaszárny építésekor Hauszmann Alajos némileg átalakította, az udvar felé folyosószerűen kibővítette, de azért láthatóan őrzi eredeti kialakítását. A második világháborúban súlyosan megsérült termet igyekeztek eredeti formájában – bár egyszerűsített módon – helyreállítani. Ha összevetjük Pollencig József 1795-ben készített festményével (eredetije a Szépművészeti Múzeumban van), ráismerhetünk a terem architektúrájára.
Ez a terem volt a helyszíne 1800. március 8-án Joseph Haydn: A teremtés című oratóriuma előadásának, amelyet maga a zeneszerző vezényelt. A zártkörű hangversenyt József nádor születésnapja alkalmából szervezte meg felesége, Alekszandra Pavlovna.
A hercegi pár esküvőjére alig pár hónappal korábban, 1799 október végén került sor Oroszországban (Alekszandra Pavlovna I. Pál cár leánya volt), s rövid bécsi tartózkodás után a fiatal házaspár 1800. februárjában vonult be Budára, s foglalta el lakhelyét a palotában. Ma már szinte elképzelhetetlen látványosságú ünnepségsorozattal fogadták őket. A nádorné még Bécsben kérte fel Haydnt, hogy férje születésnapja előestéjén vezényelje el új, nagy művét. A háttérről érdemes tudni, hogy ő és férje is köztudomásúan nagy zenekedvelők voltak, s az ifjú nádor gyermekkora óta személyes tisztelője volt Haydnnak. Az akkor 68 éves Haydn, mint a korabeli osztrák sajtó tudósított, február közepén indult Budára, hogy a pesti német és magyar hivatásos énekesekből, muzsikusokból és a hozzájuk csatlakozó műkedvelőkből álló zenei együttes végső próbáit irányítsa. Aztán március 8-án este Alekszandra Pavlovna bevezette férjét a fényesen feldíszített, vendégekkel megtelt trónterembe, s Haydn vezényletével felhangzott A teremtés.
„Budán Mártzius 8-iki estvéjét, melly t. i. a’ Főhertzeg Nádor-Ispány’ születése napját megelőző estve vala, jelen meginneplette a Császári Hertzeg Asszony: bé vezetvén kedves Férjét a’ lakó Palotájok szálájába, mellybe már a Budai és Pesti nemesség nagy számmal fel volt gyülekezve s’ a’ mellynek több kellemetes kivilágosítása között két oldalról hosszas kerekdedségű formában illy rövid, de kettő értelem nyilatkoztatására is igen alkalmatos Felírást tüntettek ragyogó betűk a’ fényes gyülekezet szemeibe:
Harmonie Parfaite – Tökéletes harmónia.
A F. Pár között uralkodó szép Egygyességnek még hathatósabb meg-tisztelésére el éneklődött s muzsikálódott annakutánna az a felséges és a hangokat oly gyönyörködtető módra egygyeztető Teremtés nevezetű Szerzeménynye Haydnnek, kit a mint írtuk, különösen e végre hívott le a Császári Hertzegaszszony. Az éneklésnek s muzsikának tsupa kedvellésből való gyakorlói is számosan vóltak a rendes muzsikusokon kívül eszközök Haydn Úr igyekezetének a telyes meg-elégedésig való végre-hajtásában.”
A Wiener Zeitung is megírta, hogy Haydn meg volt elégedve alkalmi zenei együttesével. A zeneszerző a Várszínházban tartotta a próbákat, ahol megismerkedett a zenei élet akkori jeles képviselőivel. Több ízben volt a nádori pár és több budai család vendége. Bár az általa vezényelt előadás zártkörű volt, mégis gyakorolt hatást a magyar zenei életre. Távozása után az általa betanított együttes Budán és Pesten még előadta a művet, amely hamarosan Kolozsvárra is eljutott. Kottáját még az évben kiadták Budán.
210 évvel később, 2010. március 8-án a Magyar Haydn Társaság emléktáblát avatott a terem külső homlokzatán. Haydn portrédomborműve Gerő Katalin alkotása. Az avatóbeszédet Kocsis Zoltán tartotta.
