„A zene mint kötőszövet hatjá át különféle alkotói tevékenységeinket. Önismeretünk origója, identitásunk medre” – fogalmazza meg hitvallását Paár Julianna a Fonó kiadásában megjelent Kerekerdő című meselemezének ismertetőjében. Az énekesnő nevéhez több nemzetközileg is elismert népzenei album kapcsolódik, egyedi hangja és színpadi jelenléte által pedig már pályája elején kiemelkedett generációjának előadói közül. Saját gyermekei születése után kezdte el interaktív népzenés foglalkozásait zeneterápiás szemlélettel átitatva, melynek a Hangoló nevet adta. A zenei nevelésről szerzett tapasztalatait és gondolatait a lemezmegjelenés kapcsán osztotta meg velünk.
– Számos neves nép- és világzenei formáció énekeseként ismer téged a közönség, de néhány éve nem kevésbé figyelemreméltó munkát végzel a zenei nevelés, a zeneterápia, valamint a gyermekeknek és szülőknek egyaránt szóló tematikus foglalkozások területén is. A nemrég megjelent Kerekerdő című lemezed zenei anyagának kialakításában milyen gondolatok vezettek?
– A lemez összeállításában arra törekedtem, hogy a zene feltétlenül gyerekeknek szóljon, de mégse legyen gyerekes, hiszen nagyon is mást jelent gyermekinek és gyerekesnek lenni. Sokszor felidézem magamban Sebő Ferenc egyik kedvenc mondását, amit Weöres Sándor írt le egyszer: „A gyerekeket nem kell hülyének nézni”. Ennek a gondolatnak az igazsága azt is tudatosította bennem, hogy semmiképp sem akarok úgynevezett gyereklemezt készíteni.
Így egy olyan mesés zenei anyagot hoztam létre, ami szélesebb befogadókörhöz tud eljutni azáltal, hogy egy inklúzív világot teremt.
Vesszőparipám ez a fajta befogadói szemlélet, hiszen dolgozom a Világszép Alapítványnál is, ahol gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat mentorálunk. A foglalozások azonban nem arra irányulnak, hogy megpróbáljuk őket visszaintegrálni a társadalomba. Ehelyett egy olyan közeget alakítunk ki, amelyben nem csupán ők kapnak helyet, elkülönítve a többiektől, hanem együtt tanulnak családból érkezőkkel, fogyatékkal élő vagy tanulási nehézséggel küzdő gyerekekkel is. Egy olyan világba csöppennek, ahol mindenki megtalálja a helyét, akármilyen határrel is rendelkezzen.
A célom tehát, hogy megkeressem azt a keskeny metszéspontot, amelyben a különböző sorsú és készségű gyerekek találkozhatnak.
A mese és a zene különösen alkalmas erre, hiszen mindenkinek szól, de nem mindegy, hogy milyen szinteken tudunk vele találkozni. Meggyőződésem, hogy már egészen kisgyermekkortól szükséges igényes zenét hallgatni. Példaként áll előttünk a paraszti kultúra, melynek gyerekdalai nem a felnőttek zenéjének lebutított változatai, hanem annak elemi variációi, olyan alapok, melyekből ki tud bontakozni egy teljes zenekultúra. Ezzel a jelenséggel a lemezen is próbáltam játszani: szerettem volna, hogy az album egész zeneiségét áthassák ezek az elemi egységek.
– Általában mit tartasz a legfontosabbnak egy lemez elkészítésében?
– Úgy élek meg minden felvételt, hogy az egy keresztmetszete, mérföldköve annak a folyamatnak, amiben éppen élek. Már van annyi tapasztalatom, hogy ne azon stresszeljek, tökéletes lesz-e az album. Inkább azzal a céllal dolgozom, hogy elsősorban azt az állapotot tükrözze hitelesen a felvétel, amiben mint előadó, mint ember létezem.
Fontosnak tartom, hogy a Kerekerdő jelentős lenyomata az elmúlt öt évemnek, amely a gyermekeim születését is magában foglalja. Ösztönösen fogtam neki az egésznek, nem volt a fejemben egy konkrét mese: a zene hozta a történetet és a történet a zenét. Mivel tehát az egész lemez erősen reflektál a saját életeseményeimre, ezáltal természetes kölcsönhatásban van a családommal. Nagyon jó látni, hogy ők maguk is bennfentesnek érzik magukat.
– Ezek szerint a kisfiad és a kislányod is részt vett a Kerekerdő elkészítésében?
– Természetesen benne voltak az egész folyamatban, és a lemez anyagának keletkezésében is, amit egyébként csak Jancsinak hívnak, a főszereplő után.
– Gyakran előfordul, hogy a szülők nem kedvelik azt a zenét, amit a gyermekeikkel hallgattatnak. Ezt az ellentmondást, véleményed szerint, a Kerekerdő fel tudja oldani?
– Alapvetően egy gyerek sosem hallgat zenét egyedül, a szülőkre tehát nagy felelősség hárul ebben is. Én is gyakran tapasztalom anyaként, hogy néha egy-egy dalt a végtelenségig kell hallgatni, mert a gyerekek szeretik újra és újra átélni ugyanazokat a történeteket. Ennek a szerialitásnak természetesen megvan a maga funkciója: ugyanaz a történet így egyre mélyebben, komplexebb módon tud kibontakozni a gyerekek tudatában és képzeletében. Emiatt is fontos szempont tehát, hogy az egész családnak szóljon egy zenei produkció vagy felvétel, és feltétlenül szórakoztassa a szülőket is.
– A gyerekek maguk is felismerik a minőségi zenét, és igénylik is azt. Miért volna fontos ezt nagymértékben figyelembe vennie a közoktatásnak és a családi közösségeknek is, tapasztalataid szerint?
– Tudjuk, hogy érdemes mindenből a legjobbat adni a gyereknek. Van is bennük egy alapvető ösztön, melynek segítségével ők is kiválogatják maguknak azt, amire leginkább szükségük van. Ilyen az élőzene is, amiből egyelőre még nagy hiány van a közoktatásban, de megnyugtató, hogy egyre több színvonalas kezdeményezés által láthatnak a gyerekek is élő művészi produkciókat.
Már mindenütt, az oktatási intézményekben is elfogadott tény, hogy a zenei nevelés nagyban segíti a helyes értékrend, az érzelmi kifinomultság és intelligencia, a problémamegoldó készség, a más emberekhez való természetes viszonyulás kialakulását. Mindez már az első három évben teljesen beépül a személyiségbe, amiben ha nagyjából rend van, a közoktatásba bekerülő gyerekekből sokkal árnyaltabban működő közösség tud létrejönni. A saját munkámban az edukáció előtti korszakot, illetve az azon túli szférát próbálom megcélozni.
Szeretném elérni, hogy abban a csekély, együtt eltöltött minőségi időben, ami a családoknak manapság megadatik, a zenére is jusson egy nagyobb perchányad.
– Mire ösztönzi a gyerekeket ez a közvetlen találkozás a zenével?
– Alapveten nagyon intenzíven működnek bennük az alkotói folyamatok, amelybe már születésükkor azonnal belépnek azzal, hogy az őket érő ingerekből elkezdik megalkotni a körülöttük lévő világot és saját személyiségüket. Amikor egy kisgyerek játszik vagy mesét hallgat, tulajdonképpen egy belső világot teremt, amikor énekel vagy táncol, nemcsak egy összetett izommunkát végez tudattalanul, hanem egy dalt, egy önkifejező mozdulatsort kreál. Ezek az ösztönös, reflexszerű tevékenységek elképesztő jelentőséggel bírnak.
– Milyen módon hozza ki hallgatójából az alkotót a Kerekerdő?
– A lemezt a mesei szál vezeti, de amint a főhős megérkezik egy-egy helyszínre, a hallgató élhet a zenére való szabad képalkotás lehetőségével, hiszen a történésekhez nem kapcsolódik egy fix narratíva vagy didaktikus leírás. A szülők visszajelzései alapján a gyerekek valóban belemennek ebbe az alkotói folyamatba, amit például úgy lehet tetten érni, hogy zenehallgatás közben egyszerűen csak csendben vannak, vagy akár más folyamattal egybekötve fókuszálnak a hallottakra: ilyen a rajzolás, ami egy kézzelfogható képalkotás, de érdemes megfigyelni azt is, hogy sokan azonnal meg is mozdulnak a zenére.
A legkisebb reakció is, még ha nem is tűnik tudatosnak, nagy jelentőséggel bír, hiszen a befogadás, a saját alkotói folyamat a lenyomata.
A babafoglalkozásokon is azt tapasztalom, hogy a gyerekek azonnal visszatükrözik azt, ami őket körülveszi, és őszintén reagálnak mindenre. Véleményem szerint a nevelésben tévhit, hogy minden reakciónak pozitívnak kell lennie, vagy hogy a gyereket éjjel-nappal szórakoztatni kell. Nekünk, felnőtteknek is fontos elfogadni azt, hogy a zenét nem lehet mindig élvezni, és nem kell csak és kizárólag a szórakozást keresni benne, hiszen időnként – ahogy ez a lemezen is megjelenik – olyan hétköznapi állapotokat is előidéz, mint a félelem vagy a düh.
A gyerekek a zene által is képesek erőteljesen megélni ezeket az érzéseket, a mesei közegben pedig nincsenek kitéve annak, hogy a rettegés legkiszolgáltatottabb állapotába jussanak. Mégis, az így átélt negatív érzelmeket megtanulják kifejezni az életben is.
A Kerekerdő című lemez bemutatója október 19-én lesz a Fonó Budai Zeneházban.
