Az Énekszó, zeneszó című kánon 1983-ban keletkezett. Ajánlása Blazsek Andrea és Szokolay Bálint Solymári Nőikarának szólt.
A nőikar megalakulásának pillanatában a zeneszerző ígéretet tett édesapjának, hogy újonnan megalakult kórusa részére ír egy kánont. Énekszó, Zeneszó címmel egy héten belül el is készült az alkotó saját szövegére írt műve.
Blazsek Andrea visszaemlékezése szerint a szójátékairól ismert komponista egyik korai változatban a művet „tapSolymár!” befejezéssel, dobbantással és tapssal zárta volna, de végül elvetette ezt az ötletet.
A mű első alkalommal a Solymári Nőikar bemutatkozó hangversenyén szólalt meg. A következő két évtizedben a zeneszerző több mint húsz alkotását ihlette a Solymári Nőikar, akik szeretett karnagyuk halálát követően felvették a Szokolay Bálint Nőikar nevet.
A kórusmű 2002-ben jelent meg először nyomtatásban Az angyal énekel című kötetben a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége – KÓTA – kiadásában. Az idei évben közreadott Szokolay kórusművek összkiadásában is szerepel a kompozíció, a Legend Art kiadó gondozásában megjelent Szokolay Egyneműkarok kötetben.
A felvételen Szabó Dénes vezényletével a Cantemus Gyermekkar varázslatos előadásában csendül fel az Énekszó, Zeneszó. Szokolay Sándor, a Cantemus kóruskultúra őszinte csodálója, így mutatta be Szabó Dénest és leányait egyik soproni szereplésük alkalmával:
Micsoda varázsló ez a Szabó Dénes, aki egy ötgyermekes reformátuslelkész zseniális sarjaként,
hol igazi szilaj magyarérzékkel sziklákat mozgat,
hol tündérmesevilág koboldmanóival kacsint össze,
hol az Úristent vadul szóligatja,
hol keserűsége gyászába zuhan,
hol áhítatos, naiv énekecskét énekel Teremtőjének,
hol a magyar átkot űzi füstölőjével,
hol térdre borul és kényszeríti hallgatóit is,
hol hálamormolást suttog,
Mert erős, nagy lelke gyakran kikényszerül belőle
S szerényen szolgál hívságok nélkül…
S ujjhegyeinek rezdülésére gyönyörűséges lányai hangjait csatasorba állítja,
majd sírnivalóan megszelídíti!
