A Besh o droM hirtelen alakult, nem előzte meg piackutatás, tagtoborzás vagy közös tanulás, de volt valamiféle közös válasz egy soha fel nem tett kérdésre. Látszólag össze nem illő emberek, látszólag össze nem illő zenei stílusokat vegyítettek lázas igyekezettel és türelmetlenséggel. Azóta eltelt két évtized, a zene mégsem lett kiszámíthatóbb, egyfélébb vagy határozottan valamilyen. Helyette a Besh o droM maga lett stílus- és védjegy. A zenekar fennállásának 20. évfordulójára megjelent a Fonó kiadásában a Besh o droM 20 című lemez, amely egy kis könyv is egyben Kardos Gábor koncertfotóival. A zenekar két alapítótagjával, Pettik Ádámmal és Barcza Gergellyel beszélgettünk.
– Miből indultak ki a zenei elképzeléseitek, honnan jöttek az első zenei inspirációk?
– Pettik Ádám: Ének-zene-néptánc tagozatos általános iskolába jártam, a családi Vujicsics kazetta pedig az én polcomon volt – az Osibisa és az Iron Maiden között.
– Barcza Gergő: Ádámhoz hasonlóan én is zenei tagozatra jártam, ahol Bartók és Kodály munkásságán keresztül kerültem közeli ismeretségbe a népzenével. Később a Jeruzsálemi Zeneakadémián, majd Tel Avivban tanultam keleti klasszikus zenét, majd innen kanyarodtam vissza a balkáni zenékhez. Ádámmal ezután – még a Besh o droM előtt – a Sógor Kóma nevű triónkban kezdtük kóstolgatni először kedvenc balkáni muzsikáinkat.
– Kitől, kiktől tanultatok? Zenéltetek vagy zenéltek más műfajban is?
– PÁ: Szerencsére felsorolnom is nehéz lenne, hogy ki mindenkitől tanultam… Én szívesen játszom más stílusban is, az utóbbi időben például többször szerepeltem a Firkin zenekar vendégeként, de egész sokat játszottam már Lajkó Félix barátommal is.
– BG: Nekem Izraelben profi zenészként hetente, havonta kell valami teljesen új műsort megtanulnom, legtöbbször a világzene egészen különböző ágaiban, a mizrachi-poptól kezdve a klezmeren, arab zenéken át a zsidó liturgiákig. Minden új repertoár egy-egy szigorlat ezen a soha véget nem érő „zeneakadémián”.
– Itthon ti voltatok az első fecskéi a világzene név alatt kibontakozó új műfajnak. Hogy fogadták akkor a zenéteket?
– PÁ: Nem volt zökkenőmentes, főleg a szakma maradibb része méltatlankodott. A közönség viszont az első perctől a tenyerén hordoz minket. Szerencsére már a kezdetektől fogva eklektikus zenét csináltunk, úgyhogy sosem kellett azon gondolkozni, hogy valami „belefér-e a stílusunkba”. „Csak” arra kellett koncentrálnunk, hogy jól játsszunk.
– Az évek során azért voltak radikálisabb változások, új irányok.
– BG: Számtalan stílusbeli ugrás van már egy-egy albumunkon belül is, időről időre új utakat is kipróbáluk, de azért az irány most is nagyjából ugyanaz, mint húsz évvel ezelőtt.
– Szerintetek mi lehet annak a kulcsa, hogy ilyen sokáig fenn tudott maradni a zenekar és a rajongótáborotok sem fogyatkozott meg?
– PÁ: Abban reménykedem, hogy mindig tudtunk és tudunk valami friss dolgot csinálni, mert ez tartja egyben az egészet.
– Habár vannak újabb tagok, kik alkotják a Besh o droM gerincét?
– PÁ: Gergő és Attis (Herr Attila) nélkül már rég nem lenne semmi, de a többiek is, az újabb tagok is nagyon fontos részévé váltak a családnak.
– BG: A „Besh o droM-családon” kívül a valódi családunk is aktívan részt vesz a munkánkban egyébként. Ádám felesége a grafikai megjelenésünkért felel, húga, az én feleségem pedig a szervezésben segít. Persze, csak amikor épp nem az első sorban táncolnak.
–„Távkapcsolatban” dolgoztok. Biztosan sok nehézséget kell leküzdenetek, és komolyabb áldozatokat is hoztok, hogy működjön az együttes.
– PÁ: Tulajdonképpen már a kezdetektől folyamatos nehézség-leküzdésben vagyunk, és igen, időnként komoly áldozatokkal jár ez az egész, de ez életem zenekara, nagyon szeretem, és ez motivál.
– BG: Sokszor érezzük, hogy árral szemben kell úsznunk, de a koncerteken a közönségünk újra meg újra megerősíti bennünk, hogy érdemes folytatni. A távkapcsolat csak apró technikai nehézség.
– Milyennek látjátok a mai népzenei-világzenei tendenciát Magyarországon? Tudott fejlődni az elmúlt években ez a műfaj?
– BG: Különösen jónak tartom, hogy Budapesten a hét minden napján, számtalan táncházban és folkkocsmában játsszák a népzenészek a jobbnál jobb autentikus muzsikát, ebben például sokat fejlődött a műfaj.
– PÁ: Rengeteg ígéretes produkció van, elképesztő mennyiségű jó zenész, aki „beszéli” ezt a kelet-európai és balkáni dialektust. 10-15 éve ez még egyáltalán nem így volt, ennek ellenére, úgy gondolom, viszonylag ritkán készül valóban jó lemez. Ez, véleményem szerint műfaji sajátosság is.
