A hárfa fontos szerepet töltött be Szokolay Sándor alkotásaiban. Zenekari és kamaraműveiben a pasztellszínek és a légies hangzás kifejezőjeként rendszeresen jutott szólisztikus szerephez az alkotó számára kedves hangszer.
A hárfa lehetőségeinek tanulmányozása és a technikai megvalósítás céljából a szerző szoros munkakapcsolatban állt a műveit megszólaltató előadókkal. Lubik Hédi, Maros Éva, Olasz Margit majd a fiatalabb generációból Polónyi Ágnes hárfaművészek rendszeresen részt vettek a Szokolay művek előadásában.
A Tre Pezzi címe is elárulja a három önálló darab egyesítését.
- Intrada
- Improvvizatione
- Capriccio
1985-ben készült az Intrada című nyitótétel, Hárfa szóló az Ecce Homo elé címmel. Nikosz Kazantzakisz: Akinek meg kell halnia című regényéből készült Ecce Homo opera elé tervezett hangszeres epizódot a zeneszerző végül elvetette, de a zenei anyagot megőrizte.
1977-ben keletkezett a középső Improvvizatione tétel nem a gátlástalan improvizációra, hanem sokkal inkább a töprengésre épül. Elgondolkoztató, befelé forduló morfondizáló rögtönzés. A különleges hárfahangolásból adódó hangkészlete, szabadritmusú majd aleotorikussá váló alapanyagból építkezik.
1992-ben született a Capriccio című virtuóz zárótétel, egy ringató hangulatát idéző, franciás középrész nyugalmával elcsendesedik, mielőtt visszatér a lendületes téma és megállíthatatlanul célba ér.
Polónyi Ágnes a három hárfadarab mellett Szokolay szóló zongorára készült fiatalkori műveinek tanulmányozásában is elmerült. A Zene-bona sorozatból készült hárfaátiratok öt részben kerülnek bemutatásra a lehetetlent nem ismerő, nagyszerű hárfaművésznő előadásában.
