Az operaelőadásokat, miután hosszabb idő elteltével a közterekről végre „beengedték”, hamarosan főúri palotákban, kastélyokban, magas rangú világi, és egyházi méltóságok rezidenciáinak nagytermeiben tartották meg.
Magas társadalmi elismerést és rangot is jelentett, hogy kinél szervezték meg az eseményeket, valamint, hogy milyen operát adtak nála elő. Viszont ezekben az esetekben is csak ott voltak megrendezve a nagyobb operaelőadások, ahol az ehhez szükséges minimális technikai és akusztikai igények adottak voltak: magassított alkalmi színpad, rolószerűen használható (vagy épp beépíthető) függöny, felfüggeszthető vásznak, már felszerelt vagy alkalmilag felszerelhető, mozdítható fényforrások (a fáklyáknak, gyertyáknak). Olyan helyeken, ahol lehetséges volt, a színpadon (vagy mellette) szabadon tárolni mozgatható kulisszákat (hátsó kulissza, oldalkulisszák), megoldottak voltak a mobil jelmeztárak, és tudtak fényt bevetíteni a színpadra (ha ez szükséges volt) nagy tükrökkel. D szükség volt személyzetre, székekre, stb.
Ámbár mindezek a korabeli megoldások fantasztikusnak tüntek, mostani szemmel és operaismeretünkkel nézve eléggé kezdetlegeseknek mondanánk azokat az időket. Ahol esetlegesen helyi zenekar is működött (Nagyváradon ugyebár egy európai mértékkel nézve is hatalmas, 34 tagú püspöki zenekar szollgált), az viszont úgymond egy jelentős „extrának” számított.
A kezdeti operáknál a „profi énekesek,zenészek” mellett többször amatőr zenészek is helyt kaptak (Dittersdorf nagyváradi operájánál pl. kisebb ének-szerepekre beugrott Patachich Ádám szakácsa, és az épp jobb hangú takarítónője is.
Idővel viszont, hogy még nagyobb színvonalat teremtsenek – erre is elkedztek jobban odafigyelni, sokszor önmenedzselő társulatokba tömörültek az énekesek és zenészek, és így kezdtek el „egy nagy családként” túrnékra is elindulni, széles körben bemutatni az operákat.
A nagyváradi püspöki zenekar feloszlatása után (1769) az addig alkalmazott zenészek jelentős része a szélrózsa minden irányába elindult, hogy új, jólfizető munkahelyekre leljen. Akik itt maradtak, az alkalmi muzsikálások, zenei-hangszeres oktatás mellett elkezdtek mással is foglalkozni: idővel kialakítottak olyan alternatív művészmenedzsmentnek tekinthető kezdeti formákat is, amelyek mentén a helyiek meghívásos alapon elmentek muzsikálni régi kollegákhoz, ismerősökhöz, viszonzásképpen pedig visszahívták őket Nagyváradra. Ezek a muzsikusok (a püspökség egyházi és világi zenei szervezésein túl), önálló rendezvényeket is megvalósítottak, melyek színesítették azokban az időkben Nagyvárad zenei palettáját. Ezeknek pontos dátumat és műsora viszont homályba veszett egy jó időre. Sokszor erről szóló feljegyzéseket, említéseket nagytatám kutatásai folyamán teljesen eltérő helyekről szerezte meg.
Az ok egyszerű: a nem zenész házastársak vagy utódok már nem tekintették olyan szellemi értéknek azokat a felgyűjtött zenei dokumentumokat, amelyeket a muzsikusok kincsként őriztek – így azokat helyszűke miatt továbbadták, vagy épp ingyen beadták az egyházakhoz, állami, kulturális intézményekhez.
1788-tól kezdve több operatársulat is (voltak, akik folytonos visszatérők) váltogatja egymást Nagyváradon egyéni előadás, vagy épp a várost is érintő turnék formájában. Mindezek az alkalmak egyházi, állami, vagy épp kollegiális meghívásoknak tettek eleget. Nagyváradon felléptek többek közt olyan operatársulatok, mint a kassai, a temesvári, a kolozsvári (akkor még nem állami!), a budapesti, stb. Ők nem csupán a nemzetközileg is befutott operákat hozták el városunkba, hanem a friss, adott esetben a nagyközönség számára még ismeretlen alkotásokat is, remélvén az opera jövőbeli nemzetközi sikerét.
Ha a Thurzó család birtokában levő adatok mentén kicsit nagyobb idősávban nézzük a városban történt operajátszást, akkor érdekes rálátást kaphatunk a korabeli zenei sokszínűségre. Ezek mind hiteles, nagyon pontos adatok.
Nagyváradon 1788 januárja és 1833. szeptember 23. között összesen 56 operaelőadás volt. Kizárólag teljes operaelőadásokról beszélünk, nem pedig válogatott részletekről. Az adatainkból az is kiderül, hogy töretlenül, évről évre, rendszerint augusztustól decemberig voltak megtartva ezek az előadások – 45 éven keresztül (!). Más hónapokat illetően nincs ismeretünk hasonló zenei tevékenységekről. Ezen szemléltető kimutatás révén (amely ugyanúgy figyelmbe veszi a helyi bemutatókat, mint ahogyan az ismételt operákat is) nézzük meg az adott időintervallumon belül, hogy hány/milyen ismert operaszerző nevével találkozunk: Rossini (18), Weber (5), Mozart (3), Ruzitska József (3), Cherubini (3), Dittersdorf (2), Hérold (2), Gréty (2), Méhul (2), Schrenk (2), Weigl (1), Mercadante (1), Auer (1), Kreutzer (1), Gyrowetz (1), Dalayrac (1), Boieldieu (1), Weidman (1), Kótsy Patkó J. (1), Paisiello (1), Chudy József (1), Kolisz (1), Kauer August Ferdinánd (1), Karl Eckarshausen (1).
Érdekesség:
Csak 1788-ban összesen 8 balett előadás volt Nagyváradon, Berndt Fülöp társulata révén. Ez azért is érdekes, mert sokan úgy tudják, hogy ő csak színigazgató volt, és csakis a színészi tevékenységek érdekelték.
A fentébb említett, ugyanezen szemléletek mentén Nagyváradon 1834 januárjától 1862. október 21-ig pedig további, összesen 132 operaelőadásról van ismeretünk. Ez alatt a 28 év alatt már a teljes naptári év valamennyi hónapjából ismerünk előadásokat: Donizetti (32), Verdi (17), Bellini (14), Weber (12), Flotow (9), Rossini (8), Meyerbeer (7), Ruzitska József (7), Császár György (5), Erkel Ferenc (4), Hérold (3), Auber (3), Doppler (3), Müller Adolf (2), Mozart (2), Kauer August Ferdinánd (1), Karl Eckarshausen (1), Johann Baptist Henneberg (1), Vaccai (1).
Érdekesség:
1834. egy komoly vízválasztó év. Itt azért is volt fontos egy pillanatra megállnunk, mert egyfelől ez alatt a 28 év alatt már a teljes naptári év valamennyi hónapjából ismerünk előadásokat, valamint ettől az évtől kezdődően vannak jelen megosztottan Nagyváradon (az egyházi zenei élet mellett) a kamarazenei, az önálló hangszeres koncertek, és az operaélet.
Balett-előadás a 28 év alatt csupán 1 volt. Viszont ez idő alatt 13 olyan más önálló estről is tudomásunk van, amelyeknek szólistái olyan nagy nevek voltak, mint Erkel Ferenc, Abrányi Kornél, Dolegni Vilmos, Willmers Rudolf – zongora, Rózsavölgyi Márk, Ernst Hahnel, Hauser Miska, Reményi Ede – hegedű, Kletzer Ferenc – gordonka, Finale Ignác – fa-/szalma-/és harmónikaművész, Déryné Széppataki Róza – szoprán, a Raczek testvérek (Frigyes, Zsófia, Viktor), valamint a híres ifj. Johann Strauss és zenekara.