Papageno Radio

- hirdetés -

- hirdetés -

- hirdetés -

- hirdetés -

Címlap Mihályi Gábor: „Ha a táncos nem feszül föl a szivárványra, akkor abból...

Mihályi Gábor: „Ha a táncos nem feszül föl a szivárványra, akkor abból nem lesz katarzis”

A Magyar Állami Népi Együttes az utóbbi hetekben egy különleges és egyedi nézőpontot mutatott meg közösségi oldalán. A videók szerkezete ugyanis osztott képernyőn mutat be egymás mellett szorosan egy archív és egy most, a karanténban, a táncosok otthonában készült felvételt. Ahogy írják „szeretnénk megmutatni kedvenc felvételeinket: milyen forrásból, mivé érik bennünk egy-egy mozdulat”. A kezdeményezésről, magáról a táncról, a tradícióról, valamint a múlt és jelen újraöröklődéséről kérdeztük Mihályi Gábort, a Magyar Állami Népi Együttes vezetőjét.

– Együttesvezetőként, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnökeként, illetve aktív alkotóként hogy látod, miben rejlik a tánc sokszínűsége? Műfajban, a kultúrában vagy esetleg a különböző irányzatokban?

– Nagyon sokféle műfaj van és bizonyosan ezekben nagyon sokat számít a kultúra. A táncművészetben egyfajta sajátos közlésmód jelenik meg, hiszen nonverbális és ezáltal sokkal könnyebben tud nemzetközivé válni – mint mondjuk a próza, vagy a színház – hasonló módon a zenéhez. A Magyar Táncművészek Szövetségének elnökeként számomra minden műfaj kedves és támogatandó, rendkívül nagyra becsülöm ezeknek művelőit, legyen szó táncosokról vagy alkotókról. Persze az indíttatásom folytán a néptánc közelebb áll hozzám, illetve mind azok a táncok, műfajok, amelyek valahogy a tradícióból inspirálódnak.

Az nem is szükségszerű, hogy Kárpát-medencei magyar folklór legyen, de fontos, hogy az alapjai, a szellemisége az valahogy a tradícióból inspirálódjon. Mindeközben természetesen számomra egy urbánusabb, egy individualistább felfogás is ugyanolyan erővel bír. Egy a fontos: nagyon-nagyon jól kell táncolni. Lehet bármiféle gondolat, lehet bármiféle látvány, ’hókuszpókusz’, ha a táncos nem feszül föl a szivárványra, ahogy azt Nagy László mondja[1], akkor abból nem lesz katarzis.

– A Magyar Állami Népi Együttes műsorai nem kizárólag a néptánc eszköztárát használják, hanem egyéb irányzatok elemeit is, nem kivétel ez alól sem a zene, sem pedig a műsorokban használt mozgáskultúra. Ez a sokszínűség mind erősíti egymást, vagy arról van szó, hogy így lehet igazán kifejezni a tánc erejét?

– Én azt gondolom azóta, hogy több mint két évtizede felelős vagyok a Magyar Állami Népi Együttesért, ez az időszak többek között egy sokszínű repertoár kialakításával is telt. Természetes módon a tradíciót a nézők szempontjából egyértelműbben színpadra állított megoldások mellett vannak elvontabb, filozofikusabb tartalmú előadások is. Ehhez társul, hogy az a bizonyos paraszti kultúra is átértelmezést nyer, vagy épp a mondanivaló szempontjából társtáncművészetekből is inspirálódik. Ez egyrészt az én belső késztetésem, hogy egy színes, tág gondolati- és mozgáshorizonton fejezzem ki magam, mindezen túl viszont úgy látom, hogy ez találkozik a közönség ízlésével, érdeklődésével is. Nem egységes a közönség. Van, aki jobban vonzódik az egyik műfajhoz és van, aki a másikhoz. A Magyar Állami Népi Együttesnek, mint a magyar nemzeti kultúra egyik kiemelt táncreprezentánsának, minél szélesebb közönséget kell megszólítani. Legyen itt szó az előbb említett érdeklődésről, de például, ha a korosztályt tekintjük is, egy fiatal egészen másként tekint a világra. Az ő világát nem azt mondom, hogy követnünk kell, de hasonulni hozzá érdemes, hogy a kapcsolódás, a találkozás megvalósulhasson. Ami rendkívül fontos: hogy bejön-e a színházba és spirituálisan, vagy szellemileg kapcsolatot talál-e, akár a tradícióval is. Az ő szempontjából a tradíció kicsit maibb, kicsit korszerűbb, kicsit tempósabb, ennek köszönhetően eszerint, fiatalos módon igyekszik olykor egy mozdulat a színpadra kerülni.

– Volt-e már ilyen időszak a Magyar Állami Népi Együttes életében, ami ennyi külön töltött időt jelentett?

– Eddig nem, ez egyszeri és rendkívül sajnálatos helyzet. Minden közösség szempontjából nehezek ezek a pillanatok. A mi szűkebb közösségünk, tehát a Magyar Állami Népi Együttes, de a tágabb közösség, a nézőink számára is nehéz, hiszen azok az élő kapcsolatok, az előadás élő varázsa, az jelenleg nem létezik. Ezért próbálkozunk, illetve teszünk meg a rendelkezésre álló más csatornákon – ami lehet az írott sajtó, de leginkább az internet – hogyha nem is a legmelegebb valóságában, a közös együttlét varázsában, de a képernyő két dimenzióján keresztül találkozhassunk.

– A mostani videókon láthatunk egy úgynevezett archív anyagot, vagy más néven gyűjtést. Mi számít archívnak, hogyan tudnak a táncosok ebből merítkezni?

– Én azt gondolom – és azt hiszem, jól gondolom -, hogy ha valaki jól akarja művelni a magyar nyelvet, legyen az író, költő, de akár még színészek is, annak ismerni kell a magyar nyelv mélységeit. A mi nyelvünk a tánc, a mi megismerésre váró világunk a paraszti tradíció. Sajnálatos módon azok a falusi közösségek, melyekből tanulhatunk mi magunk is, jelen pillanatban már széthullottak, már alig vannak személyes találkozási lehetőségeink, ezért aztán a felgyűjtött filmek számunkra a könyvtár, amelyből mérhetetlen sok mindent meríthetünk. Nagy köszönet ezért az elődöknek, akik már a második világháború alatt, előtt az első ugyan néma, de mozgófilmeket elkészítették. Ezt követően a második világháború után Martin György vezetésével egy olyan tudományos, világraszóló gyűjtőmunka indult itt a Kárpát-medencében, amely több tízezer métert, vagy akár több százezer métert is jelent.

Magyar Állami Népi Együttes – forrás: Hagyományok Háza

Mivel az én táncosaim és én is szeretnénk birtokolni ezt a nyelvet, ezért természetes módon fordulunk ezekhez az archív filmekhez, mint kiváló kiindulási ponthoz. Miközben az előadásainknál – a színpadra kerülő előadásainknál is – ez a forrás, ez a sajátos karanténhelyzet még inkább lehetővé teszi azt, hogy elmélyedjünk, felkutassuk az emlékeinket. Mi is a kedvenc táncunk? Ki a kedves adatközlőnk, aki talán rajtunk keresztül, a táncosokon keresztül újra megörökítődik a világ számára? Hiszen ott táncol együtt a múlt és a jelen.

– Az előadóművészet sajátossága, hogy egyszeri és illékony pillanatok folyamata. Meg lehet-e vagy le kell-e egyáltalán egy az egyben képezni a felgyűjtött táncosok mozdulatait, vagy ezek az anyagok inkább egyfajta tiszteletadásként szolgálnak?

– Mindenképpen tiszteletadás. Tudomásom szerint a zeneszerzőknek, miközben az akadémián tanulnak, meg kell tanulniuk a középkor zeneszerzését, a barokkot, a reneszánszt, a klasszicizmust, de ez nem azt jelenti, hogy ők itt a XXI. században barokk zenét, vagy klasszikus zenét csinálnak. Ez a hagyomány természetéből is adódik, hogy kétszer ugyanúgy nem táncolt egy ember, hiszen közrejátszott a helyszín, az ő pillanatnyi érzelmi állapota. Biztosan másként táncol egy hagyományőrző, amikor Budapestről megérkezik egy filmes stáb és ott a gangon kell neki táncolnia, mint mondjuk a lányának a lakodalmában. A kiindulási pont a minél mélyebb megismerése annak a táncnak. A szerkezete, a mozdulatok sajátossága, a férfi és nő egymáshoz való viszonya. De utána mindenkinek saját táncot kell csinálni, ami jegyeiben emlékeztet az eredetire, de ott van benne a táncos is és az adatközlő is.

– forrás: Hagyományok Háza

Én azt gondolom, hogy a magyar néptánctársadalom számára természetes, hogy ezekhez a forrásokhoz nyúl és ezek mint inspiráció, vagy tanulás szempontból nagyon fontos filmek. Itt talán az egy új olvasat, hogy párhuzamosan látjuk futni együtt a kettőt, ami én – azt gondolom-, külön érdekesség, és nem csak konkrétan a szűkebb szakma számára, hanem akár egy tágabb nézőközönség számára is különleges lehet, akiben van hajlam és érdeklődés a hagyományos kultúra kicsit részletesebb megismerésére.

– Volt-e tematika, ami alapján ezek a felvételek elkészültek, és ha igen akkor mi volt az?

– Két kör indult, szinte párhuzamosan és lassan mindegyik a nagyközönség elé tárul. Az egyik vonulat az úgynevezett Aranysarkantyúsok, vagy Aranygyöngyösök tánca. Ők azok, akik a Magyar Állami Népi Együttes tagjaiként a békéscsabai szólótáncversenyen férfiként Aranysarkantyút, akár már örököst – hiszen aki háromszor megkapja, az már örökössé válik – vagy nőként, akik Aranygyöngyös elismerésben részesültek. Ők az első kör. Ezt követően jön egy újabb kör, ami már nem kötődik ehhez a versenyhez, hanem csak érzelmi alapon nyugszik. Mindenki kiválasztotta a kedvenc gyűjtését és az kerül majd a közönség elé.

– Természetesen nem tudhatjuk, mikor jön el ez a pillanat, de optimistán a jövő felé fordulva, ha megnyitja a Hagyományok Háza újra a kapuit, akkor mivel várja a Magyar Állami Népi Együttes a közönséget?

– Először is rettenetesen sok adósságot kell törlesztenünk, hiszen nem tudjuk működtetni most a bérleteinket, tehát a bérletes és a tágabb érdeklődő közönségnek a repertoárból szeretnénk minél többet játszani. Itt a székházunkban is, de bárhol az országban, ahova hívnak bennünket. Természetesen a háttérben dolgozunk. Illetve egy új bemutatóval is szeretnénk a közönséget meglepni, ennek is májusban lett volna a premierje, ezt most októberre tervezzük. Tamási Áron Énekes madár című székely népi színjátékának egy nagyon különleges táncszínházi adaptációja, ahol a táncosaim a megszokott módon természetesen táncosként is, de a kiemelkedő énektudásuk mellett kvázi prózai, színészi feladatokat is el fognak látni. És ezáltal én azt gondolom, hogy miközben Tamási nagyon erős tradicionális és persze városi gondolatai is megjelennek ebben az előadásban, emellett ott leszünk mi is itt a XXI. századi fiatalok – mondom én itt magamról, hogy fiatalok –, akik számára természetes a hagyomány és természetes, hogy ez a hagyomány tágabb értelmezésben is megjelenik. Lásd inspirálódva Tamási Áron nagyon szép, varázslatos, mágikus, a szerelemről szóló, a szerelem mindenfölöttiségéről szóló színjátékában, táncelőadásában.

A gyűjtésvideók a Magyar Állami Népi Együttes Facebook-oldalán tekinthetőek meg, illetve ide kattintva.

[1] Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet

Promóció

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X