Túl van egy sikeres napi sorozaton (200 első randi), színházi bemutatóra készül, és ha lenne rá lehetősége, szívesen dolgozna együtt Todd Phillips rendezővel. Hajdu Tibor nemrég lépett ki a Színművészeti Egyetem kapuján a nagybetűs életbe, és fiatal kora ellenére nagyon is tudja, mit szeretne elérni.
Az interjú eredetileg Karácsony Nikolett blogján jelent meg.
– Milyen az élet az egyetemen kívül?
– Sokkal több időm van magamra, így kevésbé vagyok stresszes. Nem vagyok beszorítva egy fekete terembe, folyamatosan változik körülöttem a környezet. Összességében erre vágytam, ezért kezdtem el ezt az egészet.
– Emlékszel még a legelső napodra a Színművészetin? Milyen emlékek maradtak meg benned legerősebben az elmúlt 5 évből?
– Az első napomra tisztán emlékszem, ugyanis poloskák csíptek össze minket a szobatársammal! Ezzel telt az első félévem. Menekültem a poloskák elől, ami az egyik legkellemetlenebb lakótárs. Illetve a lustaság. Mikor felvettek az egyetemre, már túl voltam két tanodai éven, ahol a saját életünkben történt eseményeket kellett interpretálni színpadra. Itt is ez volt, de én már nagyon untam ezeket a feladatokat. Akkor nem vallottam be magamnak, de nem fektettem bele sok energiát, hogy teljesítsem őket.
– Elég erős osztály voltatok, ami nagyon ritka. Bár most a magad ura vagy, azért hiányzik az egyetem vagy inkább jó érzéssel tölt el, hogy kevesebb a kötöttség?
– Nagyon hiányzik! Más kollégák, akik már elvégezték az egyetemet, gyakran mondják, hogy annyi figyelmet egy rendezőtől sem fogunk kapni, mint a tanárainktól. Ezt egyre jobban érzem.
– Több egyetemi darabban is láttalak az osztályoddal, és szinte mindig egy nagyon jól együttműködő csapatot láttam. Te is így élted meg, vagy azért voltak nehézségek a közös munkák során?
– Ezt megcáfolnám. Egyszer azt írták rólunk a Karamazovok kapcsán, hogy olyan ez a tíz ember, mintha nem is egy osztályba járnának. Zsótér szerint (Zsótér Sándor, rendező, színész, egyetemi tanár – a szerk.) ez az egyik legnagyobb dicséret, amit kaptunk. Ebből látszik, hogy tíz nagyon erőteljes személyiséget vett fel az osztályába. Akkor tudtunk csapatként igazán jól működni, amikor kaptunk egy erős kezű rendezőt, vagy hatott ránk a darab. A magánéleti dolgaink más lapra tartoznak.
– Kik azok az emberek, akikkel a legkönnyebben megtaláltad a közös hangot az egyetem alatt?
– Bajor Lili és Hevesi László a mai napig meghatározó részei az életemnek. Valamint Kármán Emese énektanárnő, aki szintén jó barátom lett, de emellett egy anya-fia kapcsolat is kialakult köztünk.
– Mennyire építed tudatosan a karriered? Az a típus vagy, aki mindent elvállal vagy azért megválogatod, hogy mire mondasz igent?
– Tudom, hogy merre haladok és nagyon tudatosan szervezem az életemet.
– Van olyan szerepálmod, amit akár ingyen is elvállalnál?
– III. Richárd, nagyon izgat a bonyolultsága. És az is, hogyan és kivel csinálnám meg. A 4 év alatt eljátszottam Mágnás Miskát, Pájinkás Jánost, Zetelaki Gábort, Göndör Sándort és most Darabos Jóskát próbálok.
Picit beleszorultam a vidéki fiú karakterébe, most már jó lenne valami mást is kipróbálni.
– Ki az a rendező, akivel szívesen dolgoznál együtt a jövőben? Akár magyar, akár külföldi.
– Kíváncsi lennék, hogyan dolgozik például Thalheimer (Michael Thalheimer, német színházi rendező – a szerk.), vagy most beakadt a Joker miatt Todd Phillips (a 2019-es Joker című film rendezője – a szerk.). Zsótérral bármikor! Valamint Nagy Péter István. Pályatársam, vele dolgoztunk az Octopus, avagy Szent György és a Sárkány című darabon. Szeretem, ahogy gondolkodik, ahogy rálát a világra, az ő véleményére sokat adok.
– Talán az egyik legnehezebb szakma a tiétek, rengeteg energiát igényel. Ha feszült vagy, mélypontra kerülsz, mi ad újra erőt, hogy folytasd?
– Minden szakmában vannak mélypontok, és mindenki másképp adja ki magából a feszültséget. Általában ilyenkor hangosan poénkodni szoktam, de a barátaim nagyon sokat segítenek ebben is. Szerencsére mindig van egy soron következő előadás, ami pont akkor jön, amikor kell. Ez visz tovább, ez ad lendületet.
Persze volt, hogy abba akartam hagyni a színészetet, de mindig rájöttem, hogy ez elhamarkodott döntés.
– Van mentorod, akihez fordulhatsz, ha elakadtál valamiben? Akár a szakmában, akár az életben.
– A családomhoz és a barátaimhoz. Szakmai mentoromnak pedig mindig is Zsótér Sándort tekintettem.
