Papageno Radio
Címlap Káli Gábor: „Emlékszem az érzésre, ahogy arra várok, hogy a pulpitusra álljak”

Káli Gábor: „Emlékszem az érzésre, ahogy arra várok, hogy a pulpitusra álljak”

Máig emlékszik, milyen érzés volt először a karmesteri pulpitusra állni. Káli Gábor szívesen összekötné az életét egy zenekarral, egyelőre a lehetőségre vár. Azt mondja, nem a karrierrel kell foglalkozni, az megy magától, ha a megfelelő pillanatban a saját feladatára figyel. Ami a zene.

– Idén először vezényelsz a Klassz a pARTon! Fesztivál programjában. Hogyan ismerkedtél meg Érdi Tamással?

– Egy budapesti koncertemet hallotta, amelyen Balog Józseffel adtuk elő Rachmaninov Paganini- variációit. Ezután keresett meg a fesztivál részéről Érdi Márta, nagy örömömre. Érdi Tamással most dolgozom először és nagy várakozással tekintek a közös munkára.

– Jelenleg Münchenben élsz, Németországban tanultál, és előző munkahelyeid is ott voltak. A rendkívül gazdag német zenei hagyomány vonzott az országba?

– Egészen különleges lehetőség volt itt tanulni, ahol az európai komolyzenének egy nagyon fontos része született meg és él a mai napig. Ezt a zenét helyben megtapasztalni és hagyományait megtanulni megfizethetetlen kincs.

Ide kapcsolódik:
Verdi Álarcosbálját vezényli Káli Gábor a hamburgi operában

A berlini Kunstakadémia karmester-tanára Lutz Köhler volt, akivel rögtön egy húron pendültünk. Németországban egy fiatal karmesternek más országokkal összevetve, sokkal több lehetősége van. Így az egyetem után rögtön el tudtam helyezkedni egy kisebb színházban, ahonnan aztán tovább lehetett lépni. Az opera a dirigensek legjobb „iskolája”, és szerettem volna én is végigjárni ezt az iskolát. Alapvetően a tehetségemet nézték és nem számított, hogy ki vagyok, honnan jöttem. A megfelelő képességek birtokában, kemény munkával és egy kis szerencsével sikerült rövid idő alatt fellépdelnem magasabb pozíciókba.

– Feleséged Csővári Csilla operaénekes. Mennyiben fonódik össze kettőtök a szakmai karrierje?

– Hozzám hasonlóan Csilla is ösztöndíjjal jött Németországba, de ő a Zeneakadémián is szerzett diplomát. Nürnbergben ugyanazon operaház tagjai voltunk, Münchenbe pedig azért költöztünk, mert a Gärtnerplatz Színházba szerződött. Sokat zenélünk együtt. Azontúl, hogy én korrepetálom, gyakran játszunk együtt dalokat is. Ő is fellép azon a koncerten, amelyet a Klassz a pARTon! Fesztiválon vezényelek majd, ami számára azért lesz különleges alkalom, mert a diplomája óta nem énekelt Magyarországon.

– Zongoraművésznek tanultál a Zeneakadémián. Valójában karmesternek készültél?

– Kiskorom óta karmesternek készültem. Kilenc éves voltam, amikor ezt elhatároztam. A szüleim látva, hogy tehetségem van a zenéhez, beírattak a zeneiskolába zongora szakra. A Zeneakadémián szólózongora szakon Nagy Péter növendéke voltam, és ekkor jött el az idő, hogy a gyermekkori álmomat, a karmesterséget megpróbáljam valóra váltani. Emlékszem arra, amikor mentem felvételizni – nem volt könnyű helyzet.

Káli Gábor – fotó: Johanna Link

Olyan műveket kellett vezényelni, amik egy tapasztalt karmesternek is komoly feladatot jelentenek. Emlékszem az érzésre, ahogy arra várok, hogy a pulpitusra álljak és megszólaljon a zenekar az intésemre. Még az előttem lévő felvételiző volt soron, de én már hallva a zenekar játékát a könnyeimmel küszködtem. El sem hittem, hogy most végre megtörténik életem első vezénylése!

– Mégsem akartál zongoraművész-karmester lenni?

– Gyakran megfordul a fejemben, hogy szívesen eljátszanék bizonyos műveket, de a szólózongorista pályámat már nem folytatnám igazán. Szerintem zongoraművészként nem vagyok annyira tehetséges, mint karmesterként.

– Karmesternek lenni viszont egyfajta habitust jelent: olyan ember vagy, aki oda tud állni nyolcvan fő elé, aki kellő határozottságot tükröz, és aki képes emberekkel bánni. Efelől eszerint nem volt kérdésed?

– Nem, efelől valóban nem. És még valami: ha zongoristaként léptem fel, sokszor lámpalázas voltam. Vezénylés előtt nem vagyok.

– Miért?

– Holott a karmesternek egy sereg embert kell felelősséggel irányítania, mégis ez sokkal jobban és könnyebben megy nekem. A zenekari repertoár annyira kitágította a zongoradarabokról alkotott elképzeléseimet – a hangszínt, a dinamikát illetően –, hogy azt nem tudtam már követni a hangszernél ülve.

– Tehát egyfajta zenekari igény jelent meg a zongorázásodban?

– És az okozott bennem zavart és stresszt, hogy nem tudom megvalósítani a zongorán úgy, ahogy szeretném. Az is kiderült, hogy külön tehetségem van ahhoz, hogy másokból hozzam ki a maximumot.

– Vannak karmesterek, akik gesztusokkal vezényelnek, vannak, akik többet mutatják a metrumot. Különféle módon kell vezényelni egyes zenekarokat?

– A zenekar minőségétől függően. A karmesternek mindig elő kell húznia a megfelelő eszköztárat. Sőt, nem csak a különböző zenekarokat kell máshogy dirigálni, de a különböző műveket is. Végsősoron minden egyes ütemhez a megfelelő mozdulatokat kell megtalálni, mivel minden ütemben más zene van.

– Említetted – és más karmesterek is megfogalmaztak hasonlót –, hogy az opera a dirigensek legjobb iskolája. Mit tanultál a németországi operaházakban?

– Nagyon élveztem, hogy olyan sok ember dolgozik egyetlen produkcióban. A hangtechnikától a rendezésen át a díszletekig minden érdekel. A karmester feladata, hogy mindezt az előadáson összefogja. És igen, előfordul, hogy nem jön be az énekes, ilyenkor a másodperc töredéke alatt kell cselekedni. Hogy ilyenkor jól döntsön a karmester, ahhoz ismerni kell a színháznak a szagát is, ismerni kell az embereket, akikkel dolgozik, az énekest, a hangtechnikust, az ügyelőket.

– Az előző év tavaszán Fischer Iván helyett ugrottál be a Fesztiválzenekar élére, és nagy sikerű koncerteket játszottatok Hamburgban, Párizsban, Luxemburgban és Budapesten. Ekkor figyelt fel rád a nagymúltú művészügynökség, a Harrison-Parrott?

– Nem tudom pontosan hogyan történt. Az biztos, hogy volt szerepe a beugrásomnak, valamint a két versenynek, amit nyertem, illetve a Salzburgi Fesztiválon való debütálásomnak.

Ide kapcsolódik:
Káli Gábor karmester szerződést kötött a Harrison-Parrott ügynökséggel

A komoly művészmenedzsmentek keresik meg mindig az adott művészt és nem fordítva. A művészügynökség munkatársai eljöttek Drezdába, a Semperoperbeli egyik Varázsfuvola-előadásomra, hogy meghallgassanak.

– Egy beugrással meg lehet csinálni karriereket.

– Különösen nagy súlyt nyom a latban, ha egy első osztályú zenekart vezetve, első osztályú helyszínen ér el az ember sikert egy ilyen szituációban. Én szándékosan törekszem arra, hogy ne azzal foglalkozzak, hogy mi által hova juthatok el, mit érhetek el. A megfelelő pillanatban csak azzal kell foglalkoznom, ami a dolgom.

– A zenével.

– Csak a zenével. Ezek a pillanatok hamar elszállnak, úgyhogy abban a pillanatban be kell rúgni a kapuba a gólt.

– Jelenleg szabadúszó vagy. De el tudod képzelni, hogy összekötsd az életedet egy zenekarral?

– A válasz egyszerűen: igen. Nem véletlen, hogy a nagy karmesterek a legnagyobb felvételeiket a saját zenekarukkal csinálták meg. Érdekel a napi szintű munka egy zenekarral, az a fajta szimbiózis, aminek a megszületésére ilyenkor lehetőség nyílik. Jelenleg vendégkarmesterként keresőállásban vagyok, lesem, hogy hol jön lehetőség, hol érdeklődnek a munkám iránt, és vice versa.

Ide kapcsolódik:
Káli Gábort méltatja az osztrák sajtó

– Milyen karmester vagy? Szabad vitatkozni veled, vagy amit a zenekarnak mondasz, az szentírás.

– Nem jellemző, hogy vitatkoznának velem, de nem azért, mert parancsokat osztogatok. Igyekszem úgy kialakítani a zenei elképzeléseimet, hogy az a legszilárdabb alapokon nyugodjon, a leghosszabb gyökerekkel rendelkezzen. Nagyon fontos, hogy a karmesternek legyen víziója, minél részletesebb víziója egy darabról, és az helyes és meggyőző legyen. De hát ezzel semmi újat nem mondok, hiszen ez a karmesterség értelme. Sokféle feszültség keletkezhet nyolcvan ember és egy karmester között, de összehoz bennünket, hogy egy cél érdekében, a zenéért jövünk össze. Ha a zenészek értik, mit miért kérnek tőlük, és abból valami nagyon jó születik, nem lesz köztük probléma.

– Saját vízió nélkül viszont nem megy.

– Nem, valóban nem. Ezért nincsen példaképem sem, noha természetesen érdekel, mit csinálnak más karmesterek. A legfontosabb, amit mesterkurzusokon Bernard Haitinktól, Kurt Masurtól, vagy David Zinmantól megtanultam, hogy mennyire különböző módokon lehet ugyanolyan jó munkát végezni. Mindig az adott szituáció határozza meg, mi lehet inspiráló és hasznos instrukció. És persze vannak a karmesteri munkának szabályai, de ha a karmester nem kész azokat elhagyni a megfelelő pillanatban, elszalaszthatja a lehetőséget, hogy valami nagyot hozzon létre a zenészeivel.

A KLASSZ a pARTon! fesztivál kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X