Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap „A fények városába megérkezve úgy érezte, a világ kitárul előtte” – Rozsda...

„A fények városába megérkezve úgy érezte, a világ kitárul előtte” – Rozsda Endre Párizsban

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Rozsda Endre (1913, Mohács – 1999, Budapest), az absztrakt szürrealizmus nemzetközi tekintélyű képviselőjének élete és művészete számos ponton kapcsolódik Párizshoz. Az 1957 elején végleg a francia fővárosban letelepedő művész számára a város folyamatos művészeti inspirációt, egy progresszív szellemi közeget, ígéretes kiállítási lehetőségeket és életre szóló barátságokat is jelentett. Kétrészes cikkünkben Rozsda Endre Párizsban töltött éveinek legfontosabb eseményeit elevenítjük fel figuralitástól absztrakcióig, André Bretontól Pablo Picassóig.

Rozsda Endre 1938 tavaszán utazott először Párizsba, jóbarátjával, a szobrász Barta Lajossal. A festő visszaemlékezései szerint mindig is vágyott a francia fővárosba, amely pezsgő kultúrájú metropoliszként a szabadságot jelképezte számára.

A fények városába megérkezve úgy érezte, hogy a világ kitárul előtte: beiratkozott az École de Louvre festőiskolájába, illetve folyamatosan járta a galériákat és a kávéházakat, ahol a legkiemelkedőbb kortárs alkotókkal és a legfrissebb művészeti tendenciákkal is megismerkedhetett.

- hirdetés -

Az eredetileg egy évre tervezett tanulmányút így végül a tervezettnél jóval hosszabbra nyúlt, ugyanis a két művész öt évvel később, 1943-ban tért csak vissza Budapestre. A Montparnasse negyedben, a Rue Schoelcher 11. szám alatt béreltek műtermet és rendezkedtek be, abban az utcában, ahol az I. világháború alatt Picasso is alkotott.

Rozsda Endre: Fentről nézve, 1939, 92×73 cm, olaj, vászon, Atelier Rozsda, Párizs

A Fentről nézve című, 1939-ben készült festmény ebbe a műterembe vezet be minket. A vázában lévő virágcsokor, a nagy asztal és kék kockás terítő vissza-visszatérő elemek Rozsda ekkoriban készült festményein. A bal felső sarokban egy festőállvány robosztus lábai is feltűnnek. A szokatlan magaslati perspektíva a galériás műterem alsó szintjének látványát erőteljes rövidülésben tárja elénk, egy korabeli párizsi művészlakás pezsgő, ihlettel teli világát örökítve meg. Lendületes gesztusok, dinamikus ecsetvonások és expresszív színhasználat jellemzik a festményt.

A fiatal művész azonban hamarosan gyökeresen átalakítja stílusát, a posztimpresszionizmust, illetve a naturalizmust fokozatosan maga mögött hagyva eljut az absztakcióig és szürrealizmusig. Az 1940-es évek eléjén már robosztus, geometrikus tömegekből építi fel az általában sötét árnyalatokból álló kompozícióit, amelyek legtöbbször még egy-egy felismerhető motívum, szimbolikus központi forma köré épülnek, így például a Kehely és a Titok című képeken.

Rozsda Endre: Az igaz királya, 1942, 60×116 cm, olaj, vászon, Atelier Rozsda, Párizs

A második világháború sötét évei alatt Rozsda a szűkös lehetőségek ellenére is folyamatosan alkot, és halad tovább sajátos útján: 1942-ben megfesti első ténylegesen absztrakt alkotását, Az Igaz királyát. A nagyméretű kép kék, piros és barna színfoltokkal megfogalmazott háttere előtt megjelenített kacskaringós, organikus szövet betölti a képteret a sűrű fekete és fehér vonalhálózattal.

Az alkotási folyamatban nagyfokú ösztönösség fedezhető fel:

konkrét jelentés helyett dinamizmus, óriási energiák és a formák lüktetése sugárzik a műből. Egy későbbi tévés interjúban e festménye kapcsán jelenti ki Rozsda, hogy ezt tekinti első igazi, sajátos alkotásának, amelyet a saját maga által kitalált formákkal fogalmaz meg.

A festmény már nem reprezentál valamit, hanem érzelmeket fejez ki a képterét betöltő forma- és színkavalkáddal. Ez az a pont, a második világháború Párizsában, ahol Rozsda művészetének új szakasza kezdetét veszi, ami érett formájában pár évvel később, már Budapesten bontakozik ki.

Rozsda és Barta ugyanis 1943-ban hazatérnek Magyarországra, hogy itt vészeljék át a háború utolsó éveit. A harcokat követően Rozsda nagy lelkesedéssel veti bele magát újból az alkotásba, ezúttal az 1945-48 között tevékenykedő Európai Iskola nevű művészcsoportosulás tagjaként. Ez a csoport széleskörű tevékenységével (kiállítások, előadások, könyvek) egy haladó szellemiségű intellektuális miliőt jelentett a progresszív művészek és gondolkodók számára. Rozsda Endre e szűkre szabott, de annál termékenyebb időszakban megfestett organikusan burjánzó biomorfikus-szürrealista alkotásaival életműve egyik csúcspontjához ér.

Rozsda Endre: A nagyanyám lornyonja, 1947, 95×77 cm, olaj, vászon, Atelier Rozsda, Párizs

1948-ban azonban megváltozott a politikai légkör, az Európai Iskola kényszerűen feloszlott, a képzőművészetben a szocialista realizmus dogmái váltak az irányadóvá, így az absztrakt és szürrealista művek tiltólistára kerültek. Rozsda ezt követően jórészt csak titokban festhetett és kiállításokon sem szerepeltek az alkotásai. Nem meglepő, hogy úgy dönt, ezúttal végérvényesen elhagyja Magyarországot és Franciaországban telepszik le.

Az 1957 januárjában Párizsba érkező Rozsda első dolga az volt, hogy kiállítási lehetőséget keressen. Egy szerencsés véletlen folytán az első hely, ahová mappájával belépett, a Galerie Furstenberg volt. A galéria vezetője, Simone Collinet ugyanis a szürrealizmus legfontosabb teoretikusa, André Breton első felesége volt, aki Rozsda művei láttán rögtön összeismertette a magyar művészt Bretonnal és alig egy hónappal később megrendezte galériájában Rozsda kiállítását. Breton erre az alkalomra írta meg a Rozsda művészetét méltató szövegét, ahol így jellemezte a magyar festő művészetét:

Halál és szerelem erői mérkőznek itt egymással: a legelszántabb szökevény a feketébe forduló levelek és az elpusztított szárnyak magmájába temetkezik, hogy természet és szellem az áldozatok ama legfénylőbbike által újuljon meg, amely a tavaszt hozza világra.

Noha a párizsi évek alatt Rozsda stílusa fokozatosan távolodott a szürrealizmustól, azonban a csoport zárt köreibe való befogadása számtalan kaput kinyitott előtte. Ismeretlen magyar származású művészként a világszerte (pl. Köln, München, Milánó) megrendezett nagyszabású szürrealista kiállításokon a 20. század meghatározó alkotói mellett szerepelhetett, így bekapcsolódhatott a képzőművészet nemzetközi vérkeringésébe. 1964-ben elnyerte a neves Copley-díjat, melynek zsűrijében Hans Arp, Max Ernst és Marcel Duchamp is helyet kapott. 1970-ben megkapta a francia állampolgárságot, 1987-ben pedig kitüntetik az Ordre des Arts et des Lettres rend tiszti fokozatával. Ezek az események mind mutatják, hogy Rozsda művészete a magyarországi elnyomás évei után Párizsban a helyére került.

Rozsda Endre: Metropolisz, 1979, 88×91 cm, olaj, vászon, magángyűjtemény

Az 1960-as évektől kezdve az 1940-es évek organikusan kavargó formáktól burjánzó, tekervényes vonalvezetésű művei fokozatosan megszilárdulnak, kikristályosodnak és az apró motívumok kaleidoszkópszerűen töltik be a képteret. Ennek az időszaknak egy kiemelkedő példája a Metropolisz című festmény, mely tematikájában ugyan nem kapcsolható konkrétan Párizshoz, de általános értelemben egy modern nagyváros lüktető dinamikáját, kavalkádját jeleníti meg. A sűrű szövedékben elmerülve az urbánus „tájkép” egyes jellegzetességeit ismerjük fel: egy jelzőtábla, a modern felhőkarcolók geometrikus tömegei, vagy éppen a sárgán villódzó lámpák tűnnek fel elszórtan.

A Metropolisz készítésével egyidőben, az 1970-es évek végén kapott Rozsda előbb műtermet, majd lakhatási jogot a legendás Bateau-Lavoirban. Cikkünk következő részében ide, a műterem titkaiba kalauzoljuk Önöket: többek között az is kiderül, hogy Rozsda személye hogyan teremti meg a kapcsolatot a „vámos” Henri Rousseau tiszteletére rendezett híres bankett, a Singer varrógép és Raymond Queneau között. Tartsanak velünk a jövő héten is!

A cikk szerzője jelenleg a Campus Mundi ösztöndíjasaként folytat kutatásokat Rozsda Endre egykori párizsi műtermében.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X