A maszk nem decens koncertlátogató outfit. Az ember szorong, izzad, viszket az orra és még ki tudja, hány nyavalya gyötri. Nagy élmény, amikor mindezekről el tud feledkezni és képes átadni magát a zenének.
Ez történt a Kaposfest közönségével az első igazi napon, a fesztivál gálakoncertjén. Több hónap után először telt meg a Csiky Gergely Színház nézőtere klasszikus zenei koncertre váró közönséggel. A színházi főbejárat előtt, ahol még lehetett maszk nélkül lézengeni, sok ismerős arcot látok tavalyról. Úgy látszik, sokan dacoltak a járvány alakította körülményekkel és akár hosszú út megtétele árán is, de eljöttek Kaposvárra.
Élő közvetítéseinket augusztus 18-án 12 és 18 órától folytatjuk a Kaposfestről:
A gálakoncert azonban nemcsak az arcon viselt rekvizitum miatt különleges. A fesztivál alapítói, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás is a fellépő művészek között van, Várdai Istvánnal és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral együtt adják elő Vivaldi versenyművét.
Vibrálás van a levegőben, de egyelőre még bizonytalanság is. A sok eltakart arc között az ember kicsit magányosnak érzi magát, töpreng, ki ülhet vajon mellette, sok kis mikrokozmosz a sorokban.
Az első zeneszám, Bach kettősversenye alatt még tapintható a feszültség, mintha nem mernénk azonnal elhinni, hogy nyugodtan figyelhetünk a zenére anélkül, hogy bajunk esne, pedig mind Szita Károly polgármester, mind Hornyák Balázs fesztiváligazgató igyekezett megnyugtatni minket. Lassan felengedünk, a két szólista, Kirill Troussov és Marc Bouchkov, valamint a zenekar is kiváló formában van, bámulatos összhangban játszanak, az előadás inkább közvetlen ünnepélyességével, mint egyedi interpretációjával nyűgöz le, nyugodt és fennkölt utazás volt végig.
Az a hangulat, amiért Bősze Ádám is szeret itt lenni, csak első konferálása után érkezik el. Bősze is érzi, hogy ez most nem az a helyzet, amikor harsányabb poénnal kell kezdeni, ő maga is kivár, kimérten adagolja a humort, így minden mondata a helyén van. Aztán egyszer csak mindenki megnyugtatóan bólint magában, hogy igen, ez mégis ugyanaz a fesztivál.
Az augusztus 17-i gálakoncertet itt lehet visszanézni:
Kaposfest Gála / Kaposfest Opening Concert from Papageno on Vimeo.
Elengedhetjük magunkat és elégedetten figyelhetjük, ahogy Baráth Emőke épp búcsúzik az élettől a Mozart-koncertáriában, és ez így természetes. Emőke egyszerűen elképesztő ebben az igen nehéz darabban, nemcsak a hangja szép, de kiválóan bánik vele, a legapróbb részletek is kidolgozottak, a drámai elemek sem tűnnek kimódoltnak.
Vivaldi hármasversenyével könnyedebb vizekre evezünk, és ez meg is marad a gálakoncert végéig. Bach után Vivaldi mindig egyértelműbb, lágyabb és közvetlenebb szépséget hordoz, kevesebb megfejtenivalóval. Ugyanakkor virtuóz megközelítést igényel az előadóktól, akik érezhetően nagy becsben tartják egymást, örülnek a közös zenélésnek. Energiájuk átragad a közönségre, amely ekkorra már nemcsak a maszkot távolította el lélekben, de a föld felett lebeg.
Weber Andante és Rondo Ungherese művében a korábban szólóhangszerként kevésbé ismert brácsa veszi át a főszerepet. Szűcs Máté pontos játéka és közvetlen személyisége képes igazán arra, hogy életet leheljen ezekbe az akkor kuriózumnak szánt, de mégis kicsit merev dallamokba. Szűcs többször is hangsúlyozta korábban, mennyire örül, hogy itt lehet, és megmutathatja azt, mire képes valójában hangszere, ez teljes mértékben sikerült is, egy alkalmas mű segítségével.
A koncerten utolsóként elhangzó Saint-Saëns Bevezetés és Rondo Capriccioso című művének szólistája Baráti Kristóf. A hegedűművész színpadra lépése mindig könnyed, elegáns, természetes, akkor is egyszerű és sallangmentes, ha nehéz darab várja. Baráti, mint mindig, most is tökéletesen irányítja hangszerét, játéka végig precíz, légies és tündöklő.
Saint-Saëns darabja az est tökéletes lezárásának bizonyult, önfeledt a taps, nagyon messzinek tűnik minden veszély. És el is hisszük, hogy a következő két napban (vagy talán mindig) így is marad.
