Pataki Luca 2017-ben kezdte meg tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. A fiatal művészt aktuális élethelyzetéről kérdeztük.
– Min dolgozol jelenleg?
– Jelenleg Drezdában tanulok Erasmus ösztöndíjjal, így a korábbi féléveimhez képest ez egy egészen más állapot. Bár az iskola felépítése elég hasonló, így otthonosan érzem magam, azonban a környezetváltás hordoz egy kiesést a komfortzónámból. Az itt felgyülemlő tapasztalatok valószínűleg csak a későbbiekben csapódnak le. Ebben a helyzetben adott, hogy új technikákat próbáljak ki, mint például néhány sokszorosító grafikai eljárást vagy 3D nyomtatást. Tervezem, hogy a következő félévem a felhalmozott ötletek, témák és eszközök letisztítására, leszűkítésére fogom szánni, hogy egy konkrétabb útvonal felé tereljem azokat a dolgokat, amik a diplomamunkám alapját képeznék.
Ezenkívül a nyáron készült munkáim folytatásán dolgozom, amik tavaly óta a játékok köré épülnek. Ezek a gyerekkoromból akár olyan eszközöket hordoznak magukban, mint a lego, vagy a vasalható gyöngy, de régi PC játékok formavilágából is merítek, illetve a mesék és mítoszok egyre nagyobb szerepet kapnak.
– Hogyan írnád le a munkáid?
– Az egyetemi időszakot általában kísérletezés jellemzi, ami végül egy diplomamunkában érik be. Többféle műfajban kipróbáltam magam, különböző programokat találtam ki, amivel egy rutint kerestem. Az egyetem alatt arra is rá kell jönni, mik azok a feltételek, amik mellett dolgozni tudunk. Nálam a módszert egy folytonos kizökkenésként tudnám leírni.
Az évek során próbáltam magam kicselezni, új feladatokat, projekteket kiszabni, hogy egy ismeretlen helyzetben keressem a kivezető utat. Soha véget nem érő versenyfutás ez magammal.
A hirtelen váltások miatt lassan találom meg a kapcsolódási pontokat, mind témában mind eszköztárban. Az utóbbi időben kezdtem el az átfedésekre koncentrálni és azokra ráerősíteni. Elemekre kell bontanom mindent, szét kell szedjem, hogy aztán újra, másféleképp rakjam össze. A cél az, hogy ne mindig kizökkenjek, hanem inkább vissza abba az állapotba, amit a munkák során megteremtek.
– Tudnál mesélni, milyen állapotok uralkodnak most a Képzőművészeti Egyetemen a járványhoz kapcsolódóan, de akár az általános struktúrát érintve?
– A bizonytalanság áthatja az egyetem épületét és diákjait. A járványhelyzet miatt korlátozott időben dolgozhatunk a műtermekben, az eddigi este 10 órai zárás helyett most 8 előtt kell elhagyni az épületet. Ez is több, mint amit remélhettünk. Tanáraink megpróbálják biztosítani, amit tudnak a nehéz körülmények között. Sokakat szomorúsággal töltött el az is, hogy tavalyi tanév óta a hétvégi műteremhasználatot eltörölték, a tavaszi bezárás viszont ezt szinte elfelejtette velünk. Szeptember első hetében tértünk vissza a műtermekbe, elkezdődött a nagytakarítás. Nem volt tisztes lezárása a tanévnek, bezuhantunk a szétdúlt, lenolaj és terpentin szagos terembe, ahol csak azok az eszközök hevertek, amiket nem tudtunk táskákba, szatyrokba gyömöszölve elcipelni. A tanév viszont elkezdődött félig online, maszkban.
A járvánnyal kapcsolatos dolgokon túl azonban fontos változások zajlanak az egyetemen. Egy uniós pályázat elnyerésével négy város művészeti egyeteme között a Képző koordinálásával épül egy hallgatók és oktatók számára átjárható szövetség, az EU4ART. Bár ezt is megnehezíti ez az időszak, pályázati kiírások, utazások, kiállítások már létrejöttek. Negyedévesként ennek kiépítésében már nem tudtam nagyobb szerepet vállalni, de sok lelkes hallgató és oktató dolgozik azon, hogy egy új rendszer létrejöjjön. Festő szakon volt egy nagyobb változás az évfolyamommal kezdve, így néha úgy érzem, mintha két szék közé estem volna.
Nem a régi felállás szerint tanulok, de nem is egy új. Átmeneti időszak van és nehezített terep, de remélem, hogy jó dolgok fognak születni.
– Neked milyen megmutatkozási lehetőségeid vannak és általánosságban a te szakodra járóknak?
– Nehéz megítélni, leírni vagy akár összehasonlítani ezt a helyzetet. Történnek kiállítások, szerveződnek csoportok, van lehetőségünk pályázni. Az más kérdés, hogy ebből mennyi lesz sikeres vagy mennyi valósul meg. Az egyetemen belüli pályázatok az utóbbi időszakban elmaradtak, így ezzel együtt a hallgatók támogatása is. Ezen kívül pedig nagy a verseny, hiszen
a legjobb lehetőségekből kevés adódik.
Viszont egy olyan világban, ahol százával pörgetjük a képeket nap mint nap, már más platformokon is prezentálhatók a munkák. Az online jelenlét még inkább felértékelődött, kiállításokat, megnyitókat, tárlatvezetéseket nézhetünk a tenyerünkből. Ha nem is mérhető össze a kettő, mindenképpen fontosnak tartom az online megnyilvánulást akár a legkézenfekvőbb oldalon, az Instagramon.
– Diploma utáni hogyantovvábokon gondolkoztál már?
– Megint csak a járványhelyzetre tudok hivatkozni ezen a téren is. A tavaszi bezárások alatt megtapasztalhattuk milyen az egyetem védőfalai nélkül megteremteni a helyet és lehetőséget az alkotásra. A diploma utáni sokak által emlegetett depressziót valószínűleg nem lehet kikerülni.
Viszonylag sok lehetőséget látok, mint például a szakmai Erasmus program vagy egyéb továbbtanulást biztosító ösztöndíj programok. Viszont ezek is ugyanolyan bizonytalanok, mint a most Drezdában töltött Erasmus félévem. Nem lehet tudni mikor csukódnak be az akár kiugrási lehetőséggel kecsegtető ajtók. Ezen felül próbálom minél több területen fejleszteni képességeimet. 3D modellezést tanulok, ami egyre nagyobb párbeszédbe kerül a munkáimmal, és nagy hangsúlyt fektetek a nyelvtanulásra is, ami egy külföldi ösztöndíjprogram kulcsa lehet. Természetesen ezek a tervek a fő cél köré igazodnak, támogatják azt.
