Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Interjú Gazda Bencével, Kalmus Feliciánnal és Szlukovényi Katalinnal az idei utolsó Papageno...

Interjú Gazda Bencével, Kalmus Feliciánnal és Szlukovényi Katalinnal az idei utolsó Papageno Klasszikban

A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának idei utolsó adása december 26-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Gazda Bencével, Kalmus Feliciánnal és Szlukovényi Katalinnal.

- hirdetés -

A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt. Alapítója és vezetője a munkácsi származású Jávori Ferenc Fegya, akinek dallamai Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt. Felléptek a Madách Színház Kerényi Imre által rendezett Hegedűs a háztetőn című musicaljében, a Győri Balett és a Budapest Klezmer Band közös, Purim, avagy a sorsvetés című produkciójában, amelyben élőben adják elő Jávori Ferenc szerzeményét. Ezzel a produkcióval Hollandiában, New York-ban, New Jersey-ben, Szlovákiában, Németországban, Finnországban, Dániában, Svédországban és Olaszországban is turnézott a két együttes, mindenhol óriási sikerrel. A Menyasszonytánc című saját klezmer-musicaljük az Operettszínházban 6 éve folyamatosan telt házzal megy. Játszották a Pécsi Nemzeti Színházban a Getto című musical-drámát is. Az együttes 2020-ban ünnepli 30. születésnapját. A koronavírus-járvány miatt az ünnepi koncertek sorban elmaradtak, de a zenekar úgy érzi, nem kezdődhet az újév klezmer koncert nélkül. A neves zenészek úgy döntöttek, január elsején online hallgatható és nézhető koncerten muzsikálnak, így most a rajongók a világ minden tájáról élőben élvezhetik a klezmer muzsikát.

- hirdetés -

A különleges koncert kapcsán az együttes tagjával, Gazda Bence hegedűművésszel arról is beszélgetünk, a „szobakoncert” megszervezése milyen előkészületeket igényel; hogyan, milyen tematika mentén válogatnak majd az elmúlt 30 év dallamaiból; és mi a Budapest Klezmer Band terve 2021-re?

A Deck the Halls hagyományos karácsonyi ének, alapja egy walesi dallam, amelynek története a XVI. századig nyúlik vissza, és egy téli énekhez, a Nos Galanhoz kapcsolódik. Először John Parry walesi hárfaművész 1700-as évekbeli zenei kéziratában találták meg, míg az angol változat, amelyet Thomas Oliphant skót zenész írt, 1862-re datálódik és a Walesi melódiák  című kötetben jelent meg. Az ismételt „fa la la” korábbi walesi nyelvű középkori balladákból származhat.  John Ceiriog Hughes költő később megírta saját szövegét az akkora már jól ismert dalra.  A tizennyolcadik században a dallam széles körben elterjedt, Mozart állítólag 18. hegedűszonátájában  használta 1778-ban, később Haydn a walesi Nos galan cím alatt dolgozta fel.

Az elmúlt évszázadokban megannyi feldolgozás született, néhány hete éppen Kalmus Felícián csellóművésztől, aki ünnepi hangulatú videóklipet is készített hozzá.

„A hidegben összegömbölyödik

és téli álomra vonul a lélek,

jobb időkben gyűjtött emlékeit

éli fel, mígnem tavasszal felébred.

Kihűl maga is, mint ott kinn a táj,

alig lélegzik, szíve alig dobban,

nem lát, nem hall, nem örül, mit se fáj,

és csak nagy néha mocorog titokban.

Most nincs mit tenni – vár és meglapul,

bele se bír gondolni, mi van ott túl.

Hagyd békén! Ne ébreszd fel álnokul,

idő előtt, mert abba belepusztul.”

A Sün című vers Szlukovényi Katalin nemrég megjelent, Álomkonyha című verseskötetében olvasható. Szlukovényi Katalin költő, műfordító, angol, német és francia nyelvből fordít, elsősorban verseket. 2017 és 2020 között a Móra Könyvkiadó irodalmi szerkesztője, jelenleg az ELTE Anglisztika Tanszék adjunktusa. Első verseskötete 2005-ben jelent meg Kísérleti nyúlorr címmel, majd 2013-ban a Hamis nosztalgiák című kötettel jelentkezett, amelyért Radnóti-díjjal, valamint Déry-Tibor-díjjal ismerték el. PhD értekezését a modern angol-amerikai irodalom témaköréből írta. Álomkonyha című kötete a korábbi versekkel összehasonlítva egyértelműen megmutatja az egyik legfontosabb elemét, a humort, sőt, szarkazmust, illetve – ahogyan egyik méltatója fogalmaz – a hétköznapi költészetet. Kétrészes interjúnkban erről is beszélgetünk Szlukovényi Katalinnal.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2020. december 27-én, vasárnap este hét órától kerül sor.  Az interjúk megtalálhatók a Papageno Klasszik blogban is.

 

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.