Szentpáli Roland tubaművész legújabb darabja, A magyarokhoz című kantáta ősbemutatóként hangzik el a Liszt Ünnep keretében október 23-án. A zeneszerzővel a Berzsenyi Dániel szövegére készült különleges alkotásról beszélgettünk.
– Elsősorban tubaművészként ismer a közönség, ugyanakkor egyre inkább zeneszerzőként is utat törsz magadnak. Mikor kerültél közel a zeneszerzéshez?
– A hangszeres játék mellett a zeneszerzés a kezdetektől jelen van az életemben. A zenével 12 éves koromban kezdtem foglalkozni. Alapvetően hegedülni szerettem volna, de ahhoz már túl késő volt. Új hangszert kellett keresnem. Megismertem a tubát, ami nagyon megtetszett. A zeneiskolában szinte azonnal alapítottunk is egy rézfúvós kvintettet. Sok mindent szerettünk volna eljátszani, köztük olyan darabokat is, amelyek kottái nem voltak elérhetőek Magyarországon. Abban az időben nem volt olyan egyszerű ezeket beszerezni és tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy megírtam az első művemet. Eljátszottuk és nagyon élveztük, nekem pedig innentől kezdve szinte szokássá vált, hogy írok valakinek valamit. Nem is olyan rég gyermekkori barátom, Dávida Tamás, az Operaház művésze hívott fel, hogy megtalálta egy trombitadarab kottáját, amit még akkoriban neki írtam. 13-14 évesek lehettünk.
– Nem sokkal később pedig már a Zeneakadémián játszottad a saját darabodat.
– Megnyertem az Országos Rézfúvós Versenyt, aminek az volt a hozadéka, hogy a Zeneakadémián adhattam koncertet szimfonikus zenekari kísérettel. Akkoriban szinte mindenki Ralph Vaughan Williams Tubaversenyét játszotta, a legtöbb diplomakoncerten is ez hangzott el. Felvetettem, hogy mi lenne, ha írnék egy saját Concertinót. Szerencsém volt, mert akkori tanárom, Adamik Gábor, valamint Szabó Tibor, a konzervatórium igazgatója, egyben a zenekar karmestere is nyitottan áll a dologhoz. Így született meg mindössze két hét alatt a Concertino tubára és szimfonikus zenekarra című művem.
– Zeneszerzői munkádban mennyire játszik szerepet a tuba repertoárjának bővítése?
– Természetesen írtam magamnak néhány művet, hiszen jól hangzik, hogy a saját darabomat adom elő, de az elsődleges célom sosem az volt, hogy a tuba repertoárját szélesítsem. Gyakorlatilag az összes darabom felkérésre született, így ez nem is nagyon volt lehetséges.
– A Liszt Ünnepen megszólaló kantáta viszont az eddigi egyetlen olyan alkotásod, amely nem felkérésre, hanem egyfajta szerelemprojektként készült.
– Berzsenyi A magyarokhoz című költeménye régóta foglalkoztat. Több mint tíz évvel ezelőtt, talán 2007 körül kezdtem el írni, és mivel nem volt egy konkrét határidő, amire el kellett készülnöm, így sokáig nem is fejeztem be. 2018-ban döntöttem úgy, hogy szeretném a Zeneakadémián elvégezni a zeneszerzés mesterszakot, a felvételire pedig egy vokális művet is vinnem kellett. Ez jó alkalomnak tűnt, hogy pontot tegyek a befejezetlen kantátám végére, amit aztán két évvel később a Müpa Zeneműpályázatára is beadtam, ahol díjat is nyert a vokálszimfonikus kategóriában. A mostani október 23-i koncert lesz a darab premierje.
– A magyarokhoz című kantátában a hatalmas aparátus mellett bariton szólistát és narrátort is használsz, miközben a kürtök is szólisztikus szerephez jutnak. Mit lehet tudni a darabról?
– A kantáta megkomponálásakor a Berzsenyi-féle szöveg felépítését igyekeztem követi, melyben tetten érhetőek a szerző saját kiszólásai, véleménye, illetve azoknak a történelmi eseményeknek a leírása, amelyik minden magyar számára tanulásággal szolgálnak. Ez a két tényező az énekes szólista (Haja Zsolt) és a kórus között oszlik meg, a narrációt pedig azért tartottam fontosnak, mert egy nagyon súlyos szövegről van szó, és azt szerettem volna, ha mintegy feliratként, tisztán és érhetően elhangoznának ezek a sorok. A narráció egyébként nem válik külön a zenétől, jellegében pedig nem egyszerű szövegmondás, hanem egy dramatizált színészi alakításként jelenik majd meg Bakos-Kiss Gábor előadásában.
A kürtöket kiemeltem a zenekarból, ők a terem különböző pontjain helyezkednek majd el, szerepük pedig a legfontosabb dramaturgiai pontokon van. A zenemű alapjául szolgáló vers olyan, a magyar népre történére vonatkoztatott egyetemes jelentéssel bír, amit szimbolikus módon a kürtük hirdetnek majd ki. Apró időbeli eltérésekkel játszák ugyanazt a fanfár szerű kadenciát, amely a fontos mondanivaló kihirdetését hivatott jelképezni.
– A különböző felkérések mentén mennyire alakult ki a saját zeneszerzői nyelved az elmúlt időszakban?
– Mindig azt írtam, ami éppen érdekelt. Sokat foglalkoztam például a jazz és a klasszikus zene ötvözésével, újabban pedig a folyamatzene érdekel. Bartók a népzene által viszonylag hamar megtalált egy nyelvezetet, amit aztán az egész karrierjén végig tudott vinni. Én inkább Stravinkyra hasonlítok. Volt, amikor a népzene érdekelte, volt, hogy dodekafónia, aztán pedig a neoklasszicizmus. Engem is sok minden érdekel a zenében és a zeneszerzésben, nem érzem azt, hogy korlátoznom kellene magam.
– A koncerten Hollerung Gábor vezényel majd, aki nem először mutatja be új darabodat.
– Nagyon örülök, hogy ez most is így van, arról nem is beszélve, hogy milyen nagyszerű muzsikusokból áll a Budafoki Dohnányi Zenekar, az pedig külön megtiszteltetés, hogy a Budapesti Akadémiai Kórustársaság mellett a nyíregyházi Cantemus Vegyeskar is részt vesz a produkcióban.
