„A lenyűgöző gyorsaság, és az izzó tűz csak képességeinek kezdete” – írta a német Gramophone Nelson Goerner zongoraművészről, aki december 9-én a Pécsi Kodály Központban, 10-én pedig a Müpában lép színpadra, hogy Gilbert Varga vezényletével Brahms I. zongoraversenyévél kápráztassa el a nagyérdeműt. Az argentin művészt a koncert kapcsán többek között arról kérdeztük, hogy miként kötött életre szóló barátságot hangszerével, és milyen szálak fűzik a PFZ-hez. 

– Ez lesz az első alkalom, hogy a Pannon Filharmonikusokkal játszik?

– Még sosem léptem fel a kiváló pécsi együttessel, sőt, valójában még egyetlen magyar zenekarban sem közreműködtem – csupán néhány alkalommal játszottam Magyarországon, mindig szólóban, egyszer például jó barátom, a fantasztikus csellóművész, Várdai István meghívására érkeztem. Ilyen értelemben tehát a Pannon Filharmonikusok felkérése egy teljesen új kapcsolatot jelent számomra, mindamellett, hogy néhány évvel ezelőtt már volt szerencsém együtt dolgozni Gilbert Vargával Tajvanon, ahol Mozart c-moll zongoraversenyét adtuk elő együtt.

– Magyar klasszikus művekkel találkozott már a pályája során?

–  Természetesen igen, gyakran játszom Lisztet, és azt is jól tudom, hogy a klasszikus zenei kultúra a mai napig is egy eleven tradíció Magyarországon. Ide kapcsolódik, hogy életem egyik legnagyobb megtiszteltetésének érzem, hogy nagyon fiatalon egyszer találkozhattam és beszélgethettem Fischer Annie-val, és egy briliáns tehetségű magyar diákkal is büszkélkedhetem. Ő nem más, mint Gyöngyösi Ivett, aki Genovában tanul nálam.

– A Pannon Filharmonikusokkal közös koncertjén Brahms I. zongoraversenyét játssza, több kritikában pedig Chopin-specialistaként hivatkoznak önre. Milyen repertoárban érzi otthon magát?

– Egyáltalán nem tartom magam szakértőnek, de az igaz, hogy rendkívül sok Chopin-művet játszottam már életem során, hiszen egyike azoknak a zeneszerzőknek, akiket nagyon közel érzek magamhoz.  Chopin mellett azonban még sok más komponista iránt érdeklődöm, és nem is az a típusú zenész vagyok, aki egy szerző mellett el tudná vagy el akarná kötelezni magát. Ezenkívül fontos számomra, hogy nagy és sokszínű repertoárral rendelkezzem.

Érdekes, hogy épp azok a zeneszerzők fognak meg leginkább, akiknek hasonlóképp kiterjedt műsorkészlete volt – ilyen többek között Brahms is, akinek műveiből válogatva 2019 októberében jelentettem meg egy lemezt. A d-moll zongoraverseny a kedvenceim között van, 1993-ban játszottam először, azóta pedig legalább negyvenszer.

Fontosnak tartom, hogy a kevésbé ismert szerzőket is műsorra tűzzem, – a Brahms-felvétellel egyidőben került kiadásra egy olyan albumom is, amelyen Ignacy Jan Paderewski- és Leopold Godowski-darabok hallhatók.

– Mire a legbüszkébb eddigi karrierjét tekintve?

– Egy gyönyörű és igazán békés argentin városkában, San Pedróban nőttem fel, amely azonban nem adhatott számomra valódi zenei környezetet, hiszen egyáltalán nem rendelkezett klasszikus zenei múlttal, hagyománnyal. Ebből adódóan minden, ami a pályámhoz köthető, aránylag későn érkezett az életembe, most azonban mégsem érzem úgy, hogy hátrányból indultam volna. 6 éves koromban láttam először zongorát a nagymamám házában, és teljesen beleszerettem a hangjába. A szüleim látták rajtam, hogy mennyire rajongok a hangszerért, emiatt minden nehézség ellenére vállalták, hogy hetente egyszer elvigyenek engem zongoraórára Buenos Airesbe. Ott hallottam először lenyűgöző játékosokat. Később, a Jorge Garrubbánál, Juan Carlos Arabiannál és Carmen Scalcionénél folytatott tanulmányaimat követően 1986-ban megnyertem a Buenos Aires-i Liszt Ferenc Versenyt, amelynek köszönhetően lehetőségem nyílt egy ösztöndíj keretein belül Maria Tipónál tanulni a Genfi Konzervatóriumban. Európában is számos tapasztalattal gazdagodtam, sokat fejlődtem, majd 1990-ben megkaptam a nemzetközi Geneva Competition első díját, amelyre szintén mérföldkőként tekintek, hiszen innentől kezdve csöppentem bele igazán a koncertezésbe.

Nelson Goerner – fotó: Marco Borggreve

– Pályafutása során megfordult már a legnevesebb színpadokon, többek között a Salzburgi Fesztiválon, a Verbier Fesztiválokon, de ugyancsak hallható volt a bécsi Musikvereinben, az amszterdami Concertgebouw-ban, vagy a londoni Southbank Centre-ben és a Wigmore Hallban, emellett a BBC Proms rendszeres fellépője. A tevékeny munka mellett mivel tölti a szabadidejét?

– A zenélés egy olyan munkakör, ami folyamatos, teljes elmélyülést igényel, nap mint nap több órát kell vele foglalkozni, és valójában nem sok idő marad másra. Mindenesetre engem a zongora mellett a természet foglalkoztat leginkább. Kifejezetten pihentető számomra, ha egy szép tájat nézhetek, vagy sétálhatok egy elhagyatott helyen. Úgy gondolom, hogy minden, ami a művészetekhez és a természethez kapcsolódik, segít nekünk, zenészeknek, hogy újra és újra erőre kapjunk.