Jackson Pollocknak, az amerikai absztrakt expresszionizmus alighanem leismertebb, és egyben egyik legsikeresebb, a gyűjtők által is legjobban keresett alkotójának egy ikonikus festménye lesz a Christie’s árverezőház májusi New York-i aukciójának egyik sztártétele. És ha a kép talán szerzői árrekordot nem is fog dönteni, de minden valószínűség szerint a művész egyik legdrágábban eladott munkája lesz.
Jackson Pollock (1912–1956) amerikai festőművész 1948-ban – miután 1944-ben feleségül vette Lee Krasner (1908–1984) orosz-zsidó származású festőművészt, és vele Long Island egyik kis falujába, az East Hamptonbeli Springsbe költöztek egy Peggy Guggenheim (1898–1979) galerista (és Pollock szeretője) támogatásával megvásárolt házba, amelyhez egy nagy, fából épült pajta is tartozott, ami Pollock később legendássá vált műterme lett – kezdte el a ma leginkább rá jellemző festői eljárással, az úgynevezett „dripping”, azaz csurgatásos technikával készített képei alkotását.
Ennek lényege, hogy a művész a – rendszerint nagy méretű – vásznat a műterem padlójára fektette, és arra egyenesen a dobozból, vagy az abba mártott ecsetről csorgatta, locsolta, spriccelte a (rendszerint ipari zománc-) festéket, amelybe gyakran homokot, porrá tört üveget, vagy más anyagot is kevert.
Egy évvel később, 1949-ben ezekkel a munkáival Pollock szó szerint berobbant a kortárs művészeti életbe: abban az évben öt nagy amerikai múzeumba és legalább negyven jelentős magángyűjteménybe kerültek be ilyen alkotásai, egy évvel később, 1950-ben pedig ő képviselte – Willem de Kooninggal és Arshile Gorkyval együtt – Amerikát a Velencei Biennálén.
Pollock 1949-ben festette azt a No.31. című, a többihez képest meglehetősen kis méretű, „mindössze” 78,5×57 centiméteres, olaj-, zománc- és alumínium-festékkel (később farostlemezre kasírozott) papírra csorgatott képét, amelyet még ugyanabban az évben ki is állítottak a művész akkori műkereskedője, az egyébként festőként is működő Betty Parsons (1900–1982) galériájában, és amelyről a kritikusok azt írták, hogy „a legjobb festmény, amit eddig készített”.
A kép később ki volt állítva 1967-ben a New York-i Museum of Modern Art nagy Pollock-kiállításán, majd szerepelt ugyanott 1998-ban is, illetve még ugyanabban az évben a londoni Tate Gallery Pollock-retrospektívjén. Közben 1988 májusában megjelent a Christie’s egyik árverésén is, ahol 3,5 millió dollárért cserélt tulajdonost.
A kép az elmúlt húsz évet ugyanabban a (meg nem nevezett) magángyűjteményben töltötte, és onnan kerül most május 12-én a New York-i Rockefeller Plazában a Christie’s 20. századi művészeti árverésére, ahol a ház szakértői az előzetes becslése szerint legalább 45 millió dollárt (15,404 milliárd forint) várnak érte. Márpedig ha azt nézzük, hogy tavaly novemberben a Sotheby’s New York-i árverésén a festőnek az 1951-ben készített No.17. című vásznáért „alig” 25–35 millió dolláros becsérték után végül 61.161.000 dollárt (19,682 milliárd forint) adott meg valaki – amivel ez lett Pollock árverésen valaha legtöbbért elkelet munkája –, akkor ez a várakozás nem is tűnik túlzónak.
Ugyanakkor magánüzletekben még ennél is jóval többért is cseréltek már gazdát Pollock képei. 2006 novemberében például David Geffen milliárdos amerikai műgyűjtő 140 millió dollárért (akkor 29,1 milliárd forint) adta el az 1948-ban készített No.5.-öt a mexikói üzletember David Martineznek, 2015 őszén pedig az ugyancsak 19498-as No.17A került ugyancsak őtőle egy másik milliárdos amerikai műgyűjtőhöz, Kenneth Griffinhez kereken 200 millió dollárért (ami máig az ötödik legmagasabb ár, amennyit valaha egy műtárgyért kifizetek a világon).
