A Vígszínház színészét sokan A Pál utcai fiúk vagy a Padlás című darabokból ismerik, két éve azonban zenészként is aktív: 2020-ben jelent meg első szólólemeze, a Skizó, ősszel pedig érkezik a második, a Szívre megy. Wunderlich Józsefet saját dalaival számos koncerten elcsíphetjük, legközelebb július 22-én a Művészetek Völgye Poket Udvarában.
– Idén térsz vissza másodjára a Művészetek Völgyébe. Milyen volt a tavalyi „debütálásod”?
– Nagyon mély élmény volt a tavalyi koncert. Maga a hely, a nézők, és az esti hangulat olyan érzelmeket is kihozott belőlünk, amire mi magunk sem számítottunk. Azt hiszem, sikerült a dalainkkal megteremteni azt a különös lebegő atmoszférát, ami miatt érdemes koncertekre, fesztiválokra járni. Soha nem voltam egy nagy fesztiválozó, de a tavalyi nyárnak, azt hiszem, nagyon erős löketet adott, hogy tavasszal még senki nem tudta, lesznek-e egyáltalán nyáron koncertek, fesztiválok. A közös felszabadulás élménye mindenkit felrázott, még jobban meg tudtak nyílni a lelkek.
– Elég sűrű lesz a nyarad, tele fellépésekkel. Hogy készülsz a fesztiválszezonra?
– Elsősorban igyekszem pihenni, feltöltődni, ez a legnehezebb. Hozzá vagyok szokva, hogy folyamatosan pörgök, dolgozok valamin. A mi munkánk, azt hiszem, az elmélyülés és a koncentráció mellett, leginkább lelki töltöttséget igényel. Ha az nincs, ha lelkileg nincs megtöltve, akkor talán az egész nem ér semmit.
– Az előadásod azt a címet kapta, hogy Szívre megy. Mesélnél róla?
– Alapvetően ez a koncertest a saját szövegeim köré épül, ezek a versek, szabad versek elég változatosak, mert sokszor karakterekben, szerepekben gondolkozom, amikor írok. Ehhez az eklektikához keressük a zenében a közös nevezőt, leginkább a neo soul, a jazz és az improvizáció határán. Én ezt lélekpopnak becézem magyarul, ez rímel a soul kifejezésre, és mivel a dalok mind magyar nyelvűek, szerintem jobban passzol hozzánk. Innen már csak egy lépés a Szívre megy, ami egyébként a szeptemberben megjelenő, második lemezem címe is lesz.
– Azok, akik a Vígszínház darabjaiból ismernek, találkozhatnak itt is ismerős dalokkal?
– Csak saját dalokat játszunk, de azt hiszem a Vígszínház nézői közül is sokan vannak, akik ismerős sorokkal, szövegekkel, dallamokkal fognak találkozni. Vannak már kedvenc sorok, kedvenc dalok, amiket együtt szoktunk énekelni.
– Így szól a leírás: „Őrült szövegek, őrült zenészek, őrült zenék” – kik alkotják az őrült zenészek társaságát és honnan ismeritek egymást?
– Ivony Marcellel még a Bartók Konziban ismerkedtünk meg, ő már akkor zseniálisan zongorázott, improvizált, azóta elvégezte a Bécsi Zeneakadémiát zeneszerző szakon, csodálatos zenéket ír és tanít. Ő a billentyűs és az első számú fülem.
Árpás Dórival szintén a Bartók Konziból ismerjük egymást, ő csodásan énekel és fuvolázik, fuvola szakon végzett a Bécsi Zeneakadémián, de ha kell, beszáll billentyűzni, shakerezni, néha azt érzem, jobban ismeri a dalaimat mint én magam. Aki már zenekarozott, az tudja, hogy ez komoly biztonságérzetet tud adni.
Péter Máté az ütős szekció, őt pedig Dórin és Marcin keresztül ismertem meg, ő szintén a Bécsi Zeneakadémián végzett, és nyitott minden őrültségre, ami nálam első számú szempont, ha a dalok újrafogalmazásáról van szó.
– Színészként konkrét karaktereket keltesz életre, a színjátszás egy jóval kötöttebb formának tűnik a zenélésnél. Ilyenkor, amikor a saját dalaiddal koncertezel szabadabbnak érzed magad, itt van lehetőség az igazi Józsi és gondolatai megismerésére?
– A színházban is van lehetőség az igazi Józsi megismerésére, csak egy másik szűrőn keresztül. A zenélésben és a szerepeimben is nagyon szabadnak tudom érezni magam, ehhez persze az kell, hogy előtte rengeteg befektetett energiával és munkával megkeressem, hogy mi annak a szerepnek, annak a jelenetnek vagy annak a dalnak a magja, aztán újabb munkával gazdag termőtalajt adjak neki, ez a lélek, és ha jól gondozom magamban, egy-egy estén szépen megterem a gyümölcse.
