A magyar fuvolázás elmúlt kétszáz éve és európai beágyazódása címmel jelenik meg kötet decemberben Czeloth-Csetényi Gyula és Szilágyi Szabolcs kezdeményezésére a Papageno gondozásában. Az esszégyűjteményben a magyar fuvolaművészet stiláris hagyományainak feltérképezése mellett a szerzők választ kerestek a pedagógia és a hangszerépítés történetének kérdéseire, de több magyar korszakalkotó fuvolás életútját is igyekeztek feldolgozni.
– Miként fogalmazódott meg egy ilyen léptékű kötet gondolata?
Szilágyi Szabolcs: Az egyik tényező az volt, hogy ha a magyar fuvolázásról beszélünk, vagy ahogy egyébként a könyvben szerepel, magyar fuvolakultúráról, akkor ennek mindenféleképpen jellemzője, hogy az 1950-es évektől, tehát a zeneiskolai hálózat megszületésétől indult útjára, a ’80-as évek végén pedig komoly fordulatot vett, tehát a mai napig tartó időszakot érdemes két részletben vizsgálni. A másik dolog pedig a fuvolázással kapcsolatban Magyarországon megjelent írások kérdése, melyek lényegében két témára fókuszálnak. Az egyik a barokk játék és a barokk fuvolázás kora, a másik pedig az avantgárd mozgalmak és az újítás irányába mutató folyamatokról szóló szakirodalom. Van tehát egy jól körülhatárolható időszak, nevezetesen a 19. század és a 20. század első fele, melyek kapcsán csak szalmaláng szerű felvillanásokat találunk. A könyv feladata többek között ennek az űrnek a betöltése.
Czeloth-Csetényi Gyula: Fontosnak tartom, amit Szabolcs említett, vagyis hogy a könyv felvállalja a fuvolakultúra kifejezést, ami mindent magába foglal a fuvola hallgatói hozzáállástól kezdve a stíluson át a metodikáig. A magam részéről ezt a könyv egyik vívmányának tartom. Visszamehettünk volna az 1700-as évekig is, de úgy éreztük, hogy a 19. század és a 20. század ’80-as évekig terjedő időszaka a mi kompetenciánk. Rengeteg külföldi forrással dolgoztunk, a fellelhető magyar anyagok között pedig igyekeztünk rendet tenni, megtalálni az igazságot az ellenőrizhetetlen és kontextus nélküli információk között.
– Miben fogható meg ennek a kötetnek az jelentősége?
CzCsGy: Egy koherens, történetileg és logikailag is összefüggő anyagot igyekeztünk létrehozni, mely eloszlat bizonyos tévhiteket. Amikor a főiskolán Doppler Ferenc műveit játszottam, az én fejemben az volt, és talán beszélhetek Szabolcs nevében is, hogy a Doppler fivérek voltak, akik a fuvolázást meghonosították Magyarországon, holott ez egy nagy tévedés, ami már a kutatásunk legelején kiderült. Én azt gondolom, hogy ennek a kötetnek egyfajta kiindulási pontnak kellene lennie, hogy a magyar fuvolás társadalom tisztázzon néhány fontos elméleti kérdést.
SzSz: Közel 30 év tanítási és zenekari munka tapasztalatával szeretném hozzátenni, hogy bár terjedelmes szakirodalma van az előbb említett két korszaknak, az a hangszer, amit ma a fuvolások nagyjából 98%-a használ a barokkban nem létezett, az avantgárd esetében pedig, és ez egy szubjektív vélemény, már évtizedek óta létezik egy a modern hangszer lehetőségeit meghaladó továbbgondolt instrumentum. Összességében tehát elmondható, hogy van egy olyan klasszikus zenei mainstream terület és hangszerpark a fuvolakultúra teljes spektrumán, ami gyakorlatilag, legalábbis magyar nyelven eddig nem volt feldolgozva sem a hangszertörténet, sem a metodika, sem pedig az esztétika tekintetében.
– Milyen előzményei vannak annak a tudásanyagnak, ami ebbe a kötetbe került?
SzSz: Egyrészt egy több évtizedes tapasztalatgyűjtés, másrészt két konkrét, a nevünkhöz kapcsolható szakmai program áll mögöttünk, amik alapján úgy éreztük, hogy könyv formájában kell összerendeznünk, tisztáznunk bizonyos folyamatokat. Gyulának évek óta kitűnő írásai jelennek meg a The Flute blog elnevezésű oldalon, mely az elmúlt időszakban nagyon komoly nemzetközi presztizsre tett szert, a másik pedig az általam alapított Budapesti Fuvola Akadémia, mely szintén egy olyan nemzetközileg jegyzett szakmai program, mely egyfajta köldökzsinórként igyekszik kapcsolatot teremteni a különböző szintű oktatás, illetve elmélet és gyakorlat között mind hazai mind külföldi viszonylatban. A harmadik, és talán legfontosabb, hogy Gyulával mi közel negyven éve ismerjük egymást, s mindketten Elek Tihamérnál diplomáztunk, akinek reneszánsz személyisége meghatározza egy egész fuvolás nemzedék szemléletét, és komoly inspirációt jelentett a mostani kötethez is. Elek Tihamér tanár volt a szó legnemesebb értelmében, tagja volt a Mihály András-féle Budapest Kamaraegyüttesnek, az Operazenekar, majd a Fesztiválzenekar művésze, a kortárs szcéna egyik legmeghatározóbb előadója, akinek a nevéhez meghatározhatatlan mennyiségű modern darab bemutatója fűződik. Elismert hangszerépítő és hangszerfejlesztő, olyan emblematikus és összegző személyiség, akinek univerzális látásmódja reményeink szerint visszaköszön majd a kötetben. Munkánkkal az ő emléke előtt is adózni szeretnénk.
– Mennyi időt töltöttetek a kutatással és hogyan zajlott a közös munka?
CzCsGy: Nagyjából három-négy évet ölelt fel, amikor már céltudatosan végeztük a kutatást, konkrét anyagokat kerestünk. Fantasztikus volt megtapasztalni, hogy a különböző nemzetközi intézmények, könyvtárak, archívumok mennyire együttműködően álltak a projektünkhöz, és soha semmilyen akadályt nem gördítettek elénk, ha szükségünk volt egy-egy dokumentumra. Szabolccsal valóban régóta ismerjük egymást, most pedig az is kiderült, hogy mennyire közös a szemléletünk és milyen jól ki tudjuk egészíteni egymás gondolatait.
– Hogyan épül fel a kötet?
SzSz: Formailag egy esszégyűjtemény jött létre, ami azt is jelenti, hogy az egyes írások különállóan is értelmezhetőek. Ha valaki csak művészetelméleti kérdésekkel szeretne foglalkozni, talál magának néhány írást, ugyanígy, ha valakit a metodikai folyamatok érdekelnek, az is tud szemezgetni, aki pedig monográfiákban gondolkodik szintén talál olvasnivalót. Sokszínűség és szerteágazó témaválasztás jellemzi tehát a kötetet, amelyben a viszonylagos kronológia egyfajta kötvetkezetességet igyekszik felvázolni.
CzCsGy: Tekintve, hogy tőlünk nyugatabbra sokkal sokkal jobban dokumentáltak a fuvolakultúra egyes megmozdulásai, temérdek külföldi forrást tudtunk nem csak felhasználni, de felvillantani is, ennek megfelelően számos lábjegyzettel, táblázattal találkozhat majd az olvasó, amelyek egyfajta forrásgyűjteményként is szolgálnak.
– Kiket sikerült megnyerni a kötethez?
SzSz: Szinte minden egy Dohnányi-Bartók-koncerttel kezdődött, aminek kapcsán megkerestem a Zenetudományi Intézet munkatársát, Kusz Veronikát, az egyik legelismertebb Dohnányi-kutatót, mert szerettem volna fuvolás szemszögből is hitelesen ábrázolni ezt a két életművet. Elkezdődött egy közös gondolkodás, mely aztán egy lemezfelvételben és egy hozzá kapcsolódó esszében öltött testet, melyek később a könyv kiindulópontját is jelentették. Fel kellett ugyanis ismernünk, hogy mennyire hiánypótló az a szemlélet, hogy egy előadóművész, a zenetörténész elméleti tudására alapozva, sokszoros konzultáció alapján valósít meg egy koncertet. Az ebből a projektből született írást egyébként több nyelvre is lefordították, valamint a Gramofon magazin is beválogatta a saját 25 éves jubileumát tükröző antológiába, ami számunkra komoly elismerés.
Miután Kusz Veronika készséggel ajánlotta fel további segítségét a kötethez, megkerestük Dalos Annát, a Zenetudományi Intézet tudományos tanácsadóját, aki a legnagyobb örömünkre elvállalta a könyv előszavának megírását. Ez a tény és amit ott megfogalmazott, számunkra mindennél többet ér. Később az ő tanácsára vettük fel a kapcsolatot Riskó Katával, aki szintén kiváló ismerője a 19. századi magyar zenetörténetnek, illetve Ozsvárt Viktóriával, aki amellett, hogy zenetörténészként a 20. századi magyar fuvolatörténet ismerője, kvalifikált fuvolaművész, vagyis az ő személyében már megtalálható az a kettős tudás, amit mi korábban Kusz Veronikával közösen tudtunk csak megfogalmazni.
Az hogy ilyen komoly szakembereket tudtunk megnyerni, számunkra nagyon fontos, már csak azért is, mert így nem kellett csak a saját tapasztalatainkra támaszkodni, ami azt hiszem, hogy nem csak a feladat nagysága, hanem az objektivitás megőrzése szempontjából sem elhanyagolható.
– Szándékotok szerint mi a funkciója ennek a kötetnek? Egyetemi segédanyag, ismeretterjesztő kötet, vagy szigorú értelemben vett szakkönyv?
SzSz: A kérdés kapcsán egyértelműen Dalos Annára tudok hivatkozni, aki ezt csodálatosan fogalmazta meg az előszóban. A könyv szerkezete az idő előrehaladtával alakult, és azt hiszem, hogy ha meg lett volna a tűpontos elképzelésünk a végeredményt illetően, akkor most nem lenne a kezünkben egy ilyen különleges anyag.
CzCsGy: Az első pillanatra heterogénnek látszó kötetet többféleképpen lehet olvasni. Mást jelent, ha egy-egy részt emelünk csak ki belőle, vagy ha elejétől a végéig olvassuk az anyagot. Akit valamennyire is érdekel a klasszikus zene és a fuvolázás, szórakoztatónak fogja találni, aki pedig a szakmai igényességgel közelít, az pedig hasznos információkat talál majd benne.
– Milyen tanulságai voltak számotokra egy ilyen munkának?
– CzCsGy: Ha el is készült a kötet, a munkát nem fejeztük be. Folytatjuk a kutatást, a szemlélődést, méghozzá azzal a tudattal, hogy számunkra is letisztultak bizonyos folyamatok.
– SzSz: Én abban bízom, hogy nem lezártunk, hanem elkezdtünk valamit, hiszen sok mindenre fény derült, ami eddig nem csak hogy árnyékolva volt, hanem mélyen elásva. Bízom benne, hogy a kötet elindít valamit, egyfajta belső igényt a tudásra és a világra való nyitottságra.
- A könyvből ízelítő ide kattintva olvasható.
- A kötet megvásárolható a Hangszerklinikán (1091 Budapest, Üllői út 59.), illetve hamarosan elérhető lesz e-book formátumban a Papageno webshopjában.
