A Pannon Filharmonikusok szólamvezető fagottművésze tavaly augusztus 20-án vehetett át rangos állami kitüntetést, február 29-én pedig egy jubileumi hangverseny keretében búcsúzik a pécsi együttestől. Dr. Herpay Ágnessel, a Pécsi Tudományegyetem habilitált docensével a PFZ-nél töltött négy évtizedről, a tanításról és a fagott megbecsüléséről is beszélgettünk.
– 2023-ban vehette át a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést. Hogyan fogadta a díjat?
– Nagy megtiszteltetés volt a díjat átvenni, külön öröm, hogy a felterjesztő, tudomásom szerint a Pécsi Tudományegyetem tulajdonképpen az életművem minden szegmensét kiemelte. A Pannon Filharmonikusok szólamvezető fagottosaként nagyon régóta tanítok a művészeti karon és a Pécsi Művészeti Gimnázium Szakgimnázium és Technikumban is, tehát a középtől- a felsőfokig nap mint nap részese vagyok ennek a csodálatos hivatásnak. Arról nem is beszélve, hogy tavaly jelent meg az Editio Musica gondozásában a többkötetes Fagott-ABC című munkám, mely az alapfokú zeneoktatást hivatott támogatni azzal, hogy nem csak kottaanyagot, hanem a teljes tananyag hangfelvételét is tartalmazza.
– Annak idején hogyan választotta a fagottot hangszeréül?
– Viszonylag későn kezdtem el fagottozni, hiszen másodikos gimnazista voltam. Előtte zongorázni tanultam, az ígéretesebb növendékek közé tartoztam, de engem a szimfonikus zenekar vonzott, illetve az, hogy a fúvósok mennyit kamarazenéltek. Akkoriban még nem volt jellemző, hogy nőként valaki rézfúvós hangszeren tanuljon, így maradtak a fafúvósok, nekem az oboa és a fagott tetszett, utóbbit a hangszíne miatt választottam.
– Idén negyven éve, hogy csatlakozott a Pannon Filharmonikusokhoz. Hogyan tekint vissza erre a négy évtizedre?
– Nagyon eseménydús volt ez az időszak, úgy érzem, hogy egy pillanat alatt eltelt az egész. Fél évvel az után érkeztem, hogy az akkor még Pécsi Szimfonikus Zenekar kivált a nemzeti színház társulatából és önálló szimfonikus zenekar lett, később pedig ebből az együttesből alakult meg, szervezeti és minőségi átalakítás után a mai Pannon Filharmonikusok.
Ebben és az azt követő zenekari építkezésben már magam is tevékenyen részt vettem művészként és a Művészeti Tanács tagjaként egyaránt, az eredmény pedig azt hiszem önmagáért beszél. Csodálatos koncertjeink voltak, remek karmesterekkel és szólistákkal. A bőséges lehetőségek közül sosem felejtem, amikor Kovács János karmesterrel egy este adtuk elő a Müpában Richard Strauss Don Juanját, a Bartók-táncszvitet és Stravinsky Tavaszi áldozatát. Mindegyikben kiemelkedő szerepe van a fagottnak, egy hatalmas adrenalinlöket volt az egész. De említhetném, amikor a Berlini Filharmóniában a Rimszkij-Korszakov Seherezádét játszottuk, a karmester a végén külön felállított, a közönség pedig ovációban tört ki.
– Nem csak a zenekarban játszik, de kamara- és szólóesteket ad, tanít és tudományos munkát végez. Hogyan tudja mindezt összeegyeztetni?
– Véleményem szerint a három terület teljes mértékben összefügg. Kamara- és szólóestjeim tapasztalatait, az ezekre fordított plusz időt és szellemi befektetést a zenekari játékban maximálisan kamatoztatni tudtam, az itt megszerzett élményeket pedig azonnal beépítettem az oktatásba. Máshogy tud tanítani az, aki már szembenézett a reflektorral. A zenekari játékhoz szükséges technikai alapok lefektetése már az alapfokon meg kell kezdődjön. Ez késztetett a Fagott ABC-n kívül egy szakmódszertani tankönyv megírására. Minden a zenélés, a hangszeres játék köré fűződik, egyik sem működik a másik nélkül. A felsorolásból, a kérdésekből egy, a legfontosabb azonban kimaradt: két gyönyörű gyermeket is felneveltem, akik ma már dolgozó felnőttek, egyikőjük a zenei pályán tevékenykedik, sőt már egy unokám is van. Voltak időszakok az életemben, amikor erősebben fókuszáltam egy-egy dologra, de az egyensúlyt mindig meg tudtam tartani. Minden tevékenységben közös, hogy adni, átadni szeretnék valamit a zene csodálatos világából.
– Zenekari művészként és egyetemi docensként hogyan látja a fagott helyzetét? Milyen tanácsokkal látná el a pályakezdő fiatalokat?
– Meg kell mondanom, hogy kutatótanárként évek óta a kongatom a vészharangot a fagottutánpótlással kapcsolatban. A tendencia az, hogy egyre kevesebben választják a fagottot, amit maga a zeneiskolai rendszer sem támogat, ennek megfelelően a versenyeken is elvétve jelennek meg fagottos fiatalok. Én úgy gondolom, hogy lett volna idő a cselekvésre és nem kellett volna megvárni, hogy az utánpótlás hiánya már a budapesti Zeneakadémián is jelentkezzen.
Azt nem kell magyarázni, hogy ha nincsenek zeneiskolások, szakközépiskolások és fagott-tanár hiány alakul ki, akkor fagottművészek és zenekari játékosok sem lesznek, a folyamat pedig önmagát generálja. A probléma egyes elemeivel publikációimban foglalkoztam, kutatótanári beszámolóimban kiemelten. Fagottra írt kortárs kompozíciókból hangversenysorozatot szerveztem, amellyel Erdélyben is jártunk, valamint önálló CD-felvételem is készült csupa élő magyar zeneszerző alkotásaiból. A magam részéről minden erőmmel azon vagyok, hogy hallassam a fagottos társadalom hangját, és megtaláljuk az utat a döntéshozókhoz. A pályakezdő fiataloknak pedig mindig azt tanácsolom, hogy szívügyük legyen a zenélés, a fagottozás, így nem csak hitelesebbek, hanem boldogabbak is lesznek.
– A Pannon Filharmonikusok következő évadának hívószava: Ott van. Az ön számára ez mit jelent?
– A Pannon Filharmonikusok és elődje, a Pécsi Szimfonikus Zenekar mindig azon dolgozott, hogy az adott gazdasági és politikai helyzetben, adottságokban szakmailag a lehető legmagasabb színvonalat nyújtsa. Mérhetetlenül büszke vagyok, hogy sem a vezetés, sem pedig az együttes tagjai soha nem elégedtek meg a kényelmes, – a fővárosiak megfogalmazásában – “vidéki zenekari léttel”, hanem mindig többet akartak, amiért keményen meg is dolgoztunk.
Hiszem, hogy a magyar zenei életnek nem jó, ha főváros-centrikus, mi a PFZ tagjai bécsi, budapesti és pécsi koncertjeinkkel és oktatási programjainkkal egyenrangú félként adunk hozzá hazánk kulturális életéhez. A Pannon Filharmonikusok “ott van” az élvonalban. Most is csodálatos, ritkaságokban és nemzetközi szólistákban gazdag évadra készülünk, melynek része lesz egy jubileumi koncert is, amivel hivatalosan is elköszönök az együttestől, de nem a fagottozástól. Már most nagyon sok ötletem van a programot illetően, életemben a zenélés mindig ott van.
