Káli Gábor, az est karmestere meghívására érkezik a Pannon Filharmonikusokhoz Rafael Aguirre gitárművész, aki Joaquin Rodrigo egyik legismertebb versenyművét játssza március 8-án a pécsi Kodály Központban. A művésszel hangszeréről, művészi elhivatottságról és Aranjuezről beszélgettünk.
– Mikor döntötte el, hogy gitárművész lesz?
– Ez a sors keze volt, ha nem az édesanyámé. Malagában születtem, focista akartam lenni, mint minden spanyol fiatal, de a családom ragaszkodott hozzá, hogy a másik két testvéremmel együtt zenét tanuljunk. Ők a zongora és hegedű mellett döntöttek, én pedig lázadásból a gitárt választottam. Nem vettem komolyan az egészet, egy évvel később viszont rátaláltam egy felvételre, amit egyfajta elhívásként éltem meg. Most már azt mondom, hogy nagy szerencsém volt. Így vagyok egyébként a repertoárral is, nem én keresem a darabokat, ők találnak meg engem.
– A Pannon Filharmonikusokhoz az Aranjuezi gitárversenyt hozza Joaquín Rodrigótól. Ennek a találkozásnak mi a története?
– Amikor fiatal voltam, még nem volt igazán internet, nem lehetett azonnal felmenni egy zenei csatornára, és egyetlen kattintással meghallgatni egy darabot. Emlékszem, édesapámnak volt egy kazettája, amin a Spanyol Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara játszotta a művet. A szólista Narciso Yepes volt, a karmester pedig a kiváló Odón Alonso. Már a kazetta borítója is lenyűgözött, az Aranjuezi kastély volt rajta. Elkezdtem hallgatni, és azon kaptam magam, hogy nem tudom abbahagyni. Több mint 20 éve adtam elő először, addigra pedig hallás után meg is tanultam az egészet. Nagyon érdekes egyébként, hogy Rodrigo ezt a versenyművet nem a kor legendás gitárművészének, Andrés Segoviának ajánlotta, hanem a kevésbé ismert Regino Sáinz de la Mazának. Mondanom sem kell, hogy Segovia mennyire megsértődött ezen. Mindenesetre, ha már az egybeesésekről beszélünk, jelenleg Madridban élek, nagyjából háromszáz méterre attól a háztól, amiben egykor de la Maza lakott. Ez nem lehet véletlen, ahogy az sem, hogy 2018-ban én is eljátszhattam a darabot a Spanyol Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarával, méghozzá ugyanazon a helyszínen, amit egykor annak a bizonyos kazettának a borítója ábrázolt.
– Magyarországon előadta már a versenyművet?
– Nem, sőt, egyáltalán nem léptem még fel Magyarországon. Közvetlenül a pandémia előtt Prágában volt koncertem, ami után vonatra ültem, és meglátogattam Budapestet, de csak turistaként.
– Hogyan került most kapcsolatba a pécsi együttessel?
– A koncert karmestere Káli Gábor lesz, akivel jó barátok vagyunk. Nagyon sok időt töltök Németországban, ott ismertük meg egymást, legutóbb a luganói Svájci Olasz Zenekarral adtunk közös koncertet, ami nagyszerű élmény volt. Különös figyelemmel van a szólistára. Amikor vele játszom, nem érzek fáradtságot, nem megterhelő az előadás, inkább felszabadító. Sokfelé vezényel, leginkább német zenekarokat, így nagyon várom, hogy milyen lesz vele és egy magyar együttessel dolgozni.
– Vannak példaképei?
– Hosszú a lista, de mindenek előtt Daniel Barenboimot emelném ki, mint karmestert és mint zongoraművészt, aztán ott van Paco de Lucía, minden idők egyik legnagyobb gitárosa, illetve említhetném Carlos Kleibert és a tavaly elhunyt Radu Luput is. Példaértékű életművet hozott létre Fricsay Ferenc is, akinek Bartók-felvételei rendre lenyűgöznek. Féltve őrzöm azt a lemezt, amin Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára című darabját vezényli.
– Beszéltünk már az elhivatottságról. Hogy látja a gitár helyzetét a klasszikus zenei repertoárban?
– A gitár egy különleges hangszer, amit valóban sokszor mostohán kezelnek, de fontos kiemelni, hogy egyesíti magában azokat a zenei lehetőségeket, amiket a zongorával, illetve a hegedűvel ki lehet fejezni. Azt hiszem, hogy a legnagyobb baj, hogy a gitárművészek között nincsenek olyan húzónevek, mondhatni sztár művészek, mint a zongoristák vagy a hegedűsök között. Olyanok, akik nevükkel és teljesítményükkel át tudnák törni azt a bizonyos falat, aminek következtében a gitár elfoglalhatná méltó helyét a klasszikus repertoárban. Számomra ez az egyik legfontosabb cél, hogy megmutassam, mire képes valójában ez a hangszer.
