Február közepén Thomas Sanderling adott Brahms-koncertet a MÁV Szimfonikusokkal. A karmesterlegendával, aki mesélt Sosztakovicsról, magyarországi élményeiről és arról, hogy milyen a jó karmester, budapesti tartózkodása alatt beszélgettünk.
– Édesapja a legendás Kurt Sanderling, aki után két féltestvéréből is karmester lett. Egyértelmű volt, hogy önnek is ez lesz a hivatása?
– A zene meghatározta a gyermekkoromat. Hatéves voltam, amikor bekerültem a leningrádi konzervatórium előkészítőjébe, ahol hegedűt, később pedig zongorát kezdtem tanulni. Hangszeresként indultam tehát, de ahogy hallgattam a szimfonikus zenekari koncerteket, egyre inkább megfogalmazódott bennem, hogy sokkal jobban érezném magam a karmester szerepében.
– 1942 végén látta meg a napvilágot a szibériai Novoszibirszkben. Akkoriban a háború miatt olyan intézmények társulatait mentették többek között ebbe a városba, mint a Leningrádi Filharmonikusok, a Puskin Színház, vagy a moszkvai Tretyakov Képtár gyűjteménye. Emlékszik valamire ebből az időből?
– Kisgyerek voltam. Az első emlékeim Szentpétervárról, vagyis az akkori Leningrádról vannak.
– Amennyire tudom, élete során olyan művészekkel volt közeli a kapcsolata, mint Jevgenyij Mravinszkij, később Bernstein és Karajan, valamint Dmitrij Sosztakovics. Hogyan formálták ők a szakmai életét?
– Amikor megkezdtem a zenei tanulmányaimat, Jevgenyij Mravinszkij vezette a Leningrádi Filharmonikusokat. Sokat néztem a próbáit, koncertjeit. Az édesapám mellett tulajdonképpen ő volt az első mentorom, miután pedig a családunk Berlinbe költözött, abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy asszisztensként dolgozhattam Bernstein és Karajan mellett. Meg kell említenem Hans Swarowskyt és Sergiu Celibidachét is, akikkel többször konzultálhattam. Mindegyikük nagyon különböző személyiség volt, akiktől rengeteget tanultam, de volt egyvalaki, aki számomra a géniuszt testesítette meg és tényleg meghatározta az utamat: Dmitrij Sosztakovics.
– Mitől volt ő különleges?
– Amikor azt mondom, hogy géniusz, pontosan nem is tudom megmagyarázni a szó jelentését, de talán nincs is rá szükség. Amellett, hogy tőle tanulhattam meg a saját zenéjének minden egyes elemét és mozgatóját, fantasztikus ember is volt, aki a puszta jelenlétével váltott ki nagyrabecsülést. Ha valaki, akkor ő tényleg a zenetörténet legnagyobbjai közé tartozik Bach, Mozart, Beethoven, Brahms, Mahler és Bartók körébe.
– Mi a legmeghatározóbb élménye vele kapcsolatban?
– Elsőként az a kép van előttem, ahogy ül és csak hallgatja a saját műveinek próbáit a Leningrádi Filharmónia épületében. Már gyermekként éreztem, hogy milyen meghatározó és különleges aurája van. Később, egy versenygyőzelem hozadékaként, életemben először Moszkvában adhattam koncertet Jevgenyij Szvetlanov meghívására. Kiderült, hogy Sosztakovics és felesége is ott vannak a koncerten. Először a szünetben keresett meg, majd a koncert végén gratulált és meg is hívott magukhoz.
– El tudta fogadni a meghívást?
– Még aznap, rögtön a koncert után vissza kellett mennem Leningrádba, mert próba volt kiírva a szimfonikusokkal, a Berlinbe való hazautazást viszont el tudtam halasztani, így végül meglátogattam őket moszkvai otthonukban. Mindössze néhány órát töltöttem Sosztakovics társaságában, de nyugodtan mondhatom, hogy életem egyik legmeghatározóbb zenei és emberi találkozása volt ez. Beszélt, én pedig csak hallgattam. Közben az járt a fejemben, hogy el kellene indulnom, mert nem akarok a terhére lenni. Egy ponton felállt és kottákat hozott elő egy másik szobából. A legújabb műveinek másolata, a 13. és a 14. szimfónia anyaga voltak, rajta a saját megjegyzéseivel és egy nekem címzett kedves mondattal. A moszkvai premiert 1962-ben Kirill Kondrasin vezényelte, engem pedig arra kért, hogy legyek a németországi bemutató karmestere. Azt szerette volna, ha a szöveges részek a német közönség előtt, németül szólalnak meg, ebből nem engedett. Nagyszabású, de különleges munkva volt ez a számomra, amihez azonnal hozzá is kezdtem. A koncertek után fián, Makszimon keresztül utolsó zenekari műve, a Michelangelo verseire írott szvit előadásával is megbízott. Ennek bemutatóját már nem érhette meg.
– Sokat tapasztalt zenészként mit gondol, mi tesz valakit jó karmesterré?
– Jó karmesternek lenni nem is olyan egyszerű. Azt gondolom, hogy egy kevésbé tehetséges és felkészült karmestert sokkal hamarabb bélyegeznek meg, mint mondjuk egy hasonló kvalitásokkal rendelkező hangszeres művészt, ugyanakkor karmesterként magas szintet képviselni korántsem könnyebb, mint mondjuk a hangszeres vagy az énekes szólisták esetében. A legfontosabb egy karmester esetében, hogy muzikális legyen, hogy arról győzze meg saját magát és a muzsikustársait, hogy jó zenész. Kifejezőkészség nélkül a technika mit sem ér. Fontos a jó kommunikáció is, ami pedig elengedhetetlen, az a próba.
– Mi az, amit tanácsolna a pályakezdő fiataloknak?
– Ha röviden kellene összefoglalnom, akkor azt, hogy először karmesterek legyenek és csak azután sikeresek. Vannak egyéniségek, olyanok mint Karajan, vagy Szvetlanov, akikben ott volt valamiféle megmagyarázhatatlan affinitás, de ez koránt sem jelentette, hogy nekik semmit nem kellett megtanulniuk. A kettő együtt működik. Tanulni pedig a nagyoktól lehet, úgy ha próba közben látjuk őket.
– Önnek karmesterként van valamiféle missziója?
– Ezen magam is sokat gondolkodtam, és arra jutottam, hogy végső soron a zene legbelső lényegének kell megszólalnia. A legcsodálatosabb érzés, amikor a zenekarral együtt, mi karmesterek adhatjuk át mindazt, amit a zeneszerző leírt. Ha pedig ehhez a legkiválóbb előadók társulnak, annál nem is kívánhatnék többet.
– A februári budapesti Brahms-koncerten Krill Troussov és a MÁV Szimfonikus Zenekar voltak a partnerei. Sokat jár Magyarországra?
– Korábban többször vezényeltem a Nemzeti Filharmonikusokat, amikor még Kovács Géza volt az igazgató. Tavaly benne voltam a szegedi Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterverseny zsűrijében, itt találkoztam egyébként Lendvai Györggyel, a MÁV Szimfonikus Zenekar igazgatójával is. Örültem a felkérésnek, egy kitűnő együttesről van szó.
– Mi az, ami ön előtt áll a következő időszakban?
– Benne vagyunk a Bruckner-év közepében, számos koncerten vezénylem majd az osztrák mester műveit, jövőre pedig Sosztakovics halálának 50. évfordulója lesz, amire már most több koncerttel és különleges projekttel készülök.
