A Haydneum nagy sikerű fortepiano-bérletének záró eseménye több szempontból is különleges lesz. A magyar zongoraművészek középgenerációjának egyik legkiválóbb tagja, Balog József március 22-én jeles szopránunkkal, Baráth Emőkével lép fel a Zeneakadémia Solti Termében. A fortepianóval ápolt személyes viszonya és némely műhelytitkok feltárása mellett arról is beszélgettünk, szabad-e későbbi műveket régi hangszereken játszani.
– Mikor és milyen körülmények között találkozott először a fortepianóval?
– Budavár egykori polgármestere, Nagy Gábor Tamás segítségével felújítottak egy, a Zenetudományi Intézet tulajdonában lévő Erard zongorát. Ezen a hangszeren adhattam egy koncertet, majd ezt követően készíthettem egy Liszt-albumot. Az első találkozás örök élmény maradt: nagyon sok mindent megértettem a próba alatt, és számos olyan kérdésre kaptam választ, amelyek régóta foglalkoztattak a Liszt-repertoár kapcsán. Sokan tudják, hogy a fortepianók billentyűzetének mérete kisebb a modern zongorákénál, használóként azonban az egészen könnyű mechanika és a szuverén hang tűnt fel igazán. De ki kell emelnem a pedálhasználatot is, amely egészen más perspektívát mutatott az egyenes húrozás és a kisebb hangerő miatt.
– Az, hogy minden fortepianónak saját egyénisége van, milyen pluszfeladatokat ró a játékosra? Van esetleg speciális felkészülési, „ismerkedési” metódus egy fortepiano esetében?
– Valójában minden egyes hangszernek más egyénisége van… Ez a fortepianókra azért különösen igaz, mert szinte minden részük manufaktúrákban, kézzel készült. Ebből következően, tulajdonképpen úgy, mint a hegedűk esetében, nincs is két egyforma hangszer. Egy modern zongorán játszó művész számára hatalmas kihívás sok-sok év után alkalmazkodni egy teljesen más mechanikához és hangképhez. Át kell állítanunk a fülünket, a billentésünket, a pedálhasználatot, egyszóval mindent. Az első meglepődés után azonban rendkívül inspirálóan hat a hangzás és az a tény, hogy egy-egy művet eleve ezekre a hangszerekre komponáltak.
– Mi a tapasztalata: a mai hallgatóság hogyan fogadja a fortepianóval való találkozást? Másra kell figyelnie, másképp kell hallgatnia ezt a hangszert?
– Nem kell másképp figyelnie: minden esetben a zenére és az előadóra kell koncentrálnia. Talán érdemes azt megfigyelni egy előadás alkalmával, hogy milyen erényei vannak egy fortepianónak a modern zongorával szemben. Ilyen például az elképesztő sebesség, az áttetsző, plasztikus hangkép, a különböző regiszterek egyéni hangzása… De ezek a dolgok automatikusan beépülnek a koncertélménybe, és valóban egyedivé tesznek egy előadást.
– Laikus a kérdés: 19. századi hangszereken „ér” a hangszer eredeti koránál később született zenéket játszani? Gondolok itt a március 22-i programban szereplő korai Berg-darabra, amely, felteszem, nem fortepianóra született.
– Egyrészt azt gondolom, hogyha a darab karaktere és mondanivalója megengedi, akkor egyáltalán nem bűn egy korábbi hangszeren is előadni, hiszen fordítva is pontosan ezt csináljuk, mondjuk, egy Bach- vagy Beethoven-mű esetében modern zongorán. Másrészt pedig volt alkalmam 20. századi darabokat fortepianókon is kipróbálni, és az a tapasztalatom, hogy egy-egy karakter kifejezetten izgalmasan, sőt talán jobban is megszólal, mint egy modern hangszeren.
– A Haydneum gyűjteményébe nemrég bekerült fortepianón is fog játszani a Zeneakadémia Solti Termében, amely intim hangulata miatt ideális helyszínválasztásnak tűnik. Mit érdemes tudni az ön által az esten használt hangszerekről?
– Úgy döntöttem, hogy két fortepianót, illetve zongorát fogok használni a koncerten. A romantika korszakától már zongorának hívjuk ezeket a hangszereket, de a lényeg valójában az, hogy az adott művet azon a korabeli instrumentumon adjuk elő, amelyre íródtak. Az első részben Schubert műveit egy Graf kópiahangszeren lehet majd hallani, melyet tavaly nyáron Eszterházán már volt szerencsém kipróbálni, és játszhattam rajta három koncertet. Nagyszerű élményt jelentett a kastély gyönyörű terme, a hangzás tökéletessége, illetve a kiváló kamarapartnerek, Kalló Zsolt és Maróth Bálint fantasztikus játéka. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a herceg és kedvese mindhárom koncerten jelen volt. A Zeneakadémián a koncert második részében egy Streicher zongorán játszom majd, amely egy igazi „bécsi zongora”. Ha jól tudom, az 1870-es évek első felében készült. Liszt kései művei és Berg korai zongoradarabja teljesen autentikusan szólalnak meg rajta. Schumann elhangzó dalairól ugyanezt mondhatom, hiszen ez a hangszer alig harminc évvel a dalok megírása után készült. Egy kicsit az arany középutat jelenti, mivel korabeli hangzása mellett fantasztikus színek és gazdag dinamikai skála jellemzi, ami alkalmassá teszi a romantikus zene tolmácsolására.
– A koncerten világhírű szopránunk, Baráth Emőke működik közre. Az énekesnek mire kell figyelnie, ha egy fortepiano szól mellette?
– Nagy öröm számomra, hogy Emőke elvállalta a koncertet. Régóta ismerjük egymást és tervezzük a közös fellépést, ő fantasztikus énekes és előadóművész. Egy énekesnek – vagy bármilyen kamarapartnernek – általában nehézséget okoz az első találkozás a fortepianókkal, nehezen intonálják a hangot az érzékeny hangzáshoz és a kissé labilis hangoláshoz, amely a korabeli hangszerek sajátja. Baráth Emőkének azonban hatalmas rutinja van az ilyen hangszerekkel való együttmuzsikálásban, így biztos vagyok benne, hogy nagyszerű koncertnek nézünk elébe.
