Lamm Dávid a hangok között keresve menedéket alkotta meg Skidaddle című legújabb projektjét, amit május 22-én hallhat a Müpa közönsége. A stilárisan és hangzásában is eklektikus műsorról, valamint az est további fellépőinek impozánsra sikerült soráról a gitáros-zeneszerzővel beszélgettünk.
– Legutóbb 2020-ban, szintén a Müpában mutattad be legfrissebb, Invisible című produkciódat. A mostani projekt mennyiben kapcsolódik a korábbiakhoz?
– A május 22-i est műsora sok szempontból folytatása az Invisible című lemeznek. Bár ezúttal erősebb lesz a straight jazz vonal, zeneileg egy a korábbihoz hasonlóan sokszínű anyag született, melyben az instrumentális, a vokális, a standard-szerű és a groove zenék váltakoznak. Ismét lesznek rövidebb átvezetők, melyeket ezúttal is magam írtam.
– A korábbi lemez óta hogyan változott az életed, gondolkodásod?
– Az elmúlt néhány évben a pandémiának és az egyre többször kialakuló háborús helyzeteknek köszönhetően gyökeresen megváltozott a világ, ami rám is nagyon erősen hatott. Én azt veszem észre, hogy nem csak engem, de az emberek egy jó részét is befelé fordulásra, mélyebb gondolkodásra késztette az elmúlt időszak. Ez megmutatkozik az azóta keletkezett szerzeményeimen, így például a műsornak címet adó Skidaddle dalon is.
– Mit takar a skedaddle és végeredményben mi adott neked inspirációt?
– A skidaddle (vagy skedaddle) egy amerikai szleng kifejezés, ami magyarul annyit tesz: télak, vagy lelécelés. Az én életemben ez elsősorban a megváltozott világtól való eltávolodást jelenti, illetve a zenébe, a gondolkodásba való menekülést. Az inspirációt tehát leginkább a minket körülvevő világ aktuális helyzete, és a saját helyem újragondolása adta.
– Miként lehet a zenében menedékre találni?
– A művészetek menedéket jelentenek nemcsak a társadalmi-gazdasági, de a személyes problémáinktól is. A zenehallgatás, vagy olvasás egyrészt önmagában képes arra, hogy egy elvarázsolt világot teremtsen, másrészt úgy érzem, hogy a zenével való foglalatosság, a szüntelen tanulás, gyakorlás és gondolkodás valamiképp el tud távolítani az általános káosztól és a rohamos értékvesztéstől.
– Kik azok, akikkel közösen gondolkodtok, akikkel együtt láthatunk a színpadon?
– Az a különös megtiszteltetés ért, hogy két ritka nagy formátumú zenész is elfogadta a meghívásomat. Egyikük a vibrafonos David Friedman, aki nem csupán hangszerének nemzetközileg elismert mestere és számos különlegesen nagyszabású lemez szerzője, előadója, de a berlini jazztanszék alapítója is. Olyan zenei óriásokkal dolgozott együtt és készített felvételeket, mint Chet Baker, Leonard Bernstein vagy John Scofield. A felsőörsi Snétberger Tehetségközpontban találkoztam vele először, ahol az elmúlt tizennégy évben magam is tanítottam. Később a világjárvány ideje alatt készítettünk egy közös felvételt, egy online műsorhoz. Szavakban nem kifejezhető a hálám és az afelett érzett örömöm, hogy végre élőben is játszhatunk együtt.
Dés Lászlót, az est másik fő vendégét a hazai közönségnek biztosan nem kell bemutatni. Ő már az Invisible című lemezemen is szólót játszott, akkori emberi és zenei közreműködéséért pedig örökre hálás leszek. Velünk lesz még Zeek, a különlegesen mély, mégis pörgős szövegeiről és ritka basszus hangjától ismert rapper, Bende Zsolt, a szintén magas színvonalon és unikális érzékenységgel játszó jazzgitáros, valamint az egytől egyig kiváló muzsikusokból álló zenekar, akik nélkül nehezen tudnám magam meghatározni: Bacsó Kristóf tenorozik, Fekete Pisti trombitán játszik, Barcza-Horváth József bőgőzik, Snétberger Toni dobol, Fellegi Anna és Danyi Diána pedig vokáloznak és énekelnek.
– Kicsit felülről szemlélve a munkáidat, alapvetően a kreativitás, az innováció és a sokszínűség az, ami eszembe jut. Te hogyan látod magadat és a zenédet?
– Régebben mindig azt mondtam, hogy különböző műfajokkal fertőzött jazzgitáros vagyok, de a világjárvány óta ez nem hangzik túl jól. A szívemhez a jazzgitár áll a legközelebb, de tény, hogy meglehetősen sokrétű az érdeklődésem a zenén innen és túl is. Fontos számomra, hogy időről időre a saját dalaimat játszhassam, és minél több zenét legyen lehetőségem írni, akár jazzről, akár groove-ról van szó. Egyébként az ének is nagyon gyakran meghatározó szerepet játszik a dalaimban. Egyszóval egy improvizáció-központú, jazz- és jazz-közeli gitáros előadónak, dalszerzőnek tartom magam.
– Annak idején hogyan találtál egyébként rá a jazz világára?
– Kamaszkoromban főként a blues előadók voltak a kedvenceim. Imádtam BB Kinget, Hendrixet, Claptont, Buddy Guyt, aztán valahogy mindezek egyenesági folytatásaként jött George Benson, Pat Metheny, Miles Davis és később az összes nagy jazzelőadó.
– Milyen új projektek, ötletek állnak előtted?
– Tervben van egy új lemez, amire jó eséllyel a május 22-én elhangzó dalok is rákerülnek, ezen kívül Bende Zsolt barátommal összeraktunk egy rendhagyó (két gitár, dob és bőgő) jazzkvartettet. Bízom benne, hogy egyre több fellépésünk lesz ezzel a formációval is. Tíz éve működik a Jimi Hendrix Project elnevezésű triónk (Molnár Danival és Tomor Barnabással), amivel a névadó dalait játsszuk saját elképzeléseink szerint. Ezzel a zenekarral is készülünk jó néhány koncertre.
