A 20. század első felének magyar színházi életében Bárdos Artúr igazi szellemi, kulturális „motor” volt. Egy egész színésznemzedéket indított el pályáján, akik aztán az évszázad meghatározó egyéniségei lettek. Kitűnő stílusérzékkel igazgatta többek között a Belvárosi Színházat (ma Katona József Színház) és a Renaissance Színházat. Minden nívó, tehetség és valódi tartalom ellenére a politika többször is derékba törte itthon pályáját, aminek hatására élete utolsó harmadát már az Egyesült Államokban töltötte.
„Ami a legizgalmasabban érdekelt: a tehetséges fiatal színészben öntudatlanul szunnyadó egyéniség napfényre, azaz, hogy rivaldafényre hozása, kicsiszolása felragyogtatása.” Bárdos Artúr
Bárdos Artúr 1882. április 2-án született Budapesten. Családja kapcsán egyik érdekesség, hogy unokahúga a festőművész, grafikus Beck Judit volt. Viszonylag korán érdeklődést mutatott a kultúra, a humán tantárgyak és a művészetek iránt, azonban nem ilyen jellegű tanulmányokat folytatott. Jogi stúdiumokat végzett, majd bekapcsolódott a korban rendkívül pezsgő és innovatív szellemi, kulturális életbe. Publicistaként kezdett dolgozni különböző lapoknál, például a politikai napilapnál, a Pesti Naplónál és a konzervatív orgánumú Budapesti Hírlapnál, de írt a Nyugatba is.
Érdeklődése egyre inkább az itthon és nemzetközileg is izgalmas alakulásoknak indult színház felé orientálódott. Max Reinhardt asszisztenseként dolgozott Berlinben, majd Londonban szerzett szakmai gyakorlatot. 1910-ben Budapesten megalapította a Színjáték című hetilapot, és rendezni kezdett. Bekapcsolódott a szabadkőművesek csoportjába, a Budapesti páholy alapítója és szónoka lett 1912-ben.
1915-ben az Andrássy úti Modern Színpad igazgatója lett, ahol remek minőségű, a korban népszerű kabarékat adtak elő, kitűnő előadók tolmácsolásában. Jelentős fellendülésnek indult ez az intézmény Bárdos által. Az első világháború és a nehéz anyagi körülmények a budapesti színházi viszonyokat is nagyban meghatározták, sok nehézséggel kellett szembenézni. 1923-ban Bárdos Artúr a Renaissance Színház vezetője lett. 1926-ig igazgatta az intézményt, miközben a Belvárosi Színházban is dolgozott.
A Renaissance Színház kimagasló nívóval rendelkezett, mind repertoár, mind stáb terén. Olyan előadóművészek tűntek itt fel, mint például a pályakezdő Tőkés Anna, Csortos Gyula, Somlay Artúr, Törzs Jenő. A hazai szerzők között többek között Molnár Ferenc, Szép Ernő, Móricz Zsigmond, a nemzetközi írók között például Ibsen, Strindberg szerepelt. A klasszikusok sem maradhattak el, élén Shakespeare-rel. A komoly presztízsű és igényű teátrum minőségi, szellemileg, díszleteiben, jelmezeiben olyannyira gazdagnak bizonyult, hogy komoly riválist, sőt veszélyt jelentett a Nemzeti Színház és a Vígszínház számára is. Gazdaságilag nem lehetett hosszú távon fenntartani ezt a nívót a korabeli kritikus viszonyok miatt, pláne kisszínházban, így a színház viszonylag hamar bezárta kapuit.
Amíg az első világháború előtt egyértelműen Párizs jelentette a művészeti és kulturális élet innovációját, centrumát, addig ez 1918 után megváltozott. Berlin lett az új művészet, így a haladó színházi esztétika fókuszpontja. Bárdos, aki szüntelenül a friss, megújuló kifejezésformák iránt mutatott érdeklődést 1926-1930 között a német fővárosban élt és működött. A legprogresszívebb irányzatokat tanulmányozhatta ezekben az években. Az itt ért hatások később jelentős energiával bírtak következő budapesti stációjára.
1932-ben visszatért a magyar fővárosba és Belvárosi Színház (ma Katona József Színház) élére került. Színháztörténeti fontosságú előadásokat rendezett, köztük színre vitte Zilahy Lajos a Vígszínházból elbocsátott újgenerációs darabját, Tűzmadár címen, a frissen debütáló Muráti Lilivel a főszerepben. 1933-ban Magyarországon először, Emőd Tamás fordításában bemutatta az ókori görög szerző, Arisztophanész nőtémájú, háborúellenes komédiáját, a Lüszisztratét, Titkos Ilona, Turay Ida, Dajbukát Ilona főszereplésével.
1936-ban megrendezte G. B. Shaw Szent Johannáját Bulla Elmával a főszerepben. Ugyanebben az évben megvette a Fővárosi Operettszínházat, majd a Művész Színházat is megmentette a bukástól. A Művész Színház kiemelkedő előadása volt 1937-ben a Páger Antal, Dajka Margit és Mezei Mária főszereplésével készült Liliom. A zsidótörvények miatt az évtized végétől letiltották munkásságát. A ’40-es évek elején két kötetet is írt, fia, József a vészkorszak áldozata lett 1944-ben.
1945-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja lett, majd újra a Belvárosi Színház élére került. Hamar kiábrándult a politikából és az új hazai viszonyokból. 1948-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem magánoktatójaként is dolgozott. Az egyre agresszívebb nyomás alá kerülő politikai színtér miatt nem lendülhetett tovább karrierje. A szovjet szerző, Ilja Ehrenburg didaktikus darabját akarták minden áron „rásózni”, hogy mutassa be, azonban Bárdos ezt teljes mértékben megtagadta, amiért magára vonta a felettesek haragját.
Bárdos az ország elhagyása mellett döntött. Az Egyesült Államokban telepedett le. Az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádió sugározta műsorait. Leginkább hangjátékokat rendezett, valamint színházi tematikájú szövegeket olvasott fel. 1974. augusztus 10-én hunyt el Buffalóban. Végakarata szerint a budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Források: Bárdos Artúr — Google Arts & Culture (culturalspot.org), Wikipédia
