Francesco Tristano személyében sokoldalú előadó érkezik az idei Liszt Ünnepre. A luxemburgi születésű zongoraművész egyszerre jártas a klasszikus, a jazz és az elektronikus zenében, és közben gyerekkorától kezdve zenét is szerez. A Müpában nagyrészt saját darabjait mutatja be október 12-én, de a fesztivál szellemiségéhez hűen két Liszt-művet is beválogatott a programba. A művésszel a Liszt Ünnep sajtótájékoztatóján volt lehetőségünk beszélgetni.
– Mik az első benyomásai Budapestről?
– Éjjel érkeztem, ezért még nagyon keveset láttam a városból. De reggel tettem egy rövid sétát, és a környék nagyon tetszett. Ittam egy jó kávét és fűszeres ételt reggeliztem, és ha ez a kettő teljesül, akkor jól érzem magam. Most vagyok először Magyarországon, és kíváncsian várom, hogy megismerjem ezt a helyet és az itteni kultúrát.
– Magyar zenészekkel dolgozott már együtt?
– Még nem, de remélem, a jövőben lesz rá lehetőségem. A New York-i Juilliardon viszont sok magyar barátom volt, akik nagyon ragaszkodtak a magyar kultúrához, és gyakran játszották magyar zeneszerzők darabjait. Én is éreztem, hogy van ezekben a szerzőkben valami különleges. Zongoristaként Liszt alakja nélkül eleve nem is nagyon tudnánk létezni. Nagyon sokat tett a zongoráért mint hangszerért, nélküle máshol tartanánk ma.
Számomra azonban Liszt több egy virtuóz művésznél, lenyűgözőnek tartom a „látnoki” oldalát is.
Állandóan azt kereste, hogyan terjesztheti ki a zongora lehetőségeit, és ennek egyik eredménye a zongoraszólóest feltalálása volt. De arra is gondolok itt, hogy más zeneszerzők műveivel is foglalkozott, átiratokat készített belőlük, improvizált rájuk. Élete későbbi részében pedig elkezdett távolodni a tonalitástól és a klasszikus struktúráktól. Azt hiszem, kijelölte az utat a következő évszázadok számára. Rajta kívül természetesen Ligeti, Kodály és Bartók zenéjének is nagy rajongója vagyok. Számos magyar zeneszerző volt hatással a zenetörténetre.
– Hogyan választotta ki a koncertje során elhangzó két Liszt-művet?
– A Sursum cordát diákkoromban játszottam utoljára, úgyhogy nosztalgikus érzés lesz feleleveníteni. A másik, a Nuages gris (Szürke felhők) egyfajta kísérleti darab, és kevésbé romantikus és virtuóz, mint Liszt legtöbb zongoraműve. Ezzel a kései stílusát szeretném megmutatni.
– Általánosságban véve, mire számíthat a közönség a koncertjén?
– Ez egy olyan zongoraest lesz, amelyen elektronikus eszközöket is használok. Úgy hívom, hogy zongora 2.0. Liszt remekül kitalálta ezt az új koncertezési formát, de azóta lényegében senki sem változtatott rajta. A szólóestek nagyjából ugyanúgy épülnek fel ma, mint Liszt idejében. A zongoristák klasszikus darabokat játszanak, de nincs improvizáció vagy kortárs zene. Azt a vonalat követik, ami már előttük is létezett, és ezzel nincs is baj.
Én viszont nem elégszem meg ennyivel, ezért sokat gondolkodtam rajta, hogyan lehetnék releváns a mai zenei életben. Mivel komponálok is, a koncertjeimen a saját műveimet is eljátszom, és közös elemeket keresek a többi darabbal.
Szünetek nincsenek, csak átvezetések vannak, így a közönség nem is tudhatja biztosan, hogy hol ér véget az előző darab, és hol kezdődik az új. Ezekben az „átmeneti” részekben akár megtörténhet a varázslat is.
– Milyen projekteken dolgozik most?
– Van egy olyan „őrült” ötletem, hogy fel akarom venni Bach összes, billentyűs hangszerre írt művét a saját kiadómnál. Tavaly elkészültek az angol és a francia szvitek, néhány hónap múlva pedig megjelennek a partiták is. Most épp a toccatákkal foglalkozom, de még így is sok darab marad, ami felvételre vár.
Közben az elektronikus klubzenémen is dolgozom. Egy új techno szett van készülőben, amit novemberben mutatok be Tokióban. Jövőre pedig lesz néhány koncertem zenekarokkal is, amelyeken valószínűleg elektronikus zenét is játszom.
– Hol vannak a metszéspontok Bach zenéje és az elektronikus zene között?
– Természetesen Bach korában még nem volt villamosság, az elektronikus zenéhez viszont olyan hangszerek kellenek, amik árammal működnek. Ebben az értelemben tehát nincs átfedés. De koncepcióját tekintve az elektronikus zene jellemzően minimális struktúrákat használ, amit Bach zenéjében is megtaláltam. Egy Bach-kottában van egy cím, egy hangnem, egy ütemmutató és ennyi. Nincs odaírva „crescendo”, tempójelzés vagy bármi egyéb megjegyzés. Szeretem, hogy a barokk kori partitúrák ilyen minimalisták, mert így kortárs, modern szemlélettel is lehet értelmezni a darabokat.
De mondok még egy hasonlóságot, ami mélyebb réteget érint. Bach zenéjében mindig ott van a basso continuo, és valójában az egész tonális szerkezet a basszus szólamra épül. Ha nincs basszus, akkor harmónia és dallam sincs. Ugyanígy az elektronikus zenében is nagyon fontos a basszusfrekvencia. Bennem ez a hangzás, ez az ismétlődés hasonló, rituális érzéseket kelt, legyen szó egy nagyszerű Máté-passió előadásról vagy egy szuper techno számról.
– Hogyan szerez zenét?
– Nincs „receptem”, sokféleképpen komponálok. Általában az a legjobb, ha fogok egy ceruzát és egy darab papírt, és elkezdek írni a zongoránál vagy az íróasztalnál. De olyan is előfordul, hogy támad egy ötletem, amit felveszek, és aztán tovább dolgozom rajta a számítógépemen és az elektronikus hangszereimen. Néha ez csak egy dallam vagy egy ritmikus motívum, ami kiindulópontként szolgál. Vagy egy emlék is kiválthat valamilyen zenei ötletet. Szerintem az inspirációt kicsit túlértékelik. Nálam ez úgy működik, hogy felkelek reggel, és elkezdek dolgozni. A zeneszerzés számomra egyfajta napi táplálék.