Miért nézzünk szovjet filmeket felirat nélkül, ha orosztudásunk csiszolása szervezett (iskolai) körülmények között nagyjából 30 éve befejeződött? Hát épp ezért! Mert elképesztő sikerélményt ad!
Az ember felismer egy-két szót, néhány kifejezést, és azonnal felderül, sőt elégtételt érez, hogy mégsem tűnt a semmibe a heti két órán, 29 osztálytársával együtt, természetesen bontatlan csoportban megszerzett nyelvtudás. Úgyhogy mai ajánlatunk egy szovjet film 1975-ből, Emil Braginszkij forgatókönyvírótól és Eldar Rjazanov rendezőtől. Az első percekben meg-megdobban a boomeri szív a nagy szovjet lakótelepi tél láttán – mert az volt a tél! (lásd még Dimitrij és Léna történetét.) –, de mivel szatíráról van szó, nem ülünk fel a nosztalgiavonatra.
A cím oroszul: Ирония судьбы или с лёгким паром! (El tudják olvasni a cirill betűket? És észreveszik, hogy megbújik benne a vagy szó?) Nézzük a magyarázatot a Beszéljünk oroszul! blogból: „Az első részét biztosan mindenki könnyedén lefordítja: A sors iróniája. A második rész azonban némi magyarázatra szorul: A лёгкий пар (könnyű pára) az orosz fürdőkultúrához kapcsolódó kifejezés. Oroszországban a gőzfürdő terjedt el, szemben a finn száraz szaunával. Az oroszok számára a баня (gőzfürdő) használatának külön rituáléja volt. Általában hétvégén gyújtották be, és úgy tartották, hogy nemcsak a test, hanem a lélek is megtisztul a gőzfürdő használatakor. A gőz elkészítése nagy szakértelmet igényelt, így volt jó gőz és kevésbé egészséges gőz, amiben maradtak bizonyos gázok. Igazi megkönnyebbülést, jó közérzetet a könnyű pára hozhatott. Így vált kívánsággá a С лёгким паром! – amit kb. így lehetne lefordítani: Váljék egészségére a fürdés! Régen úgy hitték, ez a kívánság megvédi a fürdőzőt a fürdőben lakozó manótól.”
Nem áruljuk el mi köze egymáshoz a víz különböző halmazállapotainak, ezért csak az alaphelyzetet vázoljuk.
Moszkvai főhősünk az újévi mulatozás alatt többet iszik a kelleténél, felteszik őt a repülőre, és mire kijózanodik, Leningrádban találja magát.
Már ez is elég vicces helyzet, de a fiatalember azt hiszi, otthon van. A leningrádi lakótelep pont ugyanolyan, mint a moszkvai, sőt még a lakáskulcsa is pont passzol a zárba. A lakás pedig gyakorlatilag úgy van berendezve, mint az övé. Csak akkor fog gyanút, amikor felbukkan a lakásban egy ismeretlen hölgy, és sorjáznak a további mulatságos kalandok, míg boldog véget nem ér a történet.
A sors iróniája színdarabnak készült (magyarul Ma éjjel megnősülök címmel játszották 1973 és 1982 között több színházban is), abból lett a tévéfilm. Levetítették, közönségigényre megismételték, majd a nagy népszerűség miatt moziforgalmazásba került. Mi a lehetett a titok? Egy 1978-as Film Színház Muzsikából idézünk egy rövidke riportból. „A rendező nem tágít korábbi hitvallásától, a szatíra becsületes és tiszta fegyverével vív könyörtelen küzdelmet a negatív egyéni és társadalmi jelenségek ellen. – Pozitív hősöket indítunk újra és újra harcba, hogy védtelenül, az élet kegyetlen pofonjaitól megedződve, kinevetve és megkönnyezve végül győztesen búcsúzzanak a nézőtől.” Íme hát a művészet és a művész rá rótt feladatának teljesítése közben. Ami azonban nem sikerült maradéktalanul, mint azt a következő történet bizonyítja.
A Szovjetszkaja Rosszija című lap egyik olvasója levélben rótta fel Rjazanovnak és más szovjet alkotóknak, hogy az alkoholizmust elnéző mosollyal ábrázolja a film és az irodalom, a „kedves részeg” figurája pedig nagyon rossz hatással van a fiatalokra.
El kell kerülni, írja az olvasó, hogy a művészek alkotásaikban az ivást a mindennapok éppolyan szerves részének tüntessék föl, mint az étkezést vagy az alvást. „A felmérések szerint tízből nyolc filmben fogyasztanak alkoholt a főhősök, ami – párosulva az irodalomban kimutatható hasonló jelenségekkel – éppenhogy népszerűsíti a vodkaivást –, ahelyett, hogy felvenné vele a küzdelmet.” Ezért a buzgó honpolgár arra kérte Eldar Rjazanovot, hogy készítse el A sors iróniája folytatását, amelyben az alkoholfogyasztás árnyoldalait mutatja be. (Bár készült folytatás A sors iróniájához, de nem ebben az edukációs szellemben.)
Mint látják, A sors iróniája nem olyan társadalomkritikus, mint a csehszlovák szatírák, de a nyelvleckéért, a korrajzért, továbbá a zenéért érdemes megnézni. Mi ugyanis komolyan vesszük az ismeretterjesztést, és komoly kutatásokat folytattunk. Egy 1985-ös Filmvilágban találtunk rá Forgács Iván A szovjet zenés film című esszéjére, amelyben így ír: „Kifejlődik a szatirikus filmvígjáték, melynek két legismertebb képviselője Eldar Rjazanov (Autót loptam; Öreg rabló, nem vén rabló; A sors iróniája; Munkahelyi románc; Kétszemélyes pályaudvar) és Leonyid Gajdaj (Az l akció; Menyasszony a zsákban; Briliánskéz; Halló, itt Iván cár!). Az életművükből kiemelt filmek jelzik, hogy nem teljesen szakadnak el a zenés műfajtól. A kísérőzene poentírozó felhasználása mellett, műveikben gyakoriak a dalbetétek. Különösen A sors iróniája zenei anyaga figyelemre méltó. Kuplék helyett őszinte hangvételű sanzonok szólalnak meg e furcsa szerelmi történet közben, a szövegírók között olyan ismert költők vannak, mint Jevtusenko vagy Ahmadulina.” Bónuszként: Alla Pugacsovát is hallhatják, ha megnézik a filmet itt.
