A szellemek, kísértetek, halottak lelkeinek fotózása, ami a magyar horrorfilm, a Post mortem fotósának véletlenül sikerül, az 1840-es évektől divatos spiritualizmus keretében Nagy-Britanniában és Amerikában virágzó iparág volt. Az 1900-as évek elejének pedig a spanyolnátha-járvány és a világháború veszteségei új lendületet adtak a túlélők vágyának, hogy kommunikáljanak valamilyen formában elhunyt szeretteikkel. Ennek a lehetőségnek a vizsgálata során feszült egymásnak a kor két híressége: Arthur Conan Doyle és Harry Houdini.
Míg Houdinit, a mágust a szakmai büszkeség vezette, amikor szabályosan vadászott a csaló spiritisztákra, addig Doyle indokai nagyonis személyesek voltak. Houdini úgy vélte, hogy bűvészként, aki maga is a megtévesztés eszközével szórakoztatja a közönséget, az ő felelőssége tisztázni, hogy a varázslat nem létezik, minden csak megtévesztés, illúzió, szemkápráztató trükk. Ennek jegyében harminc évig tartó hadjáratot folytatott a spiritualisták ellen – vázolta a magyar származású szabadulóművész indíttatását Amanda Zimmerman, a Kongresszusi Könyvtár egyik könyvtárosa.
A szellemek fényképezése már a fotózás kezdetei óta fel-felbukkanó jelenség és végig is kíséri azt, vagyis ma is készülnek titokzatos alakokat ábrázoló felvételek. A szakértők szerint azonban ezeknek sokkal több közük van a fotózás technikai sajátosságaihoz, mint a természetfelettihez. A szellemfotózást hivatásként űző fényképészek megjelenése általában a megnövekedett keresletnek köszönhető. Az Abraham Lincoln amerikai elnök kísértetének lefényképezésével hírnevet szerző Mumler például az amerikai polgárháborúban eleső katonák hozzátartozóinak ígérte, hogy egy felvétel ereéig ismét együtt lehetnek szerettükkel.
A fotókon ráadásul meglehetősen hatásvadász módon bukkantak fel a szellemek: a gyerekek angyali alakként lebegve édesanyjuk felett, esetleg hozzábújva vagy az elhunyt férj kezét a felesége vállán nyugtatva. A spiritiszták ezzel rájátszottak azokra az elképzelésekre – vagy a gyász feldoglozását segítő gondolatokra -, hogy a szeretteik odaátról is szeretetteljesen figyelik, gyámolítják, segítik őket. Az 1860-as években megerősödő spiritiszta irányzat ehhez szolgáltatott bizonyítékokat a lehető legváltozatosabb formákban: például spiritiszta szeánszok, szellemidézés keretében.
William Mumler, mint minden lelkes amatőr fotós próbálgatta a technikát, kísérletezett és sokszor hibázott is. Az egyik ilyen hiba pedig jól jövedelmező vállalkozássá nőtte ki magát. A kettős expozíciót használva két fotót tudott mixelni, ezzel pedig azt a benyomást keltette, hogy szellemalakok állnak a felvételen a fotózásra érkező valós emberek körül.
A fotós ráadául remek marketing érzékkel is rendelkezett. Elmondása szerint ő maga csodálkozott legjobban, hogy kiválasztották őt a szellemek és ő maga sem érti, miképpen jelennek meg az alakok a képen. Ebben a légkörben zajlott a fotózás is: Mumler figyelmeztette a kuncsaftjait, hogy a kísértetek felbukkanására nincsen garancia, hiszen az a szellemek szeszélyére van bízva, mikor mutatkoznak.
Mumlert szintén a szórakoztatóipar egy meghatározó alakja, a cirkuszáról ismert P.T. Barnum kritizálta élesen amiatt, hogy nyerészkedik a gyászolókon. Emellett könnyebben bizonyítható bűncselekményekkel is vádolták, például azzal, hogy betört az ügyfelei házába, ahonnan ellopta a később a fotóin megjelenő halott rokonok fényképeit. De olyan, a felvételenek megjelenő hazajáró lelkek is akadtak, akikről kiderült, hogy még nagyonis élnek.
Mindez végül egy per formájában csúcsosodott ki, ahol Mumlert csalással vádolták. Az eljárásban, ahol többek közt Barnum is tanúskodott, a bizonyítás során demonstrálták, hogy készülnek a szellemfotók. Mumlert végül felmentették, üzlete azonban megsínylette az ügyet és elvesztette kuncsaftjait.
Ennek ellenére a fotózás elterjedésével egyre több lett a szellem is – legalábbis felvételeken felfedezni vélt kísérteties jelenség, nem független az amatőrök bakijaitól. Vizsgálatukra szakértők vállalkoztak, mint William Stainton Moses, angol lelkész és médium, de hasonló profillal létrehoztak egy egész egyesületet is, a Kísértet Klubot, amely 1862-es alapításával büszkén hirdeti magáról, hogy a világ legrégebben fennálló paranormális jelenségek vizsgálatával és kutatásával foglalkozó csoportja.
Ahogy korábban, most is egy háború, az I. világháború hozta meg a fizetőképes keresletet a szellemfotósok szolgálataira. Az 1910-20-as években William Hope számított ismert névnek ebben a szakmában. Ő, akárcsak korábban Mumler szintén kettős expozítióval idézte a szellemeket a fotókra. Kollégájától eltérően az ő vállalkozását azonban nem ingatta meg a leleplezés. Hiába bizonyította be 1922-ben a neves paranormálisjelenség-kutató, Harry Price, hogy csalással dolgozik, továbbra is lelkes követőtáborral rendelkezett.
Ennek tagjai közé tartozott a Sherlock Holmes megalkotásáról ismert angol író és sebészorvos, Sir Athur Conan Doyle is.
(via BBC, Atlas Obscura)
