Az Operaház február 24-én mutatja be Offenbach A rajnai sellők című operáját, amely a szerző méltatlanul elfeledett színpadi műve. Az előadás premierjén Hedwig szerepét Ulbrich Andrea énekli majd, aki a legnagyobb német és olasz dalszínházak színpadairól tér haza. Az énekessel, aki hamarosan a milánói Scalában debütál karrierjéről, a nemzetközi opera helyzetéről és Offenbach alkotásáról beszélgettünk.
– Harmadéves zeneakadémistaként kaptad meg életed első szerződését az Operaháznál!
– Akkoriban a harmadik és a negyedik évben lehetett szakosodni az opera irányába. Büszkén mondhatom, hogy én ekkor már főszerepeket énekeltem az Operaház színpadán. Minden A sevillai borbély Rosinájával kezdődött. Természetesen közben versenyeken is megmérettem magam, első díjat hoztam el a Dvořák Nemzetközi Énekversenyről, Párizsban pedig második lettem. Ezt követte életem egyik legjobb élménye, a brüsszeli bel canto verseny, ahol kiérdemeltem a nagydíjat. Azt hiszem, erre vagyok a legbüszkébb. Ezeknek a versenyeknek az eredménye azonban csak a későbbiekben mutatkozott meg igazán.
Ulbirch Andrea olyan dalszínházak visszatérő vendége mint a Berlini Staatsoper, a Berlini Deutsche Oper, a Frankfurti, a Düsseldorfi és a Kölni Opera, a drezdai Semperoper, a Tokyo New National Theatre, a barcelonai Liceu, a brüsszeli Teatro de la Monnaie, Torino, Genova és Bologna dalszínházai, valamint a Grazi Opera és a Wiener Koncerthaus.
– Már ekkoriban megfogalmazódott benned a külföldi karrierépítés lehetősége?
– Azt mondhatom, hogy a versenyekkel és a különböző megmérettetésekkel tudatosan készültem erre. Tisztában voltam vele, hogy a nemzetközi karrier beindítása, fiatalon, anélkül, hogy ismernék a nevemet, hatalmas erőpróba. Minden sikerét keményen meg kellett dolgoznom. Hatalmas megtiszteltetésként éltem meg ugyanakkor, amikor a budapesti Operaház szerződést ajánlott.
Ezzel a lehetőséggel a hazai és a nemzetközi karrierépítés egyenrangú céljaimmá váltak.
– Később a Bécsi Nemzetközi Belvedere Énekversenyen is a döntőbe jutottál, hogyan alakult az ezt követő időszak?
– Sorba jöttek a felkérések, és mindegyikükre kihívásként tekintettem. A legnehezebb feladat az volt, hogy minden alkalommal ugyanolyan magas színvonalon énekeljek, mint amilyenek maguk a dalszínházak és partnerek voltak. Ez hatalmas önfegyelmet igényelt.
– Február 24-én ismét Budapesten hallhat a közönség, hiszen Offenbach A rajnai sellők című műve kerül színpadra. Jogosnak véled a feltevést, miszerint ez egy méltatlanul elfeledett mű, a szerző egyik legkarakteresebb operája?
– Ezt az operát talán még nem is játszották színpadon. Nekem csak egyetlen hangfelvételről van tudomásom. Nagy technikai tudást és hangi adottságokat igénylő, nehéz darabról van szó, de nagyon megszerettem. A zeneszerző általában könnyed műveket komponált, de természetesen nem érdemes beskatulyázni. A rajnai sellők egyértelműen alátámasztja a szerző drámai, dramaturgiai tehetségét.
– Mennyiben jelent kihívást számodra Hedwig szerepe?
– Minden megformálandó karakterre kihívásként tekintek. Fantasztikus érzés a közönség felé közvetíteni a zenei gondolatokat, boldog vagyok, hogy megkaphattam a premier előadásban ezt a szerepet.
– Említetted, hogy elsősorban nemzetközi pályára készültél, és jelenleg is a világ számos operaházában énekelsz. Mennyiben tér el a külföldi operavilág a hazaitól?
– Bár számos német és osztrák dalszínházban megfordultam, elsősorban az olaszországi zenés színházi világ határozza meg a mindennapjaimat. Az olasz közönség rendkívül igényes és nagyon kritikus. Számukra a „bel canto” műfaja az egyik legfontosabb. Az olasz szavak kiejtésére, a dallamok megformálására különösen érzékenyek. Több alkalommal énekelhettem például a Veronai Arénában, ahol 2010-ben debütáltam Verdi Trubadúrjával. Itt a legnagyobb énekesek, a legnagyobb karmesterek és rendezők dolgoznak együtt. A legmagasabb színvonalra kell törekedni. Így volt ez az aréna 100 éves évfordulóján rendezett előadáson, ahol Verdi Aidájának Amnerisét énekeltem. Büszke vagyok, hogy az előadást élőben közvetítették a legnagyobb dalszínházakban, később pedig egy DVD-is megjelent a produkcióról.
– Mit tapasztalsz, ha Budapestre érkezel?
– Úgy érzem, minden alkalommal bizonyítanom kell a tehetségemet. Újra és újra be kell mutatkoznom, mindazonáltal a magyar közönség hálás, zeneértő és a jó értelemben kritikus. Az utóbbi időszakban legnagyobb sajnálatomra keveset állhattam magyar színpadon. Nem voltak felkéréseim. Azt hiszem, rajtam nem múlik, hogy ez a jövőben megváltozzon. Bízom benne, hogy partnerekre találok, és hogy a mostani operaházi premier egy új időszak, a hazai elismerések kezdetét jelenti.
– Ami már egészen biztos, hogy 2019 tavaszán a milánói Scalában debütálsz Respighi il Tramontojában. Hogy alakult a felkérés?
– Számomra ez egy hatalmas élmény lesz, és még annál is nagyobb megtiszteltetés. Azt érezhetem, hogy a rengeteg munka meghozta gyümölcsét. Ilyenkor mindig a gyermekemre, és az édesapámra gondolok,
Bottyán Endrére, a miskolci operajátszás egyik úttörőjére, akire mesteremként is tekintek.
– A karrierépítés mellett, hogy jut megfelelő idő a családra?
– Nagyon egyszerű, mindenhová vittem magammal a gyermekemet és az édesanyámat. Nekem édesapám volt a legnagyobb kritikusom, halála után édesanyám vette át ezt a szerepet. A mai napig ő az, aki könyörtelenül a szemembe mondja az igazságot. Minden apró hibát közöl annak érdekében, hogy később egyre csak jobb lehessek.
– Szóló énekesi karriered mellett gondoltál már arra, hogy taníts?
– Nagyon szeretnék tanítani, de sajnos nem találtak meg eddig a tanítványok. Én nagyon maximalista vagyok, és ezt várom el mindenkitől.
– Az Offenbach-bemutató után hol találkozhatunk majd veled?
– Nizzában éneklem majd Verdi Trubadúrjának Azucenáját egy koncertszerű előadásban, később ősszel, Puccini születésének 160. évfordulóján, szülőhelyén, Luccában lépek fel az Angelica nővérben, majd egy pisai és modenai felkérés következik.
