A Nemzeti Filharmonikusokat méltatta a katalán kritika

Kovács János - forrás: MTVA

A Nemzeti Filharmonikusok április 17-25. között három Mozart-hangversenyt is adtak Spanyolországban Kovács János vezényletével.

A műsorban elhangzott a vonósokra írt c-moll adagio és fúga, az utolsó három szimfónia közül az Esz-dúr és a Requiem.  A zenekart négy magyar szólista is elkísérte; Zemlényi Eszter szoprán, Gál Erika alt, Horváth István tenor és Kovács István basszus. Igazi meglepetés volt mind a karmester, mind a zenekar részére a Mireaia Barrera vezette barceloniai Cor Madrigal kórus rendkívüli felkészültsége. Kovács János karmesternek különleges élményt jelentett ez a turné, hiszen először vezényelte Mozart Requiemjét. Mint beszámolójában elmondta, rendkívül jó partnernek voltak a szólisták és a Nemzeti Filharmonikusok zenekara, akikkel hosszú évek óta rendkívül jó kapcsolata van. A karmester kiemelte a Madrigal kórus nagyszerű hangzását, felkészültségét, ahogyan igazi átéléssel tolmácsolták Mozart gyászmiséjét.

Mali István vezető zenekari menedzser arról tájékoztatott, hogy első koncertjük a közel százezer fős lakosú Gironában volt, amelyet jól ismertek, hiszen 2017-ben már jártak ott. Az előadás most is az Auditori di Girona hangversenytermében csendült fel, másnap Barcelonába utaztak, ahol a közel 2000 fő befogadóképességű L’Auditoriban léptek fel, amelyet a Catalunya Radio is rögzített. Az előadást a Revista Musical Catalana oldalon megjelent kritika a legnagyobb elragadtatással értékelte:

ünnepélyes és elmélyült Mozart-élmény – méltóságteljes a legsúlyosabb harmóniák, és expresszív a törékeny dallamívek áttetszősége tekintetében – érintett meg bennünket Szent György ünnepének vigíliáján, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar és karmesterük, Kovács János ajándékaként.”

A zenekar koncertturnéja április 25-én a madridi Auditorio Nacionalban zárult. Mindhárom helyszínen hatalmas bravózástól hangos tetszésnyilvánítást kaptak a fellépő művészek.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar, mint eddig minden alkalommal, az Agencia Camera ügynökség meghívásának tett eleget, akivel 2014 óta kiváló kapcsolatot ápol. Mali István hangsúlyozta, hogy az ügynökség most is kifejezte abbéli szándékát, hogy ezt az együttműködést továbbra is folytatná.