Marton Éva a világ egyik legkiemelkedőbb drámai szoprán énekesnője. Egyedülállóan széles repertoárja magában foglalja az operairodalom szinten minden fontos szerepét, melyet drámai szoprán hangra komponáltak.
Marton Éva 1943. június 18-án született Budapesten. 1968-ban indult pályáján fellépett a világ legrangosabb operaszínpadain, a milánói Scalában, a New York-i MET-ben, a bécsi Staatsoperben, a Buenos Aires-i Teatro Colónban is.
A Verdi-, Richard Strauss- és Wagner-szerepek mellett gyakran énekelt verista (Puccini-, Mascagni-, Ponchielli-, Giordano-) operákban is. Több alakítása mérföldkőnek számít az adott szerep történetében.
Az operaszínpadtól 2011 szeptemberében, Erkel Bánk bán című operájának ősváltozatában Gertrudis szerepében búcsúzott el a Magyar Állami Operaházban. Arról, hogy előadóművészként milyen felelőssége volt, így fogalmazott:
„A közönség és a rajongók kiszolgálása nem csak a színpadon történik. Igaz, a színpadon kitettem a szívemet is, de előadás után sem néztem az órámat, hogy már rohannom kell máshova. Örömmel csináltam, ez volt az életem.”
Munkáját számos díjjal ismerték el itthon és külföldön, többek között a Kossuth-díj, a Bartók–Pásztory-díj, a Prima Primissima Díj, a Grazi Opera életműdíja és a Corvin-lánc kitüntetettje, a Nemzet Művésze, a Szent István Rend birtokosa. Budapest, Ferencváros és Miskolc díszpolgára; a Bécsi Állami Operaház örökös tagja, a Szegedi Tudományegyetem díszdoktora, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Állami Operaház főtanácsadója. 2005 és 2013 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Magánének és Opera Tanszékét vezette, Professor Emeritaként jelenleg is a Zeneakadémia oktatója, ahol 2014 óta kétévente megrendezik a róla elnevezett nemzetközi énekversenyt.
A tanításról így vallott:
„Zeneakadémista koromban megfogadtam, hogy ha valaha saját tanítványaim lesznek, akkor az első perctől kezdve önállóságra, önbizalomra fogom őket tanítani. A tanár általában kisebb művészt akar faragni a tanítványából, mint saját maga. Ez hiba! Szárnyakat kell adni, hogy minél hamarabb megállják a helyüket az életben.”
Számtalan lemezen hallhatjuk hangját és szerencsére DVD-ken is élvezhetjük különleges színpadi játékerejét.
Szakma és magánélet összeegyeztetéséről így vallott:
„Sohasem volt teher, amit csinálok, és ez a legfontosabb. Az embernek mindig okozzon örömet az elfoglaltsága. Egy este alatt pedig nem lehet egy szereplő teljes karakterét átélni és átadni, hiszen túl rövid az idő. Ezért minden alkalommal úgy léptem színpadra, hogy kitűztem egy irányt, amit megformáltam – így próbáltam változatossá tenni az életem. És persze ott volt a két gyermekem, ha csak tehettem, velük voltam a nap huszonnégy órájában. Bolondoztunk, bicikliztünk, úsztunk, kirándultunk… Azért volt életünk. És nagyon szép életünk volt! (…)
Egy művész számára nagyon fontos, hogy legyen valaki mellette, aki tisztábban lát, mint ő maga, aki a művészetével van elfoglalva. Valaki, aki reálisan látja az összefüggéseket, aki nyugtat, simogat, aki megmondja az igazat. Néha furcsa szembesülni ezzel, én is meghökkentem sokszor, de utána megfontoltam, és persze rájöttem, hogy igaza van. Minden nőnek, minden férfinak kell egy társ, akiben maximálisan megbízik. Van, akinek barátai vannak. Nekem kevés barátom volt az életemben, nem volt rá időm, az a kevés azonban nagyon stabil. A hazaikon kívül van Londonban, Barcelonában, Milánóban, Németországban és Amerikában is. Megvan az a kis csapat, akikre mindig számíthatok. De a legfontosabb a férjem.”
(Forrás: Zeneakadémia, Muzsika 1987, Józsefváros.hu, Playliszt)
