Riccardo Muti 2022-ig hosszabbított, ez volt az egyik legfontosabb bejelentés, amit a CHicagói Szimfonikus Zenekar évadnyitóján tettek. A másik: a két évvel ezelőtti 1,4 millió dolláros veszteséget az előző szezon végére sikerül 900000 dollárra levinni.
Riccardo Muti 2010 óta vezeti a Chicagói Szimfonikusokat. 1973-ban, Ravennában vezényelte először az együttest, és 2010-ben lett a zenekar tizedik zeneigazgatója, aki 2022 augusztusáig hosszabbította meg eredetileg 2020 szeptemberében lejáró szerződését.
Mindez köszönhető az 1,1 millió dollárral megnőtt jegybevételnek, de összességében növekedést mutatnak a közösségi média lájkjai, a bérletüket megújítók, a zenekar moziközvetítéseit nézők számai is. Az előző évad 443 koncertjéből, közösségi és oktatási programjából 224 volt ingyenes a két évvel ezelőtti 200-hoz képest. A vezetőség természetesen büszke az eredményre.
Arról már a Papagenón is írtunk, mi mindennel próbálkoznak amerikai operaházak és szimfonikus zenekarok, hogy megnyerjék az Y-generációt a klasszikus műfajnak. Aktív jelenlét a közösségi média különböző platformjain, igény a különleges, extra tartalmakra vagy az olcsó jegyekre, a szocializációra és a networkingre alkalmas környezet, egy korty frissítő a szünetben – az Y-generáció jellemzőit és elvárásait figyelembe véve jönnek létre azok a klubok, társaságok, amelyek a 22-40 éves, AB kategóriás potenciális kultúrafogyasztó fiatal szamekbereket várják. Ám ahhoz, hogy ne csak egy-két alkalomra vonzzák őket, hanem tartósan is megnyerjék őket a műfaj számára, a programokat folyamatosan finomhangolni kell.
(via Chicago Business)