Ady Endre verseinek első megzenésítője a zeneszerző, zenekritikus, zenepolitikus és számos népszerű kabarédal komponistája, Reinitz Béla volt, aki bécsi emigrációja idején – rövid ideig – ellenponttanulmányokat is folytatott Alban Bergnél. Ady és Reinitz ismeretségük kezdetén nap mint nap találkoztak egymással, s hajnalokig vitáztak a Három Holló kávéházban.
Bár ügyvédi diplomáját 1908-ban szerezte meg Reinitz, sohasem praktizált. Nem tudta megszokni a polgári életforma egyhangúságát, hiszen számára a kávéházak, a kabarék világa, a hajnalba nyúló baráti beszélgetések jelentették az igazi életet. Remek társasági ember volt, alkoholt azonban soha nem ivott – ellentétben Ady Endrével, akinek közismertek súlyos alkoholproblémái. Temperamentuma és elkesedése mégis mindenkit magával ragadott, magát Ady-t is, aki a Renaissance 1910. július 25-i számában írt is verseinek megzenésítőjéről:
„Az Ady-verseket ma már gyűlölnöm kellene, s jobban is gyűlölném, mint gyűlölöm; ha Reinitz Béla nem írja meg az Ady-dalokat. Akarattal mondom, hogy írta, mert Reinitz Béla sajátságos, példátlan módon irodalmi cselekedetet végzett a megmuzsikásított Ady-versekkel. Jó az, hogy a zene hivatalnokai éppen úgy szidják ezt az Ady-Reinitz-muzsikát, mint a zene mániákusai s arisztokrata őrültjei. Ezek az Ady-dalok valóban annak az Adynak a továbbnyirkált, továbbvitt, továbbsírt versei, aki e verseket élete megrontóinak tartja.”
(Ady Endre: Reinitz: Ady-dalok, részlet – In: Ady Endre összes művei, elektronikus dokumentum, Budapest, Arcanum Adatbázis, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár.)
Reinitz Béla első zenei sikereit is természetesen a kabaré világában, a Nagy Endre vezette Modern Színpad estjein aratta, ahol dalai szinte mindennap felhangzottak. Ady-megzenésítései szintén kabarészínpadon szólaltak meg először, s olyan megrendítő volt hatásuk, hogy „a közönség valósággal elfelejtette, hogy tegnap még körülröhögte e verseket” (Révész Béla).
Mert Reinitz személyében Ady végre megtalálta érte beszélő, érte muzsikáló kommentátorát.
A komponista ugyanis a versek és saját maga közvetlen környezetéből merítkezett, amikor a kávéházak, kabarék hangulatát elegyítette a magyar nóták ismert fordulataival. Másként:
a nehezen érthető szövegi tartalmat a kor átlagembere számára ismerős és kedvelt zenei köntösbe bújtatta.
Minthogy azonban a zeneszerzés technikai alapjait kevéssé ismerte, dalai voltaképpen papírra vetett rögtönzések maradtak, népszerűségük nagyban függött az előadók egyéniségétől, és nem utolsó sorban a dalokat betanító Reinitz, gyakran rapszodikus jeleneteket sem nélkülöző személyes instrukcióitól.
Együtt járták az országot is, a Nyugat vidéki felolvasóestjein Ady szavalt, Reinitz pedig énekelt és zongorázott. Barátságuk azonban rövid életűnek bizonyult, Ady hűtlen lett „dalnokához”.
A Royal-teremben 1909. november 27-én megtartott költői-esten ugyanis nem a nagysikerű Reinitz-féle Ady-megzenésítések, hanem Beretvás Hugó műkedvelő zeneszerző dalai hangzottak el. A két művész viharos szakítására a Meteor kávéház márványasztalánál kerül sor. Az ugyancsak jelenlévő Bölöni György emlékei szerint az elgyengült Ady a heves vita végére teljesen összetört, s nem bírva Reinitz dühödt kifakadásait sírógörcsös rohamot kapott.
Ez után a kínos jelent után személyesen többet nem is találkoztak egymással, s egy darabig Reinitz nem nyúlt Ady-versekhez. Ám mégis életre szóló elkötelezettje maradt költészetének: közel ötszáz, javarészt kiadatlan kompozíciójából száznál is több készült Ady-versekre.
(Via Nemzetikönyvtár.blog)
