Emléktáblát avattak a 100 éve született Bessenyei Ferenc tiszteletére

A Kálmán Imre utca 10. alatt álló ház első emeletén 13 éven át lakott Bessenyei Ferenc, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett kétszeres Kossuth-díjas magyar színművész, Érdemes és Kiváló művész, a Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

„Egy igazi nagyformátumú színészre emlékezünk, egy igazi óriásra” – emelte ki Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója. Hozzáfűzte: Bessenyei Ferenc egész életében meghatározó szereplője volt a magyar kulturális életnek.

Mint mondta, a színész azt a korszakot képviselte amikor „valóban a teljesítmény hozta a hírnevet, amikor igazi hősök mozogtak a színpadon, nagy érzelmek, nagy lendületek, nagy indulatok”. Halála után olyan korszak következett, amely inkább a kicsiről beszélt, a hős lendület helyett az egyéni szorongás, az „apró emberi mivoltunk” került fókuszba.

Az igazgató elmondta, hogy a színház a színművészre emlékező táblát a Pesti Magyar Színházzal közösen állította, a MASZK Országos Színészegyesülettel közösen pedig az elkövetkező évben további több mint 10 táblát avatnak. Hangsúlyozta: fontos, hogy a szakma képviselői példát mutassanak, és emlékezzenek a magyar színjátszás legfontosabb alakjaira.

„Én hiszek a nagy színészben, amilyen Bessenyei Ferenc is volt” – fűzte hozzá.

Wohlmuth István, a kerület kulturális tanácsnoka kiemelte: Bessenyei nagy művész, hiteles és igaz magyar ember volt. Nekünk az a dolgunk, hogy a hozzá hasonló emberek emlékét megőrizzük, és továbbadjuk a következő generációknak.

Az 1919. február 10-én született Bessenyei Ferenc 1957-től 1970-ig élt a Kálmán Imre utcában. Az emléktábla Madarassy István képzőművész munkája.