A Seattle-i bázisú amerikai Music of Remembrance társulat Radnóti Miklós költészetét és életének utolsó momentumait helyezte a középpontba legújabb színpadi művében.
Az 1998-ban Mina Miller által alapított csoport legfőbb feladatának tekinti a holokausztnak áldozatul esett életek és életművek, művészsorsok bemutatását. A társulat eddig harminc produkciót tudhat a háta mögött, legújabb, május 19-én bemutatott kamaraoperájuk fókuszában pedig az Egyesült Államokban kevéssé ismert költő, Radnóti Miklós áll.
A Tom Cipullo zeneszerző és David Mason librettista által jegyezett The Parting című alkotás azt az utolsó estét járja körül, amit a költő még feleségével, Gyarmati Fannival tölthetett. Az opera szövege naplófeljegyzések, és a Bori notesz versei alapján formálódott, amely kötetet a tömegsírba temetett Radnóti Miklós zsebében találtak meg a test 1946-os exhumálásakor.
A zeneszerző a darabról szólva kiemelte, hogy a versek által a fiatalon a holokauszt áldozatává vált költő tovább él, éppen azért a mű kevésbé a cselekményre, mint inkább a szavak szépségére és az érzelmek energiáira koncentrál. Mint mondja, a legnehezebb az időtlenség megragadása volt a komponálás során. Az egyórás darab az ötfős kamaraformáció mellett három karaktert mozgat: a költőt, akit Michael Mayes bariton formál meg, a feleségét, akit Laura Strickling szoprán alakít és a halál allegorikus figuráját, amit Catherine Cook mezzoszoprán jelenít meg.
(Via SeattleTimes)