Csík vármegye Bartóktól és Kodálytól kezdve a népzenegyűjtők egy igen kedvelt néprajzi területe volt, de egészen napjainkig sok kutató, népzenezene és néptánc iránt érdeklődő kereste fel ezt a hagyományokban gazdag vidéket. Itt élt az augusztus 18-án elhunyt Duduj Rozália, csíkszentdomokosi cimbalmos és gardonos, sok táncházas gardonos tanítómestere is.
„Csíkszentdomokos Erdély keleti részén, a Hargita hegylánca és a Csíki havasok által körülzárt Csíki medence felső felében fekszik, és a Felcsíknak nevezett kisebb néprajzi tájegységhez tartozik. Felcsík Csíkszeredától északra, a Bogáti szoros és Balánbánya között terül el. A korai polgárosodás ellenére a felcsíkiak igen gazdag népi hagyományokkal büszkélkedhetnek, és itt maradt meg legtovább a hagyományos hegedű-gardon zenekari felállítás is.”
„A zenekar összetétele a hagyományostól a napjainkban közkedvelt elektromos és ütős hangszerekig (melyeket gyakran egészít ki egy hegedű vagy klarinét), sok fejlődési szakaszon ment keresztül. A mai idős generáció még úgy emlékszik, hogy valamikor egész Felcsíkon hegedűvel és gardonnal muzsikáltak.
(Erről számol be Dincsér Oszkár is a múlt század közepén írt Két csíki hangszer. Mozsika és gardon című tanulmányában.)
E hagyományos felállítás a Gyimes völgyén kívül a gyergyói falvakban, Alcsíkon, a Kászonok völgyében, sőt, még Sóvidéken is honos volt. Később került be a zenekarba a hegedű-kontra (ezen a vidéken nem ismerték a három húros kontrát, ahogy Erdély más részein, például a Mezőségen), majd a bőgő, mely a gardon szerepét vette át. Erre utal annak gardonszerű használata, mely a nyolcvanas évek második felében még mindig divatban volt: egy erre a célra használt bottal cserélték fel a vonót, azzal ütötték a húrokat.
Amikor az elöljáróságoknak muzsikáltak, a hagyományos zenekar kibővült cimbalommal, kontrával vagy harmonikával és nagybőgővel.
A 90-es évek elején beindult szervezett gyűjtések és tánctáborok alkalmával a csíkszentdomokosi hagyományos hangszerpárost rendszerint egy hegedű-kontrával egészíteték ki a gyűjtők. A településen Sinka Sándor és felesége, Duduj Rozália voltak, akik a csíki székelyeknél legtovább őrizték a zenekar hagyományos, kéttagú összetételét.
Sinka Sándor 1936. március 22-én született Csíkszentdomokoson. Négy osztályt járt. Apja is prímás, de jól tud gardonozni is, anyja pedig gardonos. Sinka Sándor nem ismerte a kottát, és saját bevallása szerint senki nem tanította őt muzsikálni, mindent „fül után tanult”. Főleg apósától, Duduj Lajostól leste el tudományát, akivel sokat játszott együtt kontrásként. Később saját zenekart alapított, ahol eleinte különböző felállásban muzsikáltak feleségével, sógoraival, majd fiával. A legutóbbi évtizedekben csak feleségével járt zenélni, akivel Gyimesbe is gyakran megfogadták őket.
Duduj Rozália 1939. november 27-én született Csíkszentdomokoson. Hat osztályt jár, apja tanította kottát olvasni, amit később már elfelejtett. Anyjától tanult meg gardonozni. Kevesen tudták róla, hogy kitűnően cimbalmozott, és habár a nyolcvanas évek végén hagyományos lakodalomban még hallhatták őt játszani, a legutóbbi évtizedekben már nem szólaltatta meg a hangszert. Ennek ellenére virtuóz gardon-játéka, jóhangulat-keltő képessége miatt Felcsík egyik legjobb zenészeként tartják számon.
Körülbelül 1978-ig muzsikáltak a helyi kultúrotthonban (órabérért) tánccsoportoknak, vagy szombat esti bál alkalmával. Hosszú hányattatások után – laktak Gyergyószentmiklóson, Mikóújfaluban, Karcfalván – 1992-ben ismét Csíkszentdomokosra költöznek, de időközben sok helyen zenéltek: Balánbányától Csicsóig mindenhová, sőt, időnként még a gyergyói falvakba is őket hívták. Az utóbbi időben a hagyományos táncalkalmak csökkenésével, a zenekari összetétel újabb divathullámai hatására aztán már egyre ritkábban fogadták meg őket.
Duduj Rozália gardonjátéka rendkívül változatos és dinamikus volt. A régiesebb csípés helyett bal kézzel a Felcsíkon elterjedt ütést használta: egy aprópénzzel töltött régi fém cigarettadobozt ütögetett a hangszer fogólapjához. Főleg gyűjtések alkalmával, ő is ugyanúgy csípte az ún. csípőhúrt, mint a gyimesi gardonosok. Saját bevallása szerint ez a játékmód régebben Csík vidékén is jellemző volt.
Hangszere nagyobb volt, mint a gyimesi gardon, csellóhoz hasonlított, ennek a hangszernek a hasa és a háta azonban szinte egyenes. Méretei miatt nem is igazán lehet nyakba akasztani, mint a gyimesi gardont, ezért Duduj Rozália – a gyimesi zenészekkel ellentétben – hangszerét a térdei közé fogva muzsikált. Csak akkor szokta nyakába akasztani a gardont, ha az utcán vonulva kellett zenélni. Az élő tánc hangulatát legtöbbször csujogatásokkal, sőt, néha énekszóval emelte.
A szöveg forrása Szalay Zoltán Csíkszentdomokos tánczenéje című tanulmánya.
Kétféle alapritmust használt. Az egyik a féloláhos tánc kíséretére jellemző, többnyire sánta lüktetésű szinkópás ritmusképlet:
