Bencze Ilona Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, érdemes művész 1947. november 3-án született Nagykanizsán.
Bencze Ilona egy ötgyermekes munkáscsaládban látta meg a napvilágot, apja vasúti pályaőr volt. Nem készült színésznek, gimnáziumi éveinek végén a jogi pálya vonzotta, de jeles érettségije ellenére nem tanult tovább: kötelességének érezte, hogy pénzt keressen, könnyítsen a család szűkös anyagi helyzetén. Először egy aszalóüzemben volt három műszakban segédmunkás, majd bérelszámoló lett, és közben részt vett egy kaposvári amatőr színjátszó csoport munkájában.
1968-ban barátai biztatására jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, első próbálkozásra felvették. Friss diplomával a zsebében 1972-ben a Madách Színházhoz szerződött, 1991-ben lett a Kecskeméti Katona József Színház tagja, 1992-től szabadfoglalkozású művész.
Szerepekre szerződve fellépett a soproni Petőfi Színházban, a Turay Ida Színtársulatban és a Madách Színházban. Jelentősebb szerepei: Solvejg (Ibsen: Peer Gynt), Olga (Csehov: A három nővér), Adél (Molnár Ferenc: Üvegcipő), Éva (Madách: Az ember tragédiája), Umm (Zemlényi Zoltán: Hoppárézimi), Maria Huberta nővér (Guggin: Apácák), Mrs. Campbell (Jerome Kilty: Kedves hazug). Több filmben is szerepelt (Hekus lettem, 1972; Egy kis hely a nap alatt, 1973; Az álommenedzser 1992), és láthattuk a Magyar Televízió Szomszédok című teleregényében.
Három évtizeden át folyamatosan játszott a Madách Színházban Andrew Lloyd Webber világsikerű musicaljében, a Macskákban, először az ifjú Bombalurinát, majd pedig a kivénhedt Grizabellát. A darab premierjét összeszorított fogakkal, nagy fájdalmak közepette játszotta végig, a főpróbán ugyanis eltört a bokája, de ebből a közönség semmit sem vett észre. Nem engedte, hogy begipszeljék a lábát, minden egyes előadáson beinjekciózták, és cinkcsizmát kapott, hogy táncolni tudjon.
Mint mondta, semmiképpen sem volt hajlandó átadni valaki másnak azt a szerepet, amelyért oly keményen megdolgozott. A darabtól 2013-ban búcsúzott, ekkor érezte úgy, hogy – mivel az előadástól mindent megkapott – ideje átadni a helyét egy friss szereposztásnak.
2002-ben, pályafutásának harmincadik évfordulója alkalmából állította össze Örökség című előadóestjének anyagát. A műsorban a valódi, időtálló értékekről, az emberi kapcsolatokról vallott gondolatait osztotta meg a közönséggel.
A rendezéssel is megpróbálkozott: Hűvösvölgyi Ildikó megkeresésére vállalta el a Karinthy Színházban Robert Harling nagy sikerű színműve, az Acélmagnóliák színrevitelét, kizárólag női szereplőkkel (az egyiket, M’Lynn Eatentont maga is játszotta a Madách Kamarában). Azóta megrendezte a Mici néni két élete, valamint az Öt nő az esőben című vígjátékokat is.
Érzékenység, derű és kiegyensúlyozottság jellemzi. Bár semmit nem kapott ingyen, mindenért meg kellett küzdenie, életkedvét, hitét sohasem veszítette el. Művészi munkáját 1988-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 2015-ben érdemes művész címmel tüntették ki. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2017-ben pedig a Tolnay Klári-díjat vehetett át.
