Han van Meegerent 1945-ben náci kollaboránsként halálra ítélték, de a bíróság adott neki egy utolsó esélyt, hogy bebizonyíthassa, nem eredeti, 17. századi klasszikus festményeket juttatott a nácikhoz milliós összegekért, hanem saját kezűleg festett hamisítványokkal játszotta ki őket. Végül minden szakértő megdöbbent a van Meegerent által festett Jézus az orvosok között című mű láttán.
Kora művészvilága középszerű festőnek tartotta őt, mindenesetre szép összegeket tett zsebre az európai arisztokrácia portréfestőjeként. Mi tagadás, ő sem próbált közelebb kerülni az akkori – többnyire éhező – művészekhez, gyakran sértegette például az impresszionistákat, de természetesen bántotta az önérzetét az őt ért kritikák hada.
1932-ben eltűnt a világ szeme elől: Dél-Franciaországban bérelt ki egy műtermet, ahol hat éven át tanulmányozta az egyik leghíresebb németalföldi klasszikus, Johannes Vermeer festészetét. Az volt a terve ugyanis, hogy elkészít egy új festményt Vermeer stílusában, amiről majd az egész világ elhiszi, hogy eredeti, ezzel pedig megleckéztetheti az őt bíráló kortársakat.
Vállalkozása nem volt kis dolog, hiszen művészettörténészek között általános volt a vélekedés, hogy Vermeert lehetetlen utánozni, emellett peddig csak kevés munkája ismert.
Hat év gyakorlás után van Meegeren el is kezdte a nagy művet. Hónapokat töltött csak azzal, hogy kikeverje a tökéletes festékeket, és még eredeti, 17. századi vásznakat is szerzett. Egy különleges módszert kifejlesztve az elkészült festményt öregíteni is tudta: egy átalakított pizzasütő kemencében kezelte a képet 100-120 fokon tintával és formaldehiddel, hogy az pár óra alatt 300 évesre patinásodjon.
Az elkészült festmény (Vacsora Emmausnál) aztán olyan jól sikerült, hogy a művészvilág teljesen lázba jött attól, hogy előkerült egy eredeti, eddig ismeretlen Vermeer-remekmű. Gyűjtők és múzeumok licitáltak egymásra, végül a Rembrandt Társaság 550 ezer guldenes (mai áron kb. 1,1 milliárd forint) ajánlata nyert, és a kép egy rotterdami múzeumba került.
Van Meegeren vérszemet kapott, a következő hat évben összesen 18 hamisítványt festett.
Az „újonnan felfedezett” Vermeer-képek ára egyre csak emelkedett, időközben azonban kitört a második világháború. Itt kapcsolódik be a történetbe Hermann Göring, a Harmadik Birodalom Hitler utáni második számú vezetője, aki a műkincspiacon is hamar ismertté vált, és páratlan műkincsvagyont halmozott fel pár év alatt. Nem is csoda, hogy hozzá is került kamu-Vermeer, egyenesen a Krisztus a házasságtörő asszonnyal című kép, van Meegeren egyik legdrágábban eladott hamisítványa, amlyért van Meegeren százmilliókat nyert. Göring a későbbiekben is valósággal vadászott az új Vermeer-festményekre.
Pár évvel később ezeket a képeket a náci vezér több ezer darabos összeharácsolt műkincsgyűjteményének részeként egy ausztriai sóbányában elrejtve találták meg, a nyomozás pedig hamar elvezetett van Meegerenhez, akit bíróság elé állítottak, és náci kollaboránsnak kiáltottak ki. Már ki is mondták rá a halálos ítéletet, amikor utolsó esélyként végül megkapta a lehetőséget, hogy élőben bizonyítsa be, ő festette a hamisíthatatlan képeket.
Van Meegeren ekkor bizonyságot adott arról, hogy ő a 20. század egyik legzseniálisabb hamisítója.
Persze azzal, hogy minden művészettörténészt, műgyűjtőt és festőt mélységesen megdöbbentve megmutatta, hogy valójában ő az új Vermeer-képek készítője, csak a hazaárulás vádját mosta le magáról, és rögtön újra perbe fogták csalásért és hamisításért. Addigra azonban a sajtó már nemzeti hősként ünnepelte mint a kivételes festőt, aki vakmerően verte át a nácikat, és csalta ki a pénzüket.
A felmérések szerint a hamisító 1947-ben Hollandia második legnépszerűbb embere volt, a második tárgyalást óriási figyelemmel követő sajtó pedig imádta.
Van Meegerent végül csak egy év börtönre ítélték, de mielőtt bezárták volna, 1947. december 30-án szívrohamban meghalt 58 évesen.
Van Meegeren és Vermeer festményeit egészen a hetvenes évekig vizsgálták az akkori legmodernebb eszközökkel, hogy biztosan kiderüljön, melyiket ki festette.
(Via index.hu)
