Egy kissé provokatív, új kutatás azt állítja, hogy Beethoven nagy valószínűséggel ólommérgezésben halt meg. A zeneszerző boncolása után kiderült, hogy halálának oka májzsugor és súlyos gyomorfertőzés volt. De hogy mi köze van mindennek az ólomhoz?
Beethovenről sokan állítják, hogy nem vetette meg az italt – egy forrás szerint minden étkezéshez egy palack bort fogyasztott el – élete utolsó napjait pedig ágybanfekvő betegként töltötte máj- és hasnyálmirigy-bántalmak, egyéb hasi fájdalmak és migrén következtében.
Fabrizio Bucella frissen napvilágra hozott kutatása szerint azonban Beethoven haláláért nem „csupán” mértéktelen alkoholfogyasztása okolható, orvosai pedig a nyilvános boncolási jegyzőkönyvben – a „békesség kedvéért” – néhány dolgot talán elhallgattak…
2013-ban új bizonyítékokat tártak fel Beethoven halálával kapcsolatban. Haja és csontjai toxikológiai elemzésekor kiderült, hogy szervezetét mérgező mennyiségű ólom terhelte. Ezt a meglepő tényt először az ólomkristály poharak használatával magyarázták, de Bucella azt állítja, hogy csak emiatt nem fejlődhetett ki ilyen mértékű ólomkoncentráció Beethoven testében, de közvetlen ólomhozzáadással már igen.
A toxikus nehézfémek közül az ólom az egyik legrégebben ismert foglalkozási mérgezést okozó anyag. A gazdaság számos területén alkalmazzák fémként, vagy vegyületei formájában. Expozíciója során hajlamos az emberi szervezetben felhalmozódni és egészségkárosodást okozni. Erről már Hippokratész és Plinius is említést tesz.
Toxikus hatásai közül a legrégebben ismert a vérképzés és a vörösvértestek károsítása, amely a hemoglobin szintézis zavara és a vörösvérsejtek fokozott pusztulása révén vérszegénységhez vezet, melynek tünete gyengeség, fáradékonyság, esetleg sápadtság. Nagyobb mértékű expozíció elszenvedése esetén gyomor-bélpanaszok, erős hasi görcsök (ólom kólika) jelentkezhetnek. (Via oshwiki.eu)
Jacques Dupont francia boríró szerint azokat a borokat, amelyeket Beethoven élete során előszeretettel fogyasztott – németországi és magyarországi eredetű, alacsonyabb minőségű borokat – gyakran „ólommal” kezelték, pontosabban az ólom-monoxid egy ásványi formájával, hogy feljavítsák, lágyítsák a „savanyú” borok karakterét.
Az ólmot gyakran nevezik az írások a világ első mesterséges édesítőszerének. „Az antik Rómában vették észre, hogy az ólomból készült illetve ólommal bélelt edényekben tárolt bor édesebbé lett a más edényekben tároltaknál. A hatás még fokozódott is, ha bort felforralták az edényben. A kémiai reakció révén ugyanis a borban megjelent az ólom(II)-acetát, azaz az „ólomcukor”.
Az igencsak mérgező vegyületet olyannyira kedvelték a római előkelőségek, hogy hamarosan a lakomák elengedhetetlen tartozéka lett. Sokan úgy vélik, hogy a hírhedt Caligula és Nero őrületében is szerepet játszhatott a mérges nedű élvezete. A rómaiak az ólmot Saturnus és Neptunus, a tengeristen fémjének tartották. Neptunus háborgó, kiszámíthatatlan szeszélyes isten, márpedig az ólommérgezés is hasonló tüneteket eredményez” – írja a Napi Táptudás blog szerzője.
Állítólag miután egy kiadó 12 palack bort ajándékozott a haldokló Beethoven számára, ő csak annyit mondott: „Kár, kár…túl késő.”
(Via The drinks business)
