1173. augusztus 9-én rakták le az itáliai Pisa városában a híres torony alapkövét, amelyet nem egyáltalán nem terveztek ferdére, és amelyet aztán – a történelem viharai folytán – majdnem 200 éven keresztül építettek.
Pisa a 12. században a térség egyik legjelentősebb hatalma volt, és ebben az időszakban még megengedhette magának, hogy hatalmas katedrálisa és annak keresztelőkápolnája mellé még egy külön harangozótornyot is építtessen; a Dóm-tér harmadik legidősebb épületének alapkövét főként a hívek és a városi tanács adományai nyomán rakták le.
Az építkezés a város gazdasági és külpolitikai helyzetének változásai miatt három szakaszra osztódott. Az első időszak körülbelül az 1185-ös esztendőig tartott, amikor a mérnökök – vélhetően Guglielmo és Bonnano Pisano – tervei nyomán elkészült az épület alapozása, majd ezen kívül még három szintet húztak fel.
A torony alapja körül végzett ásatások szerint ezen a helyen az ókorban egy etruszk szentély volt.
Az épület statikai problémái már az első szakasz alatt, 1178-ban megmutatkoztak: a harmadik, oszlopsorral körbevett emelet befejezése után ugyanis a torony váratlanul dél-délkeleti irányban megdőlt. Ennek oka elsősorban az elégtelen alapozásra vezethető vissza, nem számoltak kellőképpen a gyenge altalaj veszélyeivel.
„Miután Pisa az 1170-es évek után állandó háborúba került a környező államokkal a pisai ferde torony építését ismét megszakították, és egészen az 1270-es évekig nem is folytatták. A város szerencséjére az altalaj ez idő alatt valamelyest megszilárdult, így aztán Giovanni di Simeone – az 1272-es évben – viszonylag kevés kockázattal kezdhetett neki a torony magasításának. Az 1270-es évek során a pisai ferde torony újabb négy emelettel gyarapodott, de az új generáció építésze oly módon járt el, hogy ezek a szintek valamelyest ellensúlyozták az 1170-es években megkezdődött dőlést. Simeone törekvései részben sikerrel jártak, ugyanakkor az 1284-es, Genovától elszenvedett meloriai vereség miatt a munkálatok másodszor is félbeszakadtak. Az építkezés harmadik, befejező szakasza 1372-ben zárult le, amikor befejezték a hetedik szintet, és – ismét kissé eltérő szögben – elkészítették a torony tetejét; ha figyelmesen nézzük a tornyot, szabad szemmel is megállapíthatjuk a korszakhatárokat.”
„végeredményben Itália egyik legérdekesebb – és leghíresebb – épülete a mérnöki hibák révén lett olyan, amilyen.”
Az elkészült, nagyjából 56 méter magas, 15,5 méter külső átmérőjű pisai ferde torony harangjátéka hasonlóan különleges volt, mint az építmény alakja: a harangozótorony a 17. század közepéig hét, a zenei skála különböző hangjain megszólaló harangot kapott.
A ferde torony a munkálatok befejezését követő századokban is számos problémát okozott a mérnököknek és építészeknek, akik gyakorta saját maguk is rontották az épület megmaradási esélyeit.Az 1930-as évekre az eltérés már túlhaladta az 5 fokot, ezért Mussolini rendeletére betonozással próbálták meg stabilizálni a tornyot, de nem értek el eredményt.
Az 1960-as években Olaszország nemzetközi segítséget kért a pisai ferde torony megmentésére, az összeállított csapat pedig – több mint 20 év tervezés után – módot is talált a dőlés megállítására. 1990-ben a tornyot lezárták, majd a felújítás 11 éve során – a harangok leszerelésével – csökkentették az épület terhelését, több száz méter mélyre leeresztett kábelek – kvázi horgonyok – segítségével pedig kellőképpen stabilizálták azt. 2001-es megnyitása óta a pisai ferde torony már csak alig 4 fokkal tér el a derékszögtől.
(Via Rubicon)
